Lee Child a 2013-as Gyémánttőr-díjas

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Február 8-án jelentette be a Brit Krimiírók Szövetsége (Crime Writer’s Association, röviden CWA) a Dagger-díj első idei győztesét: az életmű kategóriában kiosztásra kerülő Gyémánttőr-díjat (Diamond Dagger) az angliai származású, 1998 óta az Egyesült Államokban élő Lee Child kapta.


A Dagger-díjat 1955-ben alapította a londoni székhelyű szervezet. A legelső és egyben legismertebb díj a legjobb kriminek odaítélt Aranytőr (Gold Dagger), amely 1959-ig a Crossed Red Herring nevet viselte. Napjainkban tíz kategóriában adják át Dagger-díjat, a legnépszerűbbek – a már említett Aranytőr mellett – az életmű díj, azaz a Gyémánttőr, a Nemzetközi Dagger-díj, amelyet a legjobb angol nyelven (is) megjelenő krimi szerzője kaphat meg, valamint a Ian Fleming Steel Dagger-díj, amelyet a legjobb kalandregény/thriller szerzőjének adnak át.

A CWA elnöke, Peter James a következőt nyilatkozta a 2013-as Gyémánttőr-díj győztesről: „Örülök, hogy a CWA Lee Child-ot választotta az idei győztesnek. Lee az egyik azon kevés brit thrillerszerzők közül, akinek a neve világmárkának számít; ugyanakkor egy elbűvölő és nyitott személyiség, műfajunknak fáradhatatlan előmozdítója.” Lee Child a díjat és a vele járó 2500 angol fontos pénzjutalmat a 2013 nyarán tartandó díjátadó ünnepségen veheti majd át. A díjat korábban olyan neves szerzők kapták meg, mint Frederick Forsyth (2012), Elmore Leonard (2006), Lawrence Block (2004), Ed McBain (1998), Ruth Rendell (1991) vagy John le Carré (1988).

Lee Child – eredeti nevén Jim Grant – 1954-ben született Coventryben. Jogi végzettsége van, azonban soha nem szándékozott a szakmájában dolgozni, már az egyetemi évek alatt színházi háttérmunkákat végzett. Az egyetem elvégzése után egy kereskedelmi televíziónál helyezkedett el: a manchesteri Granada Television gyártásvezetőjeként dolgozott. Egészen 1995-ig volt a csatorna alkalmazásában, akkor egy átszervezést követően elbocsátották. Ekkor határozta el, hogy regényírással foglalkozik a későbbiekben, azt vallva, hogy „a regény a szórakozás valódi formája.” Első regénye 1997-ben jelent meg Elvarázsolt dollárok (Killing Floor) címmel, és megkapta érte a Anthony-díjat (Anthony Award) a legjobb első regény kategóriában. Tavaly jelent meg a tizenhetedik regénye A Wanted Man címmel, idén pedig várhatóan a tizennyolcadik is megjelenik. Több díjat is kapott regényeiért, neve korábban kétszer is felbukkant a Ian Fleming Steel Dagger-díj jelöltjeinek listáján, 2012-ben pedig írói karrierjének legrangosabb kitüntetését kapta meg: az év thriller és krimi regényének járó kategóriában Nemzeti Könyvdíjjal (National Book Award) jutalmazták. Child 2009 óta az Amerikai Krimiírók (Mystery Writers of America) szervezetének elnöki tisztségét is betölti.

Lee Child regényeinek főszereplője Jack Reacher, egy volt katonai rendész. A sorozatbeli önéletrajza szerint Reacher 1960-ban született egy berlini katonai bázison. Elvégezte a West Point-i Amerikai Katonai Akadémiát, és tizenhárom éven keresztül a katonai rendőrség kötelékében dolgozott, ahol kiemelten bonyolult – elsősorban az amerikai hadsereg különleges erőinek tagjait érintető – ügyek felderítésével foglalkozott. A hadseregben az őrnagyi rangig jutott és számos kitüntetésben részesült. Tizenhárom évi szolgálat után kilépett a hadseregből és felcsapott csavargónak, stoppal és busszal utazgat keresztül-kasul az Egyesült Államokban. Csak pénzt és egy összecsukható fogkefét, 2011. szeptember 11-e után pedig lejárt útlevelet és egy bankkártyát visz magával.

A Reacher főszereplésével játszódó regények 40 nyelvre lefordítva, megközelítőleg 60 millió példányszámban keltek el, több mint 90 országban, köztük Magyarországon is. A népszerű regények magyar nyelven a General Press Kiadó gondozásában jelentek meg: 1999 óta – ekkor adták ki az író első regényét magyar fordításban – mind a tizenhét regénye olvasható magyarul. Tavaly Tom Cruise főszereplésével a Csak egy lövés (One Shot) című 2005-ös regénye megfilmesítésre is került, Jack Reacher címmel. A filmet 2013. február 3-ától játsszák a magyar mozikban.

Források: thecwa.co.uk, Wikipedia



Vidd hírét!
  •  
  •  
  •