Romain Gary: A virradat ígérete

Írta : Romain Gary
Eredeti cím : La promesse de l’aube
Eredeti kiadás : 1980
Magyar cím : A virradat ígérete
Fordította : Bognár Róbert
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 327
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Romain Gary litván származású francia regényíró. Öt néven publikált, és ő az egyetlen író, aki kétszer kapta meg a csupán egyszer odaítélhető, Franciaországban a legmagasabb irodalmi elismerésnek számító Goncourt-díjat – mivel a bizottság nem sejtette, hogy az álnév kit takar. Magyarul eddig a Lady L., valamint az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet című regénye volt olvasható. A most megjelent A virradat ígérete című önéletrajzi ihletésű regénye talán leginkább a szeretet könyveként említhető, jóllehet nagyon sok mindenről szól. De első sorban a lemondó, elfogadó, önkéntelen szeretetről.


Rendhagyó, hogy egy férfi olyan könyvet írjon erről a témáról, ami mindenkit megszólít… Meggyőződésem, hogy ezt a könyvet már sokan, férfiak és nők, öregek és fiatalok, érzelmes háziasszonyok és marcona katonák is olvasták sírva. Azt is hiszem, hogy a zord kritikusokat is magával ragadta, és csak miután túltették magukat a varázson, sikerült mélybe hatoló elemzést végezniük. Mert ez a könyv igazi irodalom: varázslat, sámánének, szellemidézés…

Sosem olvastam még önéletrajzi könyvet, ami ennyire valaki másról szóljon. Sose hallgattam még gyermeket, aki ennyire kendőzetlenül mondja el, hogyan szülte őt életre egész életén át újra és újra az anyja, és hogyan dajkálta vérével, hitével, félkegyelmű meggyőződéseivel felnőtté, azzá, aki végül lett. Sosem láttam senkit még ekkora alázattal ismerni el, hogy a köldökzsinór, ami az anyjához köti, nem szakadt el. Sosem olvastam még ilyen őszinte „férfigyermek” könyvet.

Vallomás lehetne ez a könyv háborúról, halálról, fájdalomról, megaláztatásokról, félreértésekről, félresikerült szerelmekről.  Vallomás lehetne dicsőségről, hősiességről. De nem az. Mindezek helyett ez a könyv az életbe alattomosan belopódzó szereteté, ami ezer arccal tündököl szerte az érzékeny ember világában. Piekielny zsidó képében, akiről Romain – fogadásához híven – említést tesz a királynőnek, amikor az egy katonai szemlén megszólítja őt. Walentyna, az első „nő” képében, aki a kilenc éves kisfiúból csinál bohócot. Zaremba úr képében, aki – megirigyelve a kisfiútól anyja odaadó szeretetét – részesülni szeretett volna benne. A nők hangja is szeretetbűvölő varázsszer – legnagyobb szerelme nyelvét nem is értette, de tökéletesen boldog volt vele… Ugyanez a nem hivalkodó, de mindenütt ott levő szeretet lengi be a háború elnagyolt képét. Egyetlen szó sincs győzelemről, vitézségről, semmi a katonai élet szokványos fordulataiból, hacsak nem személyes kudarcokról és megaláztatásokról. De számtalan bajtárs nevét sorolja el, megemlítve, ki hol él, vagy hol halt meg.
És természetesen: a mama. Az egzaltált, idegesítő, imádott mama. Aki mindenről lemond, és mindent megszerez a gyermekéért. Aki úgy viszonyul gyermekéhez, mint egy műalkotáshoz: hiszen művész, ha nem is futott be karriert. Akinek meg kell felelni. Akinek nem lehet csalódást okozni. Aki olyan erős, hogy a halálból is vigyáz gyermekére, akiben annyira bízik, hogy ekkora bizalmat nem lehet megcsúfolni. Egy ilyen anya gyermeke mindig tudja, hogy nem érheti baj, hiszen ő az anyja életének „happy endje” – a háborúban sem halhat meg, míg anyja álmait nem teljesíti be.

Olyan az itt megismert Romain Gary, mint egy viasztábla, amibe örökre belenyomódik minden vonás: minden arc, minden emlék. Mintha végtelen szelídséggel azért létezne, hogy a létezőnek legyen, amiben nyomot hagyni.


Vidd hírét!
  •  
  •