Portré: Isabel Allende

Vidd hírét!
  •  
  •  

1942-ben ezen a napon született Dél-Amerika legismertebb írónője, a chilei Isabel Allende. Könyvei világszerte több mint 57 millió példányszámba fogytak, regényeit 35 nyelvre fordították le. 1989 óta Kaliforniában él, 2004 óta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, 2009-ban a Latin American Herald Tribune a világ legolvasottabb spanyolajkú írójának nevezte, 2010-ben elnyerte a Chilei Nemzeti Irodalmi Díjat.


Peru fővárosában, Limában született, az apja, Tomás Allende (Salvador Allende egykori chilei elnök elsőfokú unokatestvére) abban az időben Chile nagykövete volt. Isabel három éves volt, amikor az apjuk elhagyta, az édesanyja pedig a három gyerekével hazaköltözött Santiagóba. Allende úgy emlékszik vissza a gyerekkorára, mint élete legszörnyűbb korszakára. Az édesanyja folyton úgy nézett ki, mint aki beteg; elhagyta a férje, egyedül nevelte három gyerekét, nem volt pénze, nem részesült semmilyen oktatásban. Az egyetlen módja annak, hogy magára hívja az apja vagy mások figyelmét, az volt, ha betegnek látszik – bár, teszi hozzá Allende, ezt nem volt tudatos a részéről. Allende gyerekként tehetetlennek és hibásnak érezte magát, amiért nem tudott segíteni az édesanyján, aki egyébként 1953-ban ismét férjhez ment, szintén egy diplomatához. Az, ahogyan az anyját látta, megváltoztatta az életfelfogását. Öt évesen már egy igazi feminista volt, ahogy mondja, pedig a kifejezést akkoriban Chilében senki sem használta. Anyja második házasságának következtében a család az elkövetkező öt évben sokat költözött. Bolíviában majd Libanonban éltek, és Isabel mindkét országban angol nyelvű iskolákban tanult. Sokat olvasott, különösen William Shakespeare művei érdekelték.

1962-ben, húsz évesen férjhez ment Miguel Fríashoz, egy angolbarát család sarjához, és innentől kettős életet élt: otthon engedelmes, kötelességtudó feleség és anya volt, a nyilvánosság előtt (egy Barbara Cartland-mű fordítását követően) ismert televíziós személyiség, drámaíró és egy feminista magazin újságírója. 1959 és 1965 között ugyanakkor az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének is dolgozott, néhányszor megfordult Európában is, a hazájában pedig romantikus regényeket fordított angolról spanyolra, bár ebből az állásából hamar kirúgták, mert megváltoztatta a párbeszédeket, hogy ettől a főhősök intelligensebbnek tűnjenek, illetve öntörvényűen átírta a Hamupipőke végét, hogy a főszereplők a végén elnyerhessék függetlenségüket, és több jóval szolgálják a világot. Frías-szal két gyerekük született: lánya (Paula) 1963-ban jött a világra, fia (Nicolás) 1966-ban. Paulát később elveszítette, 1992-ben halt meg egy súlyos betegség következtében. Lányának Paula c. regényében állított emléket.

[adrotate banner=”74″]

1973-ban meggyilkolták Salvador Allende elnököt, apja unokatestvérét, és ez mindent megváltoztatott Isabel életében. A CIA támogatásával végrehajtott puccsot követően Augusto Pinochet került a hatalomra, Allende pedig – mert segített kimenekíteni az országból az új rendszer üldözötteit – hamarosan száműzetésbe került. 1975-ben Venezuelába távoztak, ahol 13 évig éltek. 1981-ben elveszítette a nagyapját, ez nagyon megviselte az írónőt, és ennek hatására írta meg a Kísértetház c. regényét is.

Isabel Allende 2008-ban (fotó: Lori Barra)

1987-ben ismerte meg második férjét, akivel 1988-ban házasságot kötött. 2003-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, ma a kaliforniai San Rafaelben él, a közelében van szinte a teljes családja: a fia második feleségével és egy kis unokával az egyik közeli házban laknak, amelyet korábban Isabel és férje, William Gordon használt.

Irodalmi munkásságát 1967-ben kezdte a Paula magazin szerkesztőségi tagjaként, 1969 és 1974 között a Mampato gyerekmagazinnál dolgozott, ahol később főszerkesztő is volt. A chilei televíziónál is megfordult, vezetett kerekasztal-beszélgetéseket, híradót, készített interjúkat, a színpadon pedig 1973-ban debütált az El Embajador c. darbjával. Venezuelai száműzetése idején a caracasi El Nacionalnak dolgozott, mint szabadúszó újságíró.

Első regényét 1982-ben adta ki, a Kísértetházat nagyapja halálát követően írta meg. Vallomása szerint a Kísértetházzal megpróbálta újjáteremteni azt az országot és azt a családot, amelyet elveszített. A regény női főszereplőjét nagyanyjáról mintázta. A mágikus realizmus vizeire evező írónőt nagyon hamar Gabriel García Márquezhez kezdték hasonlítani, a Kísértetház pedig rövid idő alatt a latin-amerikai irodalom klasszikusává avanzsált. A regényt 1993-ban olyan színészek közreműködésével filmesítették meg, mint Jeremy Irons, Meryl Streep, Winona Ryder, Glenn Close és Antonio Banderas.

William Gordonnal 2006-ban (fotó: Lori Barra)

1984-ben kiadták a La gorda de porcelana című humoros történetekből álló könyvét, amelynek alapanyagát még 1974-ben írta, ezt követte a De amor y de sombra című regénye. 1987-ben megjelent az Eva Luna, 1994-ben a Paula, amelyben elhunyt lányának állít emléket. A regény tulajdonképpen saját gyerekkorának, majd a száműzetésben töltött éveknek a krónikája, Paulához címzett levelek formájában írta meg.

Munkásságát – noha a kortárs amerikai és chilei írók és kritikusok teljesen eltérő módon ítélik meg – számos díjjal jutalmazták az évek során. Nemzetközi szinten 12 tiszteletbeli doktori címet kapott, több mint 15 országban 50 irodalmi díjjal tüntették ki: könyveit az év legjobb regényének választották Chilében, Mexikóban, Németországban; 1996-ban elnyerte az irodalmi Hispanic Heritage Díjat, 2010-ben a Chilei Nemzeti Irodalmi Díjat, 2011-ben a Hans Christian Andersen Irodalmi Díjat. A könyvei magyarul napjainkban a Geopen Kiadó gondozásában jelennek meg.


Vidd hírét!
  •  
  •