Ez a könyv annyira komplex, hogy időbe telik, míg az ember megemészti. Ahogy felütöd, rögtön beledob saját (és persze a szereplők) életének aznapi mocsarába, és gyúrja, dagasztja azt, elemzi, kiértékeli, csűri és csavarja az örök téma: férfi és nő viszonya mentén. Is. Aztán, persze, kiegészül egyebekkel ez az ingovány, és mire letesszük a könyvet, – ecce, homo – ott áll előttünk a mai ember minden nyűgével, ami alapján meghatározni akarja magát, élhetővé tenni az életét, értelmet keresni létezésének.
A regény értelmezése több vonal mentén lehetséges. A két legfontosabb közülük a hagyomány és a férfi-nő viszony, mint két olyan szelete az életnek, amelynek jelenségei meghatározzák az embert. Ez a két vonal kapcsolódik egybe a mű címében is, melyet csak akkor értünk meg, ha végigolvastuk, és talán már meg is emésztettük a regényt. A Hamburgból induló hajó a másik életet jelenti: azt, amit nem választottunk, amiről lemondtunk, és ami ott kísért: mi lett volna, ha…? Mi lett volna, ha a nagypapa Hamburgból elhajózik Amerikába? Mivé lett volna a Sternek hatalmas nemzetsége? És aztán a gyerekek és unokák életére kiterjesztve: mi lett volna, ha nem akkor, nem ott, ha nem koncentrációs tábor, ha nem az az iskola, ha nem azok a barátok, ha nem az a nő, ha nem a kötelesség, ha… És a sor végtelen. Igazi mai könyv a Ságié, már csak ezért is. Szinte nem is arról szól, amiről, hanem arról, amiről szólhatna, ha nem erről szólna.
A szerző maga többször is nekiugrik, és próbálja meghatározni, miről szól a könyve: a holokausztról? Esetleg erotikus könyv lenne? Aztán problémás a főhős azonosítása is. A diskurzus hol első, hol harmadik személyű, az első személyben jelentkező Dániel sokat beszél Stern nagypapáról, de az író valahol kijelenti, hogy a főszereplők Dániel, és felesége, Erzsébet. (Utóbbi szerintem csak annyiban, amennyiben elfogadjuk, hogy egy nős férfi életének főszereplője a felesége.) A téma és a főszereplők kérdését illetően a gond az, hogy a könyv annyira hétköznapi, és annyira sokszálú eseményekről szól, hogy lehetetlen eldönteni, hol kezdődik és merre tart az események fonala. Mondjuk így: a sok életmadzagból végül erős kötél kerekedik.
Egy hatalmas zsidó család sarja, Dániel, a maga életével párhuzamosan mondja el családja történetét, Stern Józseftől, a nagyapától kezdődően. Elbeszélési technikaként a fénykép-elemzést választja a szerző, valahányszor a múlt felidézésébe kezd. Egy-egy régi családi fénykép szolgál ürügyül bizonyos események elbeszéléséhez, vagy személyek felidézéséhez. A család életében alighanem nincs semmi különleges, talán éppen ettől válik regénytémává. Mondhatni: tipikus. A Sterneké a hagyományok talajában erősen gyökerező, életképes családfa, melynek lombjait alaposan visszanyirbálják a koncentrációs táborok, majd a túlélők egy részének kitelepedése Jeruzsálembe. Az itt maradottak – a főszereplő Dániellel együtt – a korszellemmel haladva próbálják a modernizálódó, felgyorsult világot zsidó hagyományaikkal egyeztetni. És, persze, mindenkiben ott él egy kis nosztalgia, mindenekelőtt a múlt után, amikor még minden rendben volt, aztán a család azon része után, amely mást választott. A Jeruzsálemben levők az itthoni életről álmodoznak, az itthoniakat pedig a szent otthon bűvölete vonzza. Dánielt talán még az a kérdés is foglalkoztatja a háttérben, hogy mi lett volna, ha nem Sternnek születik – vagyis nem zsidónak. Milyen élete lett volna, ha egy teljesen más „hajóval” indul?
Fiatalként hősünket nem igazán érdekli zsidósága. Elég neki a maga embersége, azon túl pedig férfi mivolta. Csak miután ezekkelúgy-ahogy megbirkózik, kezdi foglalkoztatni nemzetiségi hovatartozása. Addig azonban újabb és újabb tiszteletköröket fut be az ivarérett kamaszt, a szemérmetes ifjút, a szexuális sikereket és kudarcokat, párkapcsolatát, munkáit és végül szerelmét szemlélve. Addig még ezerszer döntenie kell, és szembenézni a döntések következményeivel. Talán azt mondhatnám: bár zsidósága minden tettét valamilyen formában befolyásolja, tudatosan akkor kezd foglalkozni vele, mikor véglegesen eldől számára, hogy „a hajóra” nem fog, nem is akar felülni. Hogy nem akar, nem tud másik életet élni: ez minden nyomorával, kudarcával, rossz döntésével együtt az övé, az egyetlen lehetséges élete, mert ez menti át a múltból a tetteit, a gondolatait: őt magát. A tisztességét. És ha a könyv végén ott áll életútja felénél, és bár éppen lemondott a szerelem-hajóról, mégis ugyanolyan bizonytalan, mint bármelyik más pillanatában az életének, talán annak tudható be, hogy ez az élet olyan: egyik kikötőből a másikba tartunk, és sosem tudjuk, melyik hajó indul arra, amerre menni szeretnénk.