Címke: Park Kiadó

Tovább
David Attenborough: Az élet erőpróbái (Park, 2023)
Kritika
|
100

David Attenborough: Az élet erőpróbái

„Az élet erőpróbái” a zoológia egyik legizgalmasabb területével, az állatok viselkedésével foglalkozik. Angolul 1990-ben jelent meg, a tévésorozattal egyidőben. A könyv fejezetei címükben és tematikájukban is hűen követik a tévésorozat epizódjait. Attenborough a legfontosabb életszakaszokban figyeli meg az állatokat, és mintegy kronológiai sorrendben halad. Az első fejezet az Érkezés címet kapta, és a születéssel foglalkozik. Innen a Felcseperedés következik, majd a Táplálékkeresés, és így tovább.

Tovább
James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán (Park, 2019)
Kritika
|
100

James Fenimore Cooper: Az utolsó mohikán

J. F. Cooper nagy hatást gyakorolt „egymástól olyannyira különböző írók egész sorára, mint például Sand, Melville, Balzac, Joseph Conrad és D. H. Lawrence. Befolyása annak ellenére sem csökkent, hogy felrúg szinte minden modern és posztmodern elvet” – írja John McWilliams. Abban, ahogyan a világ az amerikai indiánt mint típust látja, egyetlen írás sem játszott akkora szerepet, mint Az utolsó mohikán. Indokolt volt tehát csonkítatlan, friss újrafordítása és a teljes szövegnek a magyar olvasó elé tárása.

Tovább
Kritika
|
80

Guillaume Musso: És azután…

Guillaume Musso az egyik legnépszerűbb francia regényíró. Művei vezetik a sikerlistákat, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. A „francia Coelho”-ként emlegetik, bár regényei könnyebben olvashatóak, értelmezhetőek, mint Nobel-díjas alkotótársáé. Én a saját olvasási tapasztalataim alapján inkább Charles Martin mellé tenném. Magyarul az Ott leszel?, a Visszajövök érted, a Mi lesz velem nélküled?, az Angyal hív és a Holnap regényei olvashatóak.

Tovább
Kritika
|
96

Nicolas Barreau: A világ végén megtalálsz

Nicolas Barreau, azaz Daniela Thiele bárhogyan is csinálja, amit csinál, de azt remekül csinálja. A már elmaradhatatlan Eiffel tornyos, piros elemet tartalmazó borító kétszáz oldalas terjedelemben egy kiváló szórakoztató művet rejt, amely nem unalmas sem a történések, sem az elbeszélő mód szempontjából, és nem feledkezik meg arról, hogy rokonszenvessé tegye a főszereplőt, hogy ismét a világ végéig szurkoljunk neki.

Tovább
Kritika
|
98

John Williams: Stoner

Fájdalmas-szomorú könyv a Stoner. Nem szól semmi egyébről, mint egy ember életéről. Egy saját kis univerzumról. Nem csoda, hogy első megjelenése idején, 1965-ben, nem kavart nagy port, hiszen akkoriban a világ még tele volt William Stonerekkel. A dolog ugyan mit sem változott azóta, csupán a hogyanja lett más, épp ezért vált lehetségessé a mostani, a kései elismerés.

Tovább
Kritika
|
90

Jeanette Winterson: A szenvedély

Mi is valójában a szenvedély? Az ördög műve? Az idegek játéka? Az Ég ajándéka? Lehetőség a teljesebb megtapasztalásra, vagy ketrec, ami beszorít, és elzár minden mástól? A kérdést ki-ki a maga tapasztalatai szerint válaszolja meg. Mindenképpen sok összetételű játszma, ami mindenkit foglalkoztat: a bátrakat, mert megtapasztalják, és a gyávákat, mert örökös kihívás számukra a lehetőséggel való szembesülés.

Tovább
Kritika
|
100

Nicolas Barreau: Álmaim asszonya

Az, ahogyan Antoine megszerzi, majd elveszíti, végül pedig ismét megszerzi a nőt, akit csak épp meglátott és meg is szeretett, nem szokványos, mégis valamennyi részletében emberi, komikus és öniróniával színezett. Furcsa kettőség jellemzi a regényt: nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy komolyan vehető-e az egész felhajtás egy ismeretlen nő miatt, vagy inkább valami szarkasztikus társadalmi kritika sejlik ki az egészből.