A nagyszabású mű cselekménye három szálon fut: Bartók Béla utolsó évei Amerikában, életútja és Életrajzoló mindennapjai. Összesen 110 fejezet, amelyből 25 fejezet szól Élről, vagy Temesi Ferencről magáról, hiszen az Életrajzolóval történt események gyanúsan egyeznek az ő élettörténeti adataival. Bartók iránti rajongása a mű szerkezetében is feltűnik, hiszen a Fibonaccio-féle aranymetszés szabályát alkalmazza, amelyet a nagy zeneszerző is beépített műveibe.
Egyik kedvenc mondatom ebből a regényből, amikor Bartók szájából ez hangzik el: „Ha tudnák, mit írok bécsi gyártmányú tollakkal”, és mosolyog magában, hogy túljár ő úgyis a hatalom eszén. Éppen a magyarsággal kapcsolatos véleményét fejtegeti.
Annyira élő portrét olvashatunk, mintha a szerző maga is jól ismerte volna ezt az embert, s nem csak olvasmányélményei és interjúalanyai közvetítésével beszélne róla. A legpontosabban kidolgozott rész a halála előtti időszak: az amerikai évek eseményeit bemutató fejezetek; ezekben néha naplók, levélrészletek segítségével részletesen megismerhetjük a zseni hétköznapjait: életét, hányattatott sorsát, betegeskedését és állandó honvágyát. A szerző és tárgya közti bensőséges kapcsolatra már a cím is utal: egyszerűen Bartók, mintha a barátja lenne, és nem Bartók Béla, amint hivtalosan is illik írni.
A huszadik század első felének nagyjaival ismerkedik meg, és tart kapcsolatot közülük azokkal, akiket igazán embereknek ismer meg. Igazi világpolgár, aki műveivel beutazta a világ nagy részét, gyűjtései révén megismer számos kultúrát és nyelvet, mégis számára az igaz szívbéli szerelmet a saját nemzete, szülőföldje jelentette.
Gyerekkoráról, édesanyjához fűződő szoros kapcsolatáról, szerelmeiről, feleségeiről, gyermekeiről olvashatunk a regény műfaji követelményit meghazudtoló pontossággal. Egy szeretetreméltó, a munka lázában égő és állandóan tevékenykedő zseni képe állt össze bennem, aki sokkal többre tartotta az egyszerű falusi embereket kora hírességeinél, és aki igazán önmaga csak a gyűjtőútjain tudott lenni: fesztelen, barátságos, nyitott ember. Néhol annyira közeli a bemutatás, mintha az író elkísérte volna ezekre az útakra.
Olvasás közben tanúi leszünk Életrajzíró mindennapi tevékenységeinek, harcainak, betegségeinek is. Számos egyedi portrét olvashatunk tollából, nagyjából elhunyt személyekről. A sok álnévtől, felolvasásoktól egy kicsit ez a rész vontatottabbnak tűnt számomra, és állandóan várakozásban tartott, hol kapcsolódik ez Bartók életéhez. A végén derült ki, hogy sehol. Ő, Él kapcsolódott a Bartókéhoz.
A majdnem hatszáz oldalas regény tagolása is egyedi: gondolatonként új bekezdéssel találkozunk, a párbeszédek vagy idézőjellel vannak ellátva, vagy csak egyszerűen új tagolási egységként tördelve. Maga a mű egy idézőjel közé ékelődik, Ildikónak ajánlva.
Terjedelme ellenére érdekes olvasmány, amely a tagolásnak is köszönhetően képes fenntartani az olvasó figyelmét, nem csak a huszadik század elejének bemutatásával, hanem a narrátor életének a huszadik század végének és a huszonegyedik század elejének vázolásával is. A pontos adatok közlése által nem válik száraz életrajzzá, mert mindenik adat egy-egy vonássá, ha úgy tetszik hangjeggyé válik a zenetudós életének árnyalásában.