Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

Írta : Dan Wells
Eredeti cím : I Am Not a Serial killer
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Nem vagyok sorozatgyilkos
Fordította : Szebegyinszki Szilvia
Kiadó : Fumax Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 240
60
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

John Wayne Cleaver tizenöt éves és különös „hobbija” van: intenzív érdeklődést tanúsít a sorozatgyilkosok, valamint a hullák iránt. Szenvedélyét egyrészt abban éli ki, hogy minden adatot, információt, hírt összegyűjt, amit a sorozatgyilkosokról talál, másrészt pedig gyerekkora óta segédkezik a családja által működtetett temetkezési vállalkozás keretében a holttestek előkészítésében. Ennek köszönhetően szinte mindent tud a hullákról.


Mindemellett John veszélyes is, saját bevallása szerint egy szörnyeteg szunnyad benne – bármikor képes lenne sorozatgyilkossá válni –, amit igen nehezen – mindenféle szabályok felállításával – képes kordában tartani, és életét a normalitás határain belül működtetni. Képtelen kimutatni érzéseit, anyjával rossz viszonyban van, nincsenek barátai. Környezete és pszichiátere – dr. Neblin – szociopatának tartja, ezért rendszeresen terápiára jár. Amikor egy brutális gyilkosság kavarja fel a kisváros életét, John azonnal rákattan az eseményre és nyomozni kezd a tettes után. Ahogy pedig egyre több az áldozat és kiderül, hogy feltehetően egy sorozatgyilkossal állnak szemben, Johnban felébred a szunnyadó fenevad: nemcsak kideríteni szeretné, hogy ki gyilkolja halomra az embereket – megszabadítva őket egy-egy testrészüktől/szervüktől is –, hanem feltett szándéka, hogy meg is állítja a gyilkost. Csakhogy nagyon hamar szembesülni kényszerül, hogy a tettes természetfeletti képességekkel bír. Így a vele vívott egyensúlytalan küzdelemnek akár végzetes kimenetele is lehet a fiú számára.

Dan Wells regénye, a Nem vagyok sorozatgyilkos a John Wayne Cleaver-trilógia első kötete. Első ránézésre igencsak érdekesnek tűnt, de amikor mélyebben beleástam magam, akkor egymás után jöttek a csalódások. Először is a fülszöveg végén szereplő műfaji besorolás, a misztikus thriller igencsak megtévesztő. A regény ugyanis sokkal inkább elhajlik egy urban fantasy, sőt horror irányába, thrillernek csak jóindulattal nevezhető, a hozzácsapott misztikus jelző pedig akár megtévesztő is lehet, nekem legalábbis az teljesen mást sugallt. A fölösleges címkézés helyett sokkal hasznosabb lett volna ráírni mondjuk azt, hogy egy trilógia első kötetét tartja kezében az olvasó. Emellett az sem ártott volna, hogyha már a borítóról kiderül, hogy az ifjabb olvasóközönséget célozza meg (young adult), mert ez feltehetően néhány felnőtt olvasót megkímélt volna a fölösleges csalódástól. A regényt olvasva ugyanis viszonylag hamar nyilvánvalóvá válik – nemcsak a leegyszerűsített cselekmény, vagy a nem túl kidolgozott karakterek, hanem egyebek mellett a nem túl bonyolult stílus miatt is –, hogy elsősorban az ifjabb korosztálynak szól, és aki esetleg túlságosan magasra helyezte volna a lécet, kissé érdemes lejjebb vennie. Ez talán azért gond, mert ha az olvasó már a kezdetektől tisztában van azzal, hogy mit tart a kezében, egész másképpen áll hozzá és talán a regény megítélése is más kategóriába esik.

A regény alapötletével amúgy nincs gond, érdekesen indul, és amíg kvázi krimiként folyik a sztori, addig minden rendben is van. Amikor viszont – az addig történtekhez képest eléggé váratlanul – átfordul fantasybe/horrorba, azaz a szerző beemeli a természetfölötti szálat, egyből meginogni látszik a kezdeti lendület, és lassan eredetiségét is elveszíti a regény.  Az én fejemben egy idő után egyre gyakrabban villant fel Stephen King Ezüst pisztolygolyók című kisregénye. Néhány fő motívum esetében ugyanis vitathatatlan a hasonlóság, és ezt az érzést csak erősítette bennem, hogy az egyik fejezetben maga King neve és az egyik regényére való utalás is felbukkan. Csakhogy míg Kingnél abszolút magától értetődő, hogy szabadon engedi fantáziáját és bátran egyensúlyoz a valós és természetfölötti között, Wells regényében a természetfeletti motívum beemelését az addigi cselekmény „megerőszakolásának” éreztem. Anélkül szerintem sokkal többet ki lehetett volna hozni a sztoriból.

Ezzel szemben mindenképpen pozitívumként kell kiemelnem a hullaházban zajló munka igencsak szemléletes és aprólékos bemutatását. Ez volt Dan Wells könyvének talán leghátborzongatóbb és egyben legérdekfeszítőbb része, számomra magasan felülmúlta a cselekmény maradék részét. Ha viszont arra gondolok, hogy ezt egy tizenöt éves fiú meséli el – egyes szám első személyben –, akkor kissé hiteltelennek tűnik az egész. Normális körülmények között nem hiszem, hogy egy szülő tizenkét éves korában befogja gyerekét holttestek balzsamozására. A regény főhőse, John Wayne Cleaver viszont már hét éves korától besegít a családi temetkezési vállalkozás működtetésében, tizenkét éves korától a balzsamozásban is, tizenöt éves korában pedig komolyabb feladatokat is ellát. Mindezt enyhe túlzásnak éreztem, mint ahogy helyenként a fiú gondolkodásmódja, bátorsága, cselekedetei is jócskán túlmutattak a korabeli tinédzserekre jellemző viselkedésmódon és érettségi szinten. Ez szerintem ismét nem vált a regény javára.

Összességében véve, mint ifjúsági regény rendben van a Nem vagyok sorozatgyilkos, de kiemelkedőnek ebben a kategóriában sem mondható.  A felnőtt és a műfaj vonatkozásában igényesebb olvasók számára viszont nem tudom nyugodt szívvel ajánlani. Maximum egy gyors és hamar feledhető délutáni szórakozás erejéig, hiszen, viszonylag rövid terjedelméből és nem túl bonyolult szerkezetéből fakadóan, hamar ki lehet pipálni.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •