1947. augusztus 24-én született Rio de Janeiróban. Édesapja – Pedro – mérnök volt, édesanyja – Lygia – háztartásbeli. Hét évesen a San Ignacio jezsuita iskolába íratták, ahol erősen konzervatív nevelésben részesült. Már gyerekkorában írónak készült – első irodalmi díját egy iskolai versenyen nyerte –, jóllehet édesanyja le szerette volna beszélni róla. Paulo lázadását és magába fordulását szülei az őrület jeleként értelmezték, és 1966–1968 között háromszor is elmegyógyintézetbe utaltatták, ahol elektrosokkos kezelést alkalmaztak nála. Erre így emlékszik vissza: „Nem azért tették, mert bántani akartak, de nem tudták mit tegyenek… Nem akartak tönkretenni, azért tették, hogy megmentsenek.”
Szülei akaratának engedve, beiratkozott a jogi egyetemre és felhagyott az írói pályára vonatkozó álmaival. Egy év múlva azonban megszakította tanulmányait és hippi lett belőle, bejárta Dél-Amerikát, Észak-Afrikát, Mexikót és Európát, részt vett a „szeretet és béke”, valamint a „szex, drogok és rock ’n’ roll” mozgalmakban. Brazíliába való visszatérése után dalszövegíróként dolgozott, komponált többek között Elis Regina, Rita Lee és Seixas Raul brazil rocksztár számára. Utóbbival 1973 és 1982 között 120 dalt írtak közösen, forradalmasítva a brazil rockzenét. A Raullal való együttműködés következtében, néhány dalszöveg tartalma miatt kapcsolatba hozták a mágiával és az okkultizmussal. 1974-ben a tíz éve hatalmon levő brazil katonai kormány letartóztatta feltételezett bomlasztó tevékenységért, dalszövegeit baloldalinak és veszélyesnek titulálva. A börtönben fizikai kínzásoknak vetették alá.
Dalszövegírói tevékenysége mellett volt még színész, újságíró, színházigazgató és rendező. Életében gyökeres fordulat állt be 1982-ben, amikor egy európai út során, Dachauban, majd később Amszterdamban találkozott „J”-vel, új mentorával, aki rábeszélte, hogy vegyen részt a Santiago de Compostela-i zarándoklaton. A 850 km-es zarándokutat végül 1986-ban járta végig, ezt követően pedig visszafordult a kereszténységhez. Élményeit első regényében (A zarándoklat – Egy mágus naplója, 1987) írta meg. Az írói sikert Az alkimista című, 1988-ban megjelent második regénye hozta meg számára, amelyet azóta is legsikeresebb regényének tartanak. A regény egy andalúziai pásztorfiú, Santiago meseelemekkel átszőtt története arról, hogy az ember szerelem és boldogság iránti vágyakozása beteljesíthető. A kritikusok Saint-Exupéry nagysikerű művéhez, A kis herceghez szokták hasonlítani. A regény minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott könyve lett – több mint 65 millió példányt adtak el belőle több mint 150 országban –, több mint 70 nyelvre fordították le – amivel bekerült a Guinness Rekordok könyvébe –, több mint 70 országban vezette a sikerlistákat. Számos színpadi és zenei adaptációt ihletett meg, Japánban musical, Franciaországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban, Törökországban, Olaszországban és Svájcban színdarab, Olaszországban és az Egyesült Államokban szimfónia készült belőle, szövegét pedig a neves francia művész, Moebius – Az ötödik elem és az Alien című filmek díszlettervezője – illusztrálta.
Az alkimistát követően Coelho főállású íróként dolgozott tovább, nagyjából kétévente jelent meg egy-egy fikciós regénye, emellett néhány önéletrajzi könyvet, valamint több esszé- és újságcikk-gyűjteményt is publikált. Legismertebb regényei Az ötödik hegy (1996), A fény harcosának kézikönyve (1997), Tizenegy perc (2003), A Zahír (2005), A portobellói boszorkány (2006). A magyar olvasók körében is igen népszerű, több mint tíz regénye jelent meg magyar fordításban, legutóbb a 2010-ben írt Alef. Regényeinek köszönhetően, Paulo Coelho ma már napjaink egyik legismertebb és legolvasottabb írójának számít. Ezt elsősorban regényei mély mondanivalójának és gördülékeny stílusának köszönheti; a kritikusok költői, realista, filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát tartják nagyra. Témái között gyakran szerepelnek spirituális utazások, a boldogságkeresés, az emberi lélek mélységeinek boncolgatása, mindezt vallásos és misztikus elemekkel szövi át, de nem ragaszkodik egyetlen vallási irányzathoz, hanem a vallási pluralizmus és szinkretizmus jegyében ír, felhasználva elemeket a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a taoizmus, de a természetvallások tanításaiból is. Számos irodalmi és kulturális díjat nyert, többek között a nemzetközi Flaiano díjat (Olaszország 1996), a művészet és irodalom lovagja díjat (Franciaország, 1996), Galícia díját (Spanyolország 1999), a Kristálytükör-díjat (Lengyelország 2000), 1998-ban hazájában a Rio Branco-rend tagjává választották, 2000-ben Franciaországban pedig Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették.
Írói tevékenysége mellett széleskörű közéleti tevékenységet is folytat, az ENSZ békenagykövete, az UNESCO tanácsadója interkulturális párbeszéd témakörben, a Shimon Peres Központ vezetőtanácsának tagja, a Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Megalapította a Paulo Coelho Intézetet, amely a brazil társadalom hátrányos helyzetű rétegeiben élő gyerekek és idősek számára nyújt segítséget. Kedvenc időtöltései közé tartozik az olvasás és az utazás, érdeklődési köre továbbá a számítógépek, internet, zene, futball és a Kyudo meditációs íjászat világára terjed ki, emellett nagy mozirajongó is. Feleségével, a brazil képzőművész Christina Oticicával már több mint harminc éve házasok, néha Rio de Janeiróban, néha pedig Európában élnek.
Források: A Wikipédia rá vonatkozó magyar, román és angol szócikkei, valamint a www.coelho.hu oldal.