Ellery Adams regényében adott a meghitt környezet, megvannak az otthonos, hétköznapi karakterek. Emellett azonban a könyv nem sok izgalmat tartogat. Az antagonista csapat túl lapos és üres, a főbb karakterek a felszíni idilli élet mögött egyáltalán nem szerethetőek – főként a főszereplő karakter. A könyv egyértelműen arra játszik, hogy a könyvmolyoknak imponáljon.
Jo Nesbø egy tőle eddig szokatlan műfajjal próbálkozott, és ilyen értelemben akár egy érdekes kísérletként is felfogható a regény. Biztosan vannak olyan elfogult rajongói, akik nem értenek egyet a véleményemmel, de én a magam részéről a szerző eddigi leggyengébb színvonalú (felnőtt) regényének gondolom az Éjszakai házat.
Nesbø több téren is hozza a tőle már megszokott hangulati vagy történetvezetési elemeket. A kisebb-nagyobb fordulatok, a némiképp hatásvadász történetvezetési technika és pár gyomorforgatóbb jelenet gondoskodik arról, hogy az utolsó részletekig kidolgozott gyilkossági ügyben meglegyen a szükséges feszültség, mindvégig kellőképpen pörögjenek az események, hogy majd a regény végén, a hiányzó képkockák helyretételével simítson el mindent. Ez egyben pozitívum és negatívum is: a szórakoztatás garantált, ugyanakkor viszont néha igencsak feszegeti a hihetőség határait.
Ismert és népszerű skandináv szerzők új regényeivel, újoncokkal és régi kedvencek utánnyomásával örvendezteti meg az Animus Kiadó az olvasóit 2023-ban. Csak az első félévben olyan szerzők tollából lesz új regény, mint Jo Nesbø, Kristina Ohlsson, Lars Kepler és Camilla Läckberg, és akkor még csak a skandináv krimiket említettem.
Jozef Karika pszichológiai tankönybe illően ábrázolja, hogy elménk képes arra, hogy egyfajta jótékony ködbe burkolózzon, annak érdekében, hogy a trauma, fájdalom vagy éppen a rettenet elveszítse éles, sértő kontúrját, az észlelés pedig pedig megpróbálja befoltozni a józan ész repedéseit.
Jo Nesbø az eddigi regényeire jellemző, a környezetet és cselekményt tekintve teljesen a hétköznapi valóságba illeszkedő, realisztikus ábrázolásmód helyett a kötet több írásában is a szórakoztató irodalom más műfajainak területére kalandozik.
A Könyvsétáltató életeket mentett, pedig ő csak a megfelelő könyveket szállította ki a megfelelő személyeknek, a megfelelő pillanatban. Az ő megmentésére viszont mindannyian egyesítették erejüket. Közhellyel élve, nem minden hős visel palástot meg szuperhős jelmezt, de esélyes, hogy van nála egy könyv.
A cselekmény csupán pár napot ölel fel, lineáris, mindenféle múltbeli eseményre való hivatkozástól mentes, vagyis látszólag egyszerű – mégis valahogy kaotikus, nincs íve, nem kerek az egész, inkább csak „a sarkoknál lebutított”. A gyors egymásutánban következő események kicsit céltalanok. Mintha maga a szerző sem tudta volna eldönteni, hogy a főszereplőjét milyen irányba vigye, hagyta látszólag véletlenszerűen belebonyolódni mindenféle hihetetlen, szürreális kalandba.
Ha egy bizonyos távolságból vizsgálom, főleg a befejezés ismeretében, az ‘Összezárva’ egy fájdalmasan egyszerű dráma, amelyhez hasonlót valószínűleg többször is olvastunk már. Stina Jackson viszont egy merőben szokatlan szögből közelít hozzá, így csak a végén ismerünk rá: á, hát ez az! Remekül építi fel a sztorit, a kirakós elemeit fokozatosan teszi a helyükre, és mindvégig fenntartja a feszültséget.
A második fordulóban képrejtvényeket kell megfejteni.
