A szegény halászlegény története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény halászlegény, aki egy piros rózsát tűzött a kalapjába, s elindult, hogy magához illő feleséget keressen. Az egyik fontos kívánalma az volt a legénynek, hogy leendő arája szeresse a halat. Ment, mendegélt egymagában, de eltévedt egy erdőben. Egyszer csak egy álomtündér termett előtte, aki arra kérte a halászlegényt, hogy mondjon neki valami szépet. De az olyan legyen, amit még másnak sose mondott. Gondolkodott a halászlegény, majd azt mondta
– Kikerics.
Az álomtündér elmosolyodott, majd így szólt:
– Mivel kitaláltad szívemnek legkedvesebb virágát, nem maradok hálátlan. Folytasd tovább az utad, amelyen elindultál, és ha helyzeted valaha kilátástalannak érzed, csak álmodj meg, én pedig a segítségedre leszek. Tűzd a rózsádat a mellemre, te pedig folytasd tovább az utad és ne csüggedj. Ahhoz, hogy megtaláld szíved párját, hosszú és nehéz utat kell még bejárnod. Én azonban elvezetlek téged arra a helyre, ahová érkezned kell. Mire ez a rózsa elhervad, te megtalálod szíved választottját, engem pedig nem látsz majd többé.
A legény a rózsát az álomtündér mellére tűzte, majd tovább folytatta útját. Ahogy ment, mendegélt, egy kerek erdő széléhez ért, és mivel már nagyon fáradtnak érezte magát, leheveredett a jó illatú zöld fűbe, ahol elszenderedett. Egy órányi alvás után kipihenve ébredt a legény, és ismét felkerekedett. Elhatározta: feleségül veszi az első lányt, akivel találkozik. Miután így elhatározásra jutott, átvágott a kerek erdőn, és akár hiszitek, akár nem, röpke félóra múlva szembejött vele a vasorrú bába. Savanyú képet vágott a legény, csüggedten vakarta állát, ő ezt bizony nem így képzelte, de aztán egy mentőötlete támadt. Megszólította a vasorrú bábát:
– Jó napot öreganyám! Ha maga tényleg a vasorrú bába, akkor azt is tudja, mit határoztam magamban. De úgy gondolom, maga a vasorra miatt úgysem ehet halat, sőt, semmi olyant, ami vízből jön, mert rozsdafoltos lesz tőle az orra, nekem pedig csak olyan kell, aki a halat szereti, úgyhogy sajnálom, nem vehetem feleségül.
– Nem is mennék hozzád, édes fiam, jól megvagyok én az acélpalotámban, eléldegélek az én kis vagyonommal. De te siess szaporán, mert a szomszéd városban halászléfőző verseny van, és ott sürög-forog a szép Ficánka Katinka is, aki messze földön a legfinomabb halászlevet főzi. Azt beszélik, azt fogadja mátkájának, aki kitalálja, mi az a titkos fűszer, amit a halászlébe tesz. Az úton továbbhaladva, találsz egy rozoga kocsmát, ahol majd jól figyelj, mert megtudod mi az a titkos fűszer.
Ment, mendegélt hát tovább a legény, míg a rozoga kocsmához nem ért. Gondolta, ha már ilyen hosszú utat megtett eddig Ficánka Katinkáért, megérdemel egy hűsítő pohár bort. Betért hát a kocsmába, hogy szomját oltsa. Aztán mit ad Isten, ahogy iszogatja a borát, különös hangokra lett figyelmes… Bugyog? Forr, fortyog? Netán visszafojtott, kitörni készülő kacagás? Vagy vulkán? Vajon mi lehet az? Úgy döntött utánajár a dolognak. Ahogy kilépett a kocsmából, egy csoport embert pillantott meg, amint egy sárkányt vonszoltak maguk után, megkötözve. Amit a legény az imént hallott, nem volt más, mint a sárkány dühödt fortyogása. Közelebb megy, s akkor látja, hogy az biz’ nem sárkány, hanem egy gyönyörű, ámde haragtól duzzadó gyíkocska. S az épp ránéz gyönyörű szép szemével, és azt suttogja:
– Menj, amerre a folyó kanyarog, amerre a sirályok és vadlibák szállnak, s meg ne állj a kacsalábon forgó kastélyig.
Felszegte hát fejét a legény, mélyet szippantott a levegőből és úgy döntött megy, amerre a folyó kanyarog, s amerre sirályok, vadlibák szállnak. Így érkezett az Álmok Országába. Gondolta szerencsét próbál a kacsalábon forgó kastélyban. Kopp, kopp – kopogott a bejárati kapun, mire a kapu túloldaláról csoszogás hallatszott. Éktelen nyikorgás közepette kinyílt a kastély kapuja, s a legény megpillantott egy hajlott hátú, ősz öregembert, aki épp készült rágyújtani a pipájára. Ahogy meggyújtotta a pipáját, egy szikra kipattant, és szépséges királylánnyá változott, aki így szólt hozzá:
– Hol van a halacskám?
– Hozok én neked halacskát, – mondta a halászlegény – rögtön tízet is, de cserébe kérnék tőled valamit: egy szemet abból a cseresznye-paprikafüzérből, ami a nyakadban lóg. Már tudom is, hogy az kell Ficánka Katinka levesébe!
Összevonta szemöldökét a koronás hölgy, majd így felelt:
– Ez nem olyan egyszerű, mint gondolnád. Először is, teljesítened kell három kívánságomat. Az első: fel kell tűznöd a hajamat, de úgy, hogy ne használj hozzá tűt. A második: találd meg az elveszett varázssípomat. A harmadik: hozd el nekem a soha el nem hervadó liliomot, amit hét lakat alatt őriz egy félszemű óriás.
A halászlegény leült a küszöbre, előszedte a tarisznyájából a sült halat, és ráérősen enni kezdett.
– Ejha, te legény! – toppantott a királylány. – Nem állhatok itt míg a világ s még két nap!
De a legény ekkorra már megette a sült halat, s az egyik halszálkával tüstént feltűzte a szépséges királylány haját.
– Az első kívánságod teljesítve! – mondta azzal belenyúlt a zsebébe, előhúzta a furulyáját, játszani kezdett rajta, s lám, az varázssíppá változott. A királylány arca csak úgy ragyogott a gyönyörűségtől. “Na de a hervadó liliomért már egy kicsit jobban meg kell szenvedni” – tűnődött magában a legény. – “Először is, honnan fogom megtudni, hol lakik az óriás?”
Nagyot sóhajtott és úgy érezte, ideje egy kicsit pihennie. Arra gondolt, hátha az álomtündér megsúgja, merre keresse az óriást. A gondolatot tett követte, s tüstént leheveredett a subájára, s hiába perelt, kárált a királykisasszony, mély álomba szenderült. Alig húnyta le a szemét, az álomtündér megjelent előtte, és így szólt:
– Jól figyelj, te legény. Ennek a palotának a legfelső emeletén van hét szoba. Mindegyik szoba ajtaján egy lakat. Az egyik szobában ott találod a félszemű óriást, aki a liliomot őrzi. Nincs más dolgod, mint válaszolni a feltett kérdésére, és tied lesz a liliom. Fogd ezt a kardot, és tüstént indulj!
Mielőtt még bármit is kérdezhetett volna a legény az álomtündértől, az már el is tűnt. Így hát nem volt más választása a legénynek, mint elindulni a soha el nem hervadó liliomért. A tündértől kapott karddal sorra verte le a lakatokat a legény az ajtókról. A hetedik szobához érve mély levegőt vett, aztán leütötte az utolsó lakatot is, majd belépett a szobába.
– A soha el nem hervadó liliomért jöttem! – szólalt meg a legény.
– Előbb válaszolnod kell egy kérdésemre! – így az óriás.
– Hát legyen. – sóhajtott a legény – Ki vele!
– Mi az: fürge, mint a gyík, ronda, mint a sárkány, eszes, mint a róka?
A legény egy percig azon gondolkodott, hogy talán könyebb lenne levágni az óriás fejét, és vinni a liliomot a királylánynak, amikor hirtelen eszébe jutott a megoldás:
– A pisztrángosfalvi bíró lánya!
Rögvest eszébe jutott a gyíkocska gyönyörű szép szeme, hiszen őt látta a legény mielőtt a kastélyba érkezett volna. De vajon hogyan változott gyíkká, majd sárkánnyá? Ám a legénynek nem volt ideje sokáig töprengeni, ugyanis a félszemú óriásból egy szép szál legény lett, aki elmesélte neki, hogy ő meg a bíró lánya egymásba szerettek, és egybe akartak kelni. Ám amikor a bíró elébe álltak kérésükkel, az haragjában elátkozta mindkettőjüket. Így lett a lányból sárkány, belőle meg félszemű óriás. Azzal, hogy a halászlegény megfejtette a rejtvényt, feloldotta az átkot.
Futott a legény rögtön kedveséhez, és futott a halászlegény a soha nem hervadó liliommal a királylányhoz, hogy megkapja végre a titkos fűszert, amely az ő boldogságának kulcsa.
– Kiálltad a három probát, tessék hát egy csipet a füzéremből. De aztán ne feledkezz meg a halacskámról!
Azzal rohant is a legény a vásárra, ahol javában zajlott a halászléfőző verseny. Épp Ficánka Katinka kevergette messze földön híres levesét, amikor megszólalt a halászlegény:
– Azt hiszem ez még hiányzik a halászléből – és átnyújtotta neki a királylánytól kapott titkos fűszert.
Ficánka Katinka hozzáadta a gőzölgő halászlevéhez, jól elkeverte, majd mindketten megkóstolták. Abban a pillanatban egymásba szerettek. Épp megcsókolni készültek egymást, amikor hangos zajok ütötték meg fülüket. Odarohantak ők is az újjongó tömeghez, melynek közepén épp az újonnan egymásra talált fiatal pár örvendezett egymásnak.
Örvendett ott mindenki, és rögtön nagy mennyegzőt is csaptak, ahol egybekelt a halászlegény Ficánka Katinkával, és a bíró leánya az ő szerelmével. A mennyegzőn megjelent az álomtündér is, aki levette melléről az elhervadt rózsát, Ficánka Katinka hajába tűzte. A rózsa azonnal kivirult és tündökölni kezdett, az álomtündér pedig ígéretéhez híven eltűnt. Soha többé nem látták újra.
Ficánka Katinka és a halászlegény esküvője három nap és három éjjel tartott, ők maguk pedig még ma is élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána.