Andrew Gross: Ahogy vesszük

Írta : Andrew Gross
Eredeti cím : Don't Look Twice
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : Ahogy vesszük
Fordította : Kállai Tibor
Kiadó : Geopen Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 411
85
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ty Hauck nyomozó éppen egy késő őszi hajókázásra készül a lányával, és tankolnak egy Exxon töltőállomásnál: édességet, energiaitalt és benzint. Hirtelen autó fékez le a benzinkút előtt, a Ford kisteherautó ablakán kicsusszan egy automata fegyver csöve, célba veszi a rendőrnyomozót, és golyózápor zúdul a kis üzletre. A lövöldözésnek egyetlen halálos áldozata van, egy zöld mellényes, szemüveges férfi a pénztár előtt álló sorból. Rosszkor volt rossz helyen – állapítják meg a helyszínre érkező rendőrök. Ám amikor kiderül a személyazonossága, mindenki kénytelen átgondolni a legelső feltételezését. Hamarosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Tényleg semmi.


Figyelem, a következő néhány bekezdés cselekményleírást is tartalmaz – enélkül ugyanis képtelen vagyok beszélni az Ahogy vesszükről. A benzinkúti lövöldözés áldozata egy államügyész, a feltételezett elkövetők pedig a DR-17 nevű banda tagjai, őket Nelson Vega irányítja a börtönből. A fegyveres férfi egy lányv nevét kiáltotta, mielőtt rálőtt volna az üzletre; a lány egy medencébe fulladt bele pár hónappal korábban, a társai nem segítettek rajta. Egyikük az üzletet vezető pakisztáni férfi fia volt – látszólag tehát bosszút akartak állni a lány miatt, és úgy tűnik, hogy tényleg csak rosszkor volt rossz helyen az ügyész. De hamarosan más is kiderül: az ügyész kettős életet élt, és az eltitkolt világában sűrűn látogatta a kaszinókat, onnan ügyes kis csalásoknak köszönhetően egy egész vagyont nyert, amelyet még a családja előtt is elhallgatott. A “lányért bosszúból lövöldözünk” egy óriási átverésnek bizonyul – valakik szándékosan rossz irányba terelték a nyomozást, hogy egy egészen más ügyről vonják el a zsaruk figyelmét. Ty az ügyész és a kaszinók közötti kapcsolatot kezdi vizsgálni, és felmerül benne a kérdés: mi van, ha ez is csak elterelés? Mi van, ha az ügyész forró nyomon járt, és a csalás csak a függöny? Mi van, ha olyan ügyet próbál megoldani, amit nem is szabadna, amelyről legszívesebben még a főnöke, a kormányzó és a tulajdon testvére is lebeszélné?

Andrew Gross remek történetet gyúrt össze és nagyszerű figurákat talált hozzá. A csavarokat és a fordulatokat jól időzítette, a párbeszédek pörögnek, a szituációk életszerűek, a szereplők ezeknek megfelelően viselkednek, az akciójelenetek filmszerűek, egy vizuális típusú ember később joggal emlékezhet úgy, hogy nem egy regényt olvasott, hanem egy jól sikerült filmet látott. A szereplők lelki világa kissé a háttérbe szorul, a magánéletükből is csak annyit láthatunk, mint amennyi szükségesnek kívánkozik a történet vonala mentén, és amennyi kell ahhoz, hogy a sorozat következő epizódjaiban lehessen rájuk hivatkozni, hogy az olvasó úgy érezze, közben a főszereplőnek is van saját élete, ő is hús-vér ember – mert az Ahogy vesszük a Ty Hauck-sorozat második része (az első, a Sötét idők, szintén megjelent már magyarul), és angolul olvasható a harmadik is.

A regény a műfaj legtöbb elemét tartalmazza, van például elvált zsaru, az áldozatok között pedig egy védtelen, segítségre szoruló, csinos, egyedülálló nő – de ezek Grossnál meglepően jól működnek, mert egyiket sem viszi túlzásba. Sajnáltam, hogy a külvárosi, alvilági nyomozás más irányba terelődött – egy bizonyos jelenetnél azt hittem, hogy Dennis Lehane-t olvasom, annyira jól ábrázolta azt a világot.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •