Fokváros – a nem túl távoli jövő (2018). Óriási a társadalmi törés, az emberek többsége lepukkant perifériákon él, hódítanak a nanotechnológiai designerdrogok, a világot pedig multinacionális vállalatok irányítják. A rendet a Kormányzat Rt. tartja fenn a technológia segítségével: a rendőrök génmódosított harc kutyák (aitók) kíséretében járőröznek és ún. kiiktatással büntetik a törvényszegőket. A kiiktatás egy pár száz voltos, akár néhány percig is eltartó elektromos sokk, amit az alany a telefonján keresztül kap. Ami viszont ennél is rosszabb, az a lekapcsolás. Ilyenkor az alany telefonja bizonyos ideig (általában 24 óráig) nem kapcsolódik a rendszerhez, így számára arra az időre leáll az élet, figyelembe véve, hogy szinte minden, a pénzügyi tranzakcióktól kezdve a közlekedésig és az épületekbe való bejutásig, telefonon és a személyi SIM-azonosítón keresztül történik.
Ebben a korlátok közé szorított társadalomban próbál ki-ki a maga módján – beletörődve a szabályokba vagy éppen azok ellen lázadva – túlélni. A fotósként dolgozó fiatal lány, Kendra, jelentkezik egy nagyvállalat kísérleti marketingprogramjára, amelynek keretében a beléfecskendezett nanoanyag (ún. robotmikrobák) segítségével élő reklámfelületként népszerűsíti a Ghost nevű italt. A 32 éves Tendeka egy igazi lázadó, változtatni szeretne a rendszer működésén, és állandóan valami illegális, kormányellenes cselekedeten töri a fejét. Utcagyerekek segítségével szervez különböző balhékat, és készül a nagy dobásra, amivel odacsaphatna a rendszernek, és felhívhatná a figyelmet az általa népszerűsített eszmékre. A sármos és drogfüggő Toby egy jó családból származó videoblogger, aki azonban inkább a Tendeka-szerű figurák társaságát keresi. Nem feltétlenül meggyőződésből, hanem sokkal inkább a buli kedvéért, hogy kamerájával mindent felvehessen, amivel dobbantani lehetne a nyilvánosság előtt. Amikor pénz nélkül marad, egy virtuális videojátékkal, a Moxyland-del játszik, ami mögött azonban több a valóságtartalom, mint első ránézésre tűnik. Lerato némiképp jobb helyzetben van hozzájuk képest: egy Communique nevű multicég programozójaként dolgozik, és élvezi a munkájából fakadó előnyöket (szolgálati lakás és céges közlekedés, funkciójához passzoló partnerek). Csakhogy nem elégszik meg ezzel, komolyabb kihívásokra vágyik: titokban más céghez igazolna, ami ebben a világban nem is olyan egyszerű. És mintegy lázadásból, a munkahelye adta lehetőségeket felhasználva titokban segíti a rendszerellenes akciókat.
A négy szereplő élete Tobyn keresztül fonódik össze. A srác egyfajta összekötő kapocs Tendeka és Lerato között: előbbi egyre gyakrabban igyekszik igénybe venni Lerato szakértelmét kisebb-nagyobb balhéihoz, utóbbi pedig a lehetőségeihez mérten megpróbál segíteni. A cél – ha az indítékok különböznek is – nagyjából közös: lázadni a rendszer szabta korlátok ellen, megtalálni a kiskapukat egy elviselhetőbb túlélés érdekében. Csakhogy a rendszert nem olyan könnyű átjátszani, így állandóan ott lebeg felettük a lebukás veszélye, ami komoly megtorlást vonhat maga után.
A Moxyland a dél-afrikai írónő, Lauren Beukes második regénye. Angolul 2008-ban jelent meg, magyar fordításban pedig az Ad Astra Kiadó gondozásában látott napvilágot 2013-ban. A regény valójában disztópia, életkép egy olyan világról, amelyben az emberi szabadság teljes mértékben alá van rendelve egy elnyomó rendszernek, és amelyben a tudományos technológia játssza a fő szerepet.
A regény felépítése rendhagyónak mondható: minden fejezet a négy fő karakter valamelyikének a nevét viseli, és mivel a történetmesélés egyes szám első személyben történik, az eseményeket az egyes szereplők szemszögéből, váltott elbeszélésben ismerhetjük meg. Ez nem egyszer nehézkessé teszi az olvasást, főként az elején, amíg az ember megszokja, hogy ki is tartozik az adott névhez. Talán nagyobb hatása lett volna ennek az írói fogásnak, hogyha Beukes több figyelmet fordít a karakterek kidolgozására, és személyiségüket, stílusukat, nyelvezetüket tekintve is markánsabban elkülöníti őket egymástól.
A szereplőkhöz hasonlóan, a cselekmény sem mondható túlságosan kidolgozottnak. A könyv első részében nem történnek különösebben említésre méltó dolgok, mindegyik szereplő éli a maga mindennapjait – gyakorlatilag ezeken keresztül ismerjük meg őket és a rendszer működését is –, és csak valamikor a regény felén túl kezdenek felpörögni, sűrűsödni az események. A gond az, hogy amikor igazából belelendülnék az olvasásba, vége lesz a regénynek. Beukes kissé rövidre szabta a történetet, a 305 oldalas terjedelem valahogy túl kevésnek tűnt ahhoz, hogy kellőképpen kibontsa a karaktereket és az eseményeket.
Műfaját tekintve a Moxyland a science-fiction cyberpunk irányzatához tartozik. Jómagam egyáltalán nem mozgok otthonosan ebben a műfajban, így nem tudom megítélni, hogy Beukes regénye hozott-e valami újat, rendkívülit a műfaj keretében eddig megjelent művekhez képest. Számomra elég sok újdonsággal szolgált – legalábbis az általa felvázolt világ technikai vívmányait és a társadalom működését illetően –, nem egyszer beletelt egy kis időbe – és néhány oldalba –, amíg megértettem az összefüggéseket. Sajnos a szerző itt sem könnyíti meg az olvasó dolgát, a fontosabb dolgokat kibontja, megmagyarázza, azonban néhány dolog felett túlságosan gyorsan átsiklik, úgy kezeli őket, mintha működésük magától értetődő lenne az olvasók számára. Persze lehet, hogy akik otthonosan mozognak a cyberpunk területén, azok számára ezek korántsem okoztak gondot.
A felsorolt hiányosságoktól eltekintve a Moxyland alapjában véve nem egy rossz regény. A szerző jól ír, kiváló képzelőerővel, fiatalos stílusban – aminek talán legjobb példája a szleng beszédre épülő nyelvezet – ábrázol egy sokszínű társadalmat. Érdekes ötleteket vonultat fel, és jóllehet nem valószínű, hogy mondjuk 2018-ban hasonló technológiai vívmányok hódítanak majd világszerte, és a társadalom ezekre támaszkodva szerveződik, mindenképpen elgondolkodtató, hogy napjainkban egyre több jele van annak, hogy efelé fejlődik a világ. (Hogy az egyik legkézzelfoghatóbb példát említsem: a multinacionális nagyvállalatok egyre nagyobb térhódítása már napjainkban is keményen érezhető, sokszor észrevétlenül is egyre nagyobb korlátokat szabnak az emberi szabadságnak. De akár a számítógépes bűnözés vagy a társadalom elgépiesedése, a hagyományos emberi kapcsolatok gyökeres átalakulása is ebbe az irányba mutat). Ha pedig elolvassuk a szerzőnek a regény végén közzétett, Extrák címet viselő jegyzeteit, akkor rádöbbenünk, hogy még ennél is többről van szó.
Jóllehet nem olvastam az írónő eddigi legsikeresebb regényét, az Arthur C. Clarke-díjjal jutalmazott, BSFA- és World Fantasy-díjra jelölt Zoo City-t, már a Moxyland alapján ki merem jelenteni: Lauren Beukes mindenképpen egy figyelemreméltó képviselője a sci-fi legújabb nemzedékének, akiről feltehetően még fogunk hallani az elkövetkező években.