„Összejátszottunk a tartós hallgatásban.” Ötven éven át lappangott a magyar származású szívsebész emlékei mélyén ez a történet, a pszichoterapeuta barátja pedig tudott erről a titokról, s mégis ötven évre volt szükség, hogy szóba hozzák.
Nem csalódhat az olvasó, amikor a kellemes olvasmányélmény reményében veszi a kezébe Irvin D. Yalom újabb kötetét. A rövid történetet egy kávé mellett is végig lehet olvasni; a kis könyv letehetetlen, a kávé közben elfogyhat vagy kihűlhet, a könyvet azonban addig nem engedjük, amíg még tart.
A szerző egyik kedves barátjának a múltja a téma. Bob az ötvenéves orvoskari bankett után számol be Yalomnak arról, hogy mi történt vele tizenöt évesen. Az elfojtás tökéletes mintapéldáját meséli el a világhírű szívsebész: Caracasban majdnem elrabolták, ekkor került felszínre egy másik rablás története, ami majdnem az életébe került. A második világháborús zsidóüldözések idején Budapesten a nyilasok fogták el az utcán, és akkor is a címben jelölt mondat mentette meg az életét.
A történet által nemcsak a páciens vall, hanem a pszichoterapeuta is beszámol a saját gondolatairól, félelmeiről. Izgalmas felderítőút volt számomra is, mivel az egyes szám első személyű elbeszélővel azonosulva én is utánaeredtem a rejtélynek, és nem tettem le a kezemből a könyvet addig, amíg mindenre fény nem derült.
Ez a vallomásos jelleg azt sugallja, hogy egymásnak kibeszélve ismerjük meg jobban önmagunkat. Kicsit filozofikus, kicsit pszichologizáló könyv, amiről nem tudtam eldönteni, mi benne a fikció. Annyira valósághű, mintha megtörtént volna. Röviden, megéri kézbe venni.