Kavabata egy korai művére bukkantak

Vidd hírét!
  •  
  •  

Kavabata Jaszunari Nobel-díjas japán író egy korai, az 1920-as években egy napilapban megjelent művét azonosította egy kutató – jelentette hétfőn a japán sajtó. Az Ucukusii!, azaz Gyönyörű! című mű az író hagyatéka felett őrködő alapítvány és Isikava Takumi, a tokiói Rikkjo Egyetem kutatója szerint Kavabata első, részletekben publikált műve.


A regény négy részben jelent meg a fukuokai Nicsinicsi Simbunban 1927. április 11. és május 2. között, az író 27 éves korában. Eddig csak kevesen tudtak a létezéséről, mert semmilyen formában nem szerepel a szerző műveinek jegyzékében. A kutató szerint az író vélhetően szándékosan titkolta a regény létezését, azt azonban nem tudni, hogy miért.

A regényre egy fukuokai magazin szerkesztője talált rá évekkel ezelőtt. A történet egy gyártulajdonosról és mozgássérült fiának haláláról, illetve a fiúba beleszerető, szintén sérült lányról szól, aki egy balesetben életét veszti a regény cselekménye során. Isikava szerint a történet érdekes darabja Kavabata életművének, mivel rámutat az írónak a hátrányos helyzetűekkel szemben érzett szimpátiájára, valamint újabb példája a szépség megfogalmazására való törekvésének, amely a neopercepcionista (újfajta érzékenységű) művész teljes munkásságát meghatározta.

Kavabata Jaszunari a huszadik századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége, az úgynevezett neopercepcionisták, az újfajta érzékenységű írók egyik vezéralakja volt. Írásainak középpontjába  klasszikus japán lírai szimbólumokat helyezett; hőseinek gondolatvilágában azonban – különösen a második világháború után – már a huszadik századi ember gátlásai és szorongásai kísértenek. Művészetének táptalaja mindig is a klasszikus japán irodalom maradt, közlésmódja a haiku-költészetet idézi, de munkáin érződik nyugati írók (elsősorban Csehov és Dosztojevszkij) hatása is. 1968-ban első japán íróként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat – az indoklás szerint „nemes elbeszélő művészetéért, mely gyengéd érzékenységgel fejezi ki a sajátos japán szellemet”. Magyarul összesen tíz műve jelent meg, a legelső 1968-ban.

Forrás: MTI, wikipédia


Vidd hírét!
  •  
  •