1813. január 28-án adták ki először Jane Austen legismertebb regényét, a Büszkeség és balítéletet. Az angol írónő regénye egyrészt bájos szerelmi történet, másrészt pedig a korabeli angol társadalom meglepően pontos korrajza.
A XIX. századi Anglia az egyenlőtlenségek és kiváltságok társadalma, ahol az egyén életét a születés, a rang és a vagyon határozza meg. A nemesség örökölhető felsőbbrendűsége kiváltságokat biztosított, de azok érvényesítéséhez vagyonra volt szükség. Így aztán a gazdag felső réteg és a szegény, vidéki nemesség között meglehetősen nagy szakadék tátongott.
Ebbe a közegbe vezet minket az írónő Mr. Bennet családja által. A nem túl gazdag vidéki nemest jó sorsa öt leánygyermekkel áldotta meg. A lányok – művészi könnyűséggel és mélységgel megrajzolt jellemek – a korabeli nő lehetséges életútjait szimbolizálják. Mivel a vagyon csak fiú ágon öröklődik, Mr. Bennet lányai csak addig élvezhetik a nemesi származás és a kevéske vagyon nyújtotta előnyöket, míg apjuk – vagy férjük – oltalma alatt állnak. Éppen ezért ostoba és hiú édesanyjuk élete legfőbb céljának tekinti, hogy lányait jól adja férjhez. Az öt lány öt különböző jellem: Jane, a legnagyobb, melegszívű és kedves, Elizabeth éles eszű és kritikus szemléletű, Mary, Lydia és Kitty pedig ostobák: Mary lapos közhelyekbe sűríti olvasmányokból származó élettapasztalatát, az alig 16 éves Lydiát csak a tisztek és a bálok érdeklik, a hasonló korú Kitty pedig teljesen a befolyása alatt áll. Mivel apjuk vagyona nem teszi lehetővé, hogy nevelőnőt tartsanak, ostoba édesanyjuk befolyása alól csak a két nagyobbik lány menekül meg, akik saját hajlamaiknak megfelelően fejlődnek. Ami Mr. Bennetet illeti, ő szimpatikus jellem, melegszívű és helyesen ítélő, aki sem feleségével, sem lányaival szemben nem elfogult. Egyetlen hibája, hogy sosem avatkozik a dolgokba – de hát ezt abban az időben majd minden családapa hasonlóan tette.
Ha már öt, sőt, Lizzy barátnőjével, Charlotte-tal együtt hat lány van a képben, nyilvánvalóan megjelennek a fiatalemberek is. Elsősorban a szomszéd birtokot bérbe vevő Mr. Bingley, és barátja, Mr. Darcy, majd a lányok unokatestvére, Mr. Collins, végül pedig a közeli Marytonban állomásozó ezred tisztjei, különös tekintettel Wickhamre. A regény végülis a különböző szerelmi szálakat bogozza össze, majd ki: az aranyszívű Jane és a szelíd, kedves Mr. Bingley – egy kis kitérővel – végül egymásra találnak. Az unalmas, ostoba és korlátolt Mr. Collins Jane majd Eliza után végül annak barátnőjét, a nem túl romantikus, józan Charlotte-ot veszi feleségül, aki elfogadja a felkínált anyagi biztonságot, hiszen sokkal többre nem számíthat. Lydia, aki a lányok közül a legsekélyesebb, megszökik Wickhammel, aki felelőtlen és könnyelmű, és csak nagy nehezen sikerül tisztességes férjes asszonyt csinálni belőle. A legkuszább Lizzy és Mr. Darcy kapcsolata, egyben a mű címének ürügye is: Darcy büszkesége és Eliza balítélete már-már lehetetlenné teszik, hogy a két egymásnak teremtett egyenes jellem, szellem, kellem és báj egymásra találjon. A dúsgazdag Darcy ugyanis születésétől fogva megrögzött arisztokrata, aki úgy véli, a társadalmi felsőbbrendűséget a vagyon, a tehetség, a viselkedés, a műveltség biztosítja, így elzárkózik a lány családjától, leginkább az ostoba és közönséges modorú anya miatt. Végül azonban, minden ármánykodás és félreértés dacára – vagy tán éppen ezek miatt, az utolsó szerelmes pár is egymásra talál.
Ennyi jól végződő szerelmi történet a mai olvasóban óhatatlanul visszatetszést keltene, hiszen semmi élet-ízűt nem találna benne. Ami miatt a történet mégis élvezhető még ma is, az a mögötte meghúzódó árnyalt és realista korrajz, mely a társadalom több vonatkozására is kiterjed. Érdekes a nők jogi, anyagi és családi helyzetét megvizsgálni. Bár nemes kisasszonyokról van szó, nem rendelkezhetnek saját vagyonnal, és nem örökölhetnek. Sorsuk tehát teljességgel apjuktól, majd férjüktől függ. Ilyen előzmények után már nem lehet olyan egyértelműen elítélni Mrs. Bennet férjvadászó hadjáratát, hiszen öt lány jóllétéről kell gondoskodnia.
Jellemző a lányok mindennapi élete: a társasági élet szabályaihoz való igazodás, a meghívások és azok elfogadása, az olvasás, kézimunkázás, piperézkedés. A nemes kisasszonyok nem dolgoznak a házon kívül, nem politizálnak: arra készülnek, hogy a családnak szenteljék életüket, hiszen ez az egyháznak, az államnak, és a férfiaknak is tökéletesen megfelel. Unalmát pedig ki-ki jellemének megfelelően üti agyon: tanulhat, varrhat, olvashat, vagy éppen a tisztek után futkoshat – a felügyelet elég laza, ha nem telik nevelőnőre… Mr. Bennet, bár jól ismeri lányai hibáit, tökéletes közönnyel szemléli életüket, egyedül Elizabethet veszi emberszámba, különlegesen éles eszéért és önállóságáért, de alighanem neki is nehezen bocsátja meg, hogy nem fiú… Ami pedig Mrs. Bennetet illeti, ő a butaságnak és a rossz modornak olyan iskolapéldája, hogy szinte azon kezdünk gondolkodni, hogyan is sikerült a két nagyobb lánynak olyan tökéletes jellemmé fejlődnie.
Hogy a lányok mégsem válnak teljesen apjuk vagy férjük rabszolgájává, azért a romantika felelős. A korszak szerelemkultusza azt eredményezi, hogy ki-ki saját vérmérsékletének megfelelően választ férjet-feleséget: teljes önátadással, mint Jane, hideg fejjel, mint Charlotte, bolond meggondolatlansággal, mint Lydia, vagy meggyőződésből és szeretetből, mint Elizabeth. A korszak egyik vívmánya, hogy a házasságok egyenlőbb kapcsolatokká váltak, így a Bennet-lányokra remélhetőleg örök boldogság vár az irodalom eszményi régióiban.