A földrajz jövője nemcsak szerkezetét, hanem stílusát tekintve is nagyon hasonlít Marshall korábbi könyveihez. Olvasmányos, szórakoztató, helyenként humoros is, nem tudományos igényességgel megírt, de jól dokumentált és alapos munka. A legtöbb olvasó számára valószínűleg újdonságokkal is szolgál a témában, a korábbi köteteihez képest azonban határozottan érződik, hogy ezen területen kevésbé mozog otthonosan a szerző, mint a geopolitika földi viszonyaiban.
Címke: Park Kiadó
Jens Liljestrand: Ha minden véget ér is
Noha a regény valószínűleg úgy fog fennmaradni az emlékezetben, mint a klímaválságot tárgyaló irodalom első svéd képviselője, és a társadalomkritika is ott rezonál az olvasóban még napokkal a könyv befejezése után is, igazából a remekül választott és ábrázolt karakterek jelentik a regény erősségét. Liljestrand főszereplői hétköznapi emberek, átlagos problémákkal, mindenki számára ismerős gondolatokkal.
David Attenborough: Az élet erőpróbái
„Az élet erőpróbái” a zoológia egyik legizgalmasabb területével, az állatok viselkedésével foglalkozik. Angolul 1990-ben jelent meg, a tévésorozattal egyidőben. A könyv fejezetei címükben és tematikájukban is hűen követik a tévésorozat epizódjait. Attenborough a legfontosabb életszakaszokban figyeli meg az állatokat, és mintegy kronológiai sorrendben halad. Az első fejezet az Érkezés címet kapta, és a születéssel foglalkozik. Innen a Felcseperedés következik, majd a Táplálékkeresés, és így tovább.
Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje
A menekültsors kihívásainak aprólékos bemutatása megrázó; a téma komor és súlyos, ám az a megközelítés, hogy egy naiv, ártatlan kamaszlány szemüvegén keresztül tekintünk a történésekre, oldja a feszültséget, és tele van élettel.
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán
J. F. Cooper nagy hatást gyakorolt „egymástól olyannyira különböző írók egész sorára, mint például Sand, Melville, Balzac, Joseph Conrad és D. H. Lawrence. Befolyása annak ellenére sem csökkent, hogy felrúg szinte minden modern és posztmodern elvet” – írja John McWilliams. Abban, ahogyan a világ az amerikai indiánt mint típust látja, egyetlen írás sem játszott akkora szerepet, mint Az utolsó mohikán. Indokolt volt tehát csonkítatlan, friss újrafordítása és a teljes szövegnek a magyar olvasó elé tárása.
Matt Fitzgerald: Vasemberek
Matt Fitzgerald a maguk teljességében mutatja be az eseményeket, kiemelkedő színvonalú szakmai- és tudományos magyarázatokkal ellátva, néhol már-már zavarba ejtő részletességgel és pontossággal. A szerző elképesztő mennyiségű energiát fektetett abba, hogy szakmailag igényes, hiteles munkát tegyen le az asztalra.
Guillaume Musso: És azután…
Guillaume Musso az egyik legnépszerűbb francia regényíró. Művei vezetik a sikerlistákat, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. A „francia Coelho”-ként emlegetik, bár regényei könnyebben olvashatóak, értelmezhetőek, mint Nobel-díjas alkotótársáé. Én a saját olvasási tapasztalataim alapján inkább Charles Martin mellé tenném. Magyarul az Ott leszel?, a Visszajövök érted, a Mi lesz velem nélküled?, az Angyal hív és a Holnap regényei olvashatóak.
Radclyffe Hall: A magány kútja
Radclyffe Hall maga is leszbikus volt, aki a regény főszereplőjén keresztül próbálta meg bemutatni azokat az előítéleteket, a kirekesztettség és elmagányosodás érzését, amikkel szembe kellett nézniük, meg kellett küzdeniük azoknak az embereknek, akiknek a nemi hovatartozása és szexuális irányultsága nem a megszokott férfi-női szereppel azonosult.
Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz
Nicolas Barreau, azaz Daniela Thiele bárhogyan is csinálja, amit csinál, de azt remekül csinálja. A már elmaradhatatlan Eiffel tornyos, piros elemet tartalmazó borító kétszáz oldalas terjedelemben egy kiváló szórakoztató művet rejt, amely nem unalmas sem a történések, sem az elbeszélő mód szempontjából, és nem feledkezik meg arról, hogy rokonszenvessé tegye a főszereplőt, hogy ismét a világ végéig szurkoljunk neki.
John Williams: Stoner
Fájdalmas-szomorú könyv a Stoner. Nem szól semmi egyébről, mint egy ember életéről. Egy saját kis univerzumról. Nem csoda, hogy első megjelenése idején, 1965-ben, nem kavart nagy port, hiszen akkoriban a világ még tele volt William Stonerekkel. A dolog ugyan mit sem változott azóta, csupán a hogyanja lett más, épp ezért vált lehetségessé a mostani, a kései elismerés.