Frederico Doretti, alias Rico egy kedves, szerény, ragaszkodó és magányos kisgyerek. Ez utóbbi főleg azért van, mert Rico úgynevezett mélyképességű gyerek, akinek néha nehezen megy a koncentrálás és emiatt úgy érzi, bingolabdák forognak a fejében. Ő és a csinos anyukája a Dieffenbachstrasseban laknak, mert itt olyan könnyű tájékozódni, hogy még ő sem téved el. Rico előszeretettel látogatja a szomszédokat, körutakat téve a lakásukban, így kompenzálja a valódi barangolások hiányát. Történetünkben központi szerepet játszik egy járdatészta, amit Rico a tömbházuk előtt talál és elhatározza, hogy kinyomozza a származását. A nyomozás során bekopog minden ajtón, és így mi is megismerkedünk a lakókkal: Dahling nénivel, aki kidobta a férjét, a részeges Mommsennel, Marrakkal, aki a tetőtéri lakásban lakik és zsákban hordja mosni a ruháit, Fitzkével a morcos öreggel és a három egyetemistával. A nyomozás Ricón kívülálló okok miatt eredménytelen lesz, de mégsem haszontalan, mivel a gondolkodás miatti elbámulás következtében megismerkedik a furcsa kis sisakos Oskarral. A találkozás megismétlődik a következő nap, ugyanis ismét összefutnak, ezúttal Ricoék tömbházának folyósólyán és ez talán még azt http://www.phpaide.com/?langue=en is jelentheti, hogy Rico szert tesz élete első barátjára. Oskar a maga módján legalább annyira különc, mint Rico, alacsony termetű, hatalmas metszőfogakkal és egy még hatalmasabb sisakkal a fején közlekedik, betéve tudja a baleseti stasztikák adatait, így attól tart, hogy esetleg ő is baleset áldozata lesz. Miközben a két gyerek egymást próbálja megismerni, a városban egy Mister 2000 nevű emberrabló garázdálkodik. Gyerekeket rabol el, majd 2000 euró fejében szabadon engedi őket. A váltságdíj nagyon alacsony, de Ricónak még így is fejfájást okoz, mert nem biztos benne, hogy anyukája ennyit is ki tudna fizetni érte, ha arra kerülne sor.
Közben Rico és Oskar újabb találkozót beszélnek meg, amire Oskar nem jön el, ráadásul Rico anyukájának sürgősen el kell utaznia, így adódik hogy Rico egyedül marad otthon. Az esti hiradóból kiderül, hogy Oskart elrabolta Mister 2000, Rico pedig kételyek és rémképek közt hányódva arra a következtetésre jut, hogy mindent meg kell tennie újdonsült barátja megmentéséért. Kalandjait és a történet végét megtudhatjátok Andreas Steinhöfel könyvéből.
A lebilincselő történetért az író megkapta a Német Gyermekirodalmi Díjat, és teljesen megérdemelten. A könyv szó szerint letehetetlen még egy felnőtt számára is, akkor hát mennyire lehet izgalmas egy kisiskolásnak? Andreas Steinhöfel gyermekregénye humoros, érzelmes, megfogó, jóra, bátorságra, egymás elfogadására tanító, a saját félelmeinket legyőzni bátorító történet, olyan lebilincselő stílusban megírva, amit csak dícsérni tudok. Természetesen minden tisztelet a fordítónak is, Tóth Tamás Boldizsárnak, aki németből magyar nyelvre ültette. A könyv humorának egyik forrása Rico “magyarázó szótára”, amiben időnként megmagyaráz egy-egy ismeretlen szót. Ezek a kis jegyzetek keretbe foglalva végigkísérik az egész történetet, így a kis olvasó is tanulhat néhány új kifejezést, sőt érzéseket is kapcsolhat az olyan furcsa szavakhoz, mint például a depresszió, vagy a gravitáció.
A könyvet Peter Schössow illusztrálta, a vicces rajzocskák kellemesen feldobják a regényt és segítenek elképzelni a történteket meg a főhősöket.