Születésnapos: Raymond Chandler

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

1888. július 23-án Chicagóban született a hardboiled krimi mestere, az amerikai bűnügyi irodalom egyik legnagyobb alakja, Raymond Chandler. Gyerekkorát a nebraskai Plattsmouthban töltötte, de később az anyjával Angliába költözött, miután a vasútnál dolgozó alkoholista apa otthagyta a családot. Az írországi Waterfordban élt egy jól szituált, ügyvédként praktizáló nagybácsija, ő segítette a félbeszakadt családot talpraállni, amíg ők az anyai nagymamánál kaptak szállást. Chandler a híres dél-kelet londoni Dulwich Kollégiumban tanult, a nyarakat Waterfordban töltötte, de Párizsban és Münchenben is megfordult – így tanulta meg az idegen nyelveket. 1907-ban megkapta a brit állampolgárságot, majd állást vállalt a haditengerészetnél. A munkájával nem volt elégedett, a család megrökönyödésére egy év utána otthagyta a haditengerészetet, és újságírónak szegődött a Daily Expresshez, majd a bristoli Western Gazette-hez. Újságíróként nem aratott túl nagy sikert, többnyire irodalmi ajánlókat írt, miközben folytatta a haditengerészetnél elkezdett írást: romantikus verseket költött.


1912-ben pénzt kölcsönzött a waterfordi nagybácsijától, és visszatért az Egyesült Államokba. Az édesanyja még ugyanabban az évben utánaköltözött, és együtt telepedtek le San Franciscóban. Chandler elvégzett egy könyvelői tanfolyamot, majd alkalmi munkákkal vészelte át az ezt követő szűkös időszakot: teniszütőket húrozott, gyümölcsöt szedett, majd a Los Angeles-i tejfeldolgozó üzemnél kapott stabil állást. 1917-ben belépett a kanadai seregbe, és részt vett az első világháborúban.

A háború után az európai hadszíntérről Kanadán át tért vissza Los Angelesbe; nem sokkal ezt követően ismerte meg Cissy Pascalt, a 18 évvel idősebb, házas asszonyt, akibe beleszeretett. Cissy Chandler egyik katonatársának volt a mostohaanyja. Cissy 1920-ban vált el a férjétől, de az íróval csak 1924 februárjában köthetett házasságot, a frigyet a végsőkig ellenző Chandler-mama halála után.

Raymond Chandler (1888-1959) (AP fotó)

Chandler írói pályafutását egy másik karrier vége jelentette: 1931-ben már alelnöke volt a kaliforniai Dabney Olajtársaságnak, de egy évvel később alkoholizmusa, a rendszeres lógások, a női alkalmazottak zaklatása és a folytonos öngyilkossági fenyegetőzések miatt kirúgták. Hogy fentarthassa magát és feleségét, írni kezdett; Erle Stanley Gardner könyveit olvasta, az ő könyveiből merített ihletet. Első írása, a Blackmailers Don’t Shoot 1933-ban jelent meg a Black Mask magazinban, első regénye, A hosszú álom 1939-ben került a boltokba. Ekkor ismerte meg az olvasóközösnég az első személyben mesélő magándetektívet, Philip Marlowe-t. Egy 1950-ben írt levelében az angliai kiadójának mesélte el, milyen volt a kezdet a számára: a Black Masket olvasva rájött, hogy a magazinban megjelenő novellákhoz hasonló írásokkal kitanulhatja a ponyvaírás művészetét, miközben egy kis pénzt is kereshet. Az első, 18 000 szavas novellájával öt hónapig dolgozott, és 180 dollárt keresett. Innentől nem volt visszaút, írta Hamish Hamiltonnak.

Csak az 1958-as Visszajátszás c. regényét nem filmesítették meg, a többit mind vászonra vitték. A második Marlowe-regényét, az 1940-es Kedvesem, isten veled!-et háromszor adaptálták a vászonra, ezzel a feldolgozással debütált Chandler detektívje a mozikban. Az irodalom terén elért sikereknek, valamint az adaptációk sikerének köszönhetően Chandlert forgatókönyvek írására is felkérték. 1944-ben Billy Wilderrel közösen jegyezték a James M. Cain Dupla vagy semmi c. regénye alapján készült Gyilkos vagyok című film forgatókönyvét, amiért Oscar-jelölést is kaptak. Ezt a teljesítményt az 1946-os The Blue Dahlia forgatókönyvével egyedül is megismételte, bár ennek a filmnek, azaz a forgatókönyvnek egy érdekes története van: John Houseman filmproducer szerint Chandler csak részegen volt hajlandó megírni a történet végkifejletét, amibe végül a film készítői beleegyeztek. Hogy mennyire sikerült ittas állapotban is jó befejezést írni a történethez? A forgatókönyvért a Filmakadémia ismét Oscarra jelölte az írót.

[adrotate banner=”74″]

Chandler még Alfred Hitchcock-kal is dolgozott: együttműködtek Patricia Highsmith Két idegen a vonaton c. regényének filmváltozatán, de miután Hitchcock fülébe jutott, hogy Chandler egyszer “kövér köcsög”-ként emlegette, megromlott a kettejük viszonya, a filmrendező pedig abból is műsort csinált, ahogy Chandler forgatókönyvének piszkozatait a stúdió szemetesébe dobta. Ennek ellenére az Idegenek a vonaton c. film forgatókönyvírójaként Czenzi Ormonde és Ben Hecht mellett a mai napig Raymond Chandlert is jegyzik.

1946-ban San Diego közelébe, a kaliforniai La Jollába költözött, itt írta meg az utolsó két Philip Marlowe-regényét, az Elkéstél, Terry!-t és a Visszajátszást. Utolsó regényéből (Poodle Springs) csak négy fejezetet hagyott hátra – ezt 1989-ben fejezte be Robert B. Parker. Magyarul Philip Marlowe a nevem cím alatt jelent meg.

1954-ben meghalt a felesége, és ez tönkretette az életét. Újra inni kezdett (noha igazából soha nem hagyta abba), a kezéből gyenge minőségű, kevés írás került ki. 1955-ben öngyilkosságot kísérelt meg, bár Judith Freeman Chandler életrajzában azt mondja, hogy ez tulajdonképpen egy segélykiáltás volt, hiszen előtte felhívta a rendőrséget, és szólt, hogy öngyilkos akar lenni.

1959 márciusában hunyt el tüdőgyulladásban a La Jolla-i kórházban. 60 000 dolláros vagyonát irodalmi ügynöke, Helga Greene örökölte. Chandler azt szerette volna, ha a hamvait a san diegói Cypress View Mauzóleum alagsorában helyezik el Cissy hamvai mellé – de erről írásban nem rendelkezett, így a Mount Hope temetőben helyezték örök nyugalomra. 2010-ben többek között a híres filmszínész, John Wayne lánya, Aissa Wayne intézkedett azért, hogy Cissy-t exhumálják, és Chandler mellé temessék, közös akaratuk szerint. Az eseményre végül 2011-ben került sor Valentin napján.

Chandler óriási hatással volt a bűnügyi irodalomra. Noha őt Dashiell Hammett inspirálta, a prózája eredeti, a lírai hasonlatai egyediek, a párbeszédei kifinomultak, a “chandleri” jelzőt pedig azóta előszeretettel aggatják az olyan hardboiled krimikre, amelyek regényeinek világát idézik. Főhőse, Philip Marlowe a sztereotípiáktól mentes detektív: néha érzelgős, néha gátlásos, klasszikus zenét hallgat, szeret sakkozni, és képes visszautasítani egy jól fizető klienst is, ha morális kifogásai vannak a munkával kapcsolatban.
Munkásságát – mint megannyi más szerző esetében is – igazából a halála után ismerte el a szakma. Egy 1942-ben írt levelében arról panaszkodott Blanche Knopfnak, a híres Alfred A. Knopf kiadóvállalat igazgatójának, hogy gyakran támadják azért, amiért a regényei erőszakosak, durvák, sok bennük a mészárlás és a gyilkosság. De ha megpróbálta a cselekményt egy kicsit letompítani, és több érzelmet vitt bele, akkor azért támadták, mert hiányzott belőle az, amiért előtte kritizálták. Kortásaink közül Patrick Anderson, a The Washington Post munkatársa a legkritikusabb Raymond Chandlerrel szemben, de ő is elismeri, hogy valószínűleg ő a legérzelgősebb a krimiszerzők között.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •