Földes András: Erőss Zsolt

Írta : Földes András
Eredeti cím : Erőss Zsolt
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Erőss Zsolt
Kiadó : Libri Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 423
80
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az első falmászásra 13 éves korában került sor; aznap este elővett egy füzetet, egyes számot írt a lap tetejére, és mellé írta a mászás adatait: Posta út, Postafal, Gyilkos-tó. Mindez 1981. június 20-án történt. Innen indult a Hópárduc útja, s ahogy az alcím is utal rá: a Himalájánál is magasabbra jutott.


A Himalája legmagasabb csúcsánál, az Everestnél persze fizikai értelemben nem juthatott magasabbra, de néhány korábbi és későbbi csúcsmászása legalább akkora teljesítmény, mint a világ legmagasabb hegyének a meghódítása – ha éppen nem nagyobb. Egyik ilyen a 8125 méteres Nanga Parbat szólómászása, erre 1999-ben került sor, ráadásul új útvonalon; a csapat (Erőss Zsolt, Mécs László, Deli Péter és Földes András, a könyv szerzője) hivatalosan csak trekkingezni ment a Nanga Parbat környékére, mivel a csúcsdíj többe került volna, mint a teljes expedíció. Mind a négyen feljutottak a szomszédos 6606 méteres Ganalo csúcsra, majd Zsolt egyedül a Nanga Parbatot is megmászta.

A Lhoce a maga 8516 méterével a Föld negyedik legmagasabb hegycsúcsa; a Himalája nyolcezresei közül a “legkisebb” nyolcezresnek hívják, bár a megmászása messze nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a ragasztott neve mutatja. Erőss Zsolt és Gál László voltak az első magyarok a csúcson. Minderre 2011-ben került sor, amikor Zsolt a jobb térde alatt már egy műlábat hordott. Ez a teljesítmény szintén felér az Everest meghódításával.

A hópárduc címet nyolc évvel azelőtt szerezte meg, hogy első magyar állampolgárként felért volna a világ tetejére. Magyarként először mászta meg azt az öt hétezres, egykori szovjetunióbeli hegycsúcsot, amellyel elnyerte az Orosz Hegymászó Szövetség Hópárduc fokozatát. Az öt hegy közül az utolsó kettőre, a Kommunizmus- és Korzsanyevszkaja-csúcsra 1994-ben ért fel. Az elismerés egy oklevélen kívül nem járt semmivel, de a kilencvenes évek derekán hegymászókörökben sokat jelentett – s ha belegondolunk, sokat jelent egy egész életre.

Földes András könyve egy pillanatképpel kezdődik 1972-ben, amikor az alig 4 éves Zsolt elszenvedte első fagyásait. Egy téli délutáni síelés közben történt, mínusz harminc fok csípte a gyergyói tájat. Innen alig másfél oldal alatt 1981-ig ugrik a történet, ekkor kezdődött Erőss Zsolt hegymászókarrierje a Gyilkos-tónál, majd egészen a 2012-es, tragédiával végződő, a csúcstámadás szempontjából is sikertelen Annapurna-expedícióig kíséri végig Erőss Zsolt életét. A hegymászó magánéletéből éppen csak annyit kapunk, amennyi szükséges ahhoz, hogy ne azt higgyük: Erőss Zsolt még a karácsonyait is 6000 méter felett ünnepelte. Ennél több már sok lett volna, ennyi viszont nem hogy belefért, de egyenesen kellett. A hegyekből viszont soha nem elég; én hiányoltam azt, hogy a fekete kontinens legmagasabb hegycsúcsán tett több mászásáról szinte egyáltalán nem szól, és ez még akkor is hiányzik, ha a Kilimandzsáróra többnyire túravezetőként járt Erőss Zsolt, és a tanzániai hegy megmászása nehézségi fokozat szempontjából össze sem hasonlítható az ázsiai csúcsokkal. A kötetben 32 színes fotó kapott helyet, van közöttük egész fiatalkori 1991-ből, és 2012-es is, az Annapurna-expedícióról. Földes András maga is hegymászó, de tollforgatóként gondolt azokra is, akik laikusként veszik a kezükbe ezt a könyvet, és a végére összegyűjtötte a legfontosabb hegymászó szakkifejezések listáját, mindegyiket érthetően megmagyarázva.

Földes András, Erőss Zsolt és Kollár Lajos az Annapurna-expedíció után (fotó: MTI)

Említésre méltó Földes András visszafogott, ugyanakkor lebilincselő stílusa is. Nagyon ízesen, érzékletesen mutatja be az ázsiai hegyi világot, humorának köszönhetően roppant szórakoztató a pakisztáni hordárokkal vívott, már-már etnikai konfliktusra hasonlító örökös alkudozás bemutatása, vagy az alaptáborok unalmát elűzni hívatott különféle tevékenységek ismertetése, a csúcsmászásokat olyan intenzitással festi meg, hogy az olvasó a lélegzetét is visszafojtja, és szinte együtt küzd a hegymászókkal. Árnyalatnyi különbséget figyeltem meg az expedíciók leírása között: a szerző valamivel visszafogottabb azon események bemutatásakor, amelyeknek nem volt szemtanúja, és sokkal lendületesebb, bátrabb akkor, ha személyes élményeit osztja meg. Ha olvasóként kérhetjük: ez utóbbiból az elkövetkezőkben többet lopjon bele akkor is, ha mások beszámolóit tolmácsolja, mert nagyon élvezetes a végeredmény.

Földes András nagyszerű munkát végzett, és a könyvet befejezve arra gondoltam: de jó lesz majd az Erőss Zsolt 2. című kötetet olvasni, amelyben Zsolt pályafutásának egy későbbi, a tragédiával végződő Annapurna-expedíció utáni karrierjéről, újabb és újabb meghódított nyolcezresekről olvasni, de sajnos nem így lett. Erőss Zsolt 2013 májusában eltűnt a Himalájában, miután sikerrel megmászta a 8586 m-es  Kancsendzöngát.


Vidd hírét!
  •  
  •