F. Scott Fitzgerald naplója

Vidd hírét!
  •  
  •  

Először tette mindenki számára elérhetővé a Dél-Karolinai Egyetem A nagy Gatsby szerzőjének, F. Scott Fitzgeraldnak kézzel írt naplóját. A személyes feljegyzéseket és számvitelt tartalmazó füzetet rajongók és tudósok egyaránt megtekinthetik az intézmény könyvtárának honlapján. Az egyetem szerint ez az egyik leggazdagabb, első kézből származó dokumentáció egy irodalmi személyiségről: a szerző ezekre a lapokra jegyezte fel az 1919 és 1937 közötti időszak pénzbevételeit és néhány személyes észrevételét, gondolatát is.Többek között az is kiderül a füzetből, hogy 1923-ban 3939 amerikai dollárt kapott előlegként A nagy Gatsbyért.


F. Scott Fitzgerald feljegyzései

A korai időszakra vonatkozó személyes bejegyzések szűkszavúak és elszórtak: születési dátumán kivül (1896. szeptember 24.) feljegyezte azt is, hogy először a következő év februárjában nevetett, és ugyanazon év júliusában mondta ki az első szót. Egy éves korában hörghurutot kapott; egy szakorvost is kihívtak hozzá, de nem fogadták meg a tanácsát, és így a gyerek átvészelte a betegséget. Három évesen úgy köszöntötte az új évszázadot, hogy lenyelt egy pennyt és elkapta a kanyarót, de mindkettőtől megszabadult. Hatévesen beíratták Miss Goodyear iskolájába – korábban már volt egy próbálkozás egy másik iskolával, de az első nap után hazavitték, mert sírt és jajveszékelt. Hétévesen senki sem jött el a szülinapi bulijára, aztán a New York állambeli Buffalóba költöztek – ez utóbbi valószínűleg az előbbi következménye lehetett, jegyzi meg Fitzgerald.

Az idősebb korára vonatkozó személyes bejegyzések több részletet is felfednek, már kevésbé szűkszavúak. Azt írja a naplóban, hogy a 19. életéve a rettenetes csalódások éve volt, ekkor értek véget a kollégiumi álmai; minden, ami rosszul sült el, az én hibámból történt – írja a szerző. 22 évesen élete legfontosabb évét élte, 1918 szeptemberében feljegyezte, hogy beleszeretett Zeldába. 1920-ban megjelent az első regénye, Az Édentől messze, és Zelda Sayre igent mondott a lánykérésre.

Az utolsó bejegyzések 1934-ben és 1935-ben születettek, az egyikben azt írja, hogy a pénzügyi mérlege rossz, és még több pénzt kért kölcsön az anyjától. Egy másikban is silány anyagi helyzetére tesz utalást, és arra, hogy betegnek érzi magát. A legutolsó 1935 márciusi, ebben Zelda miatt aggódik.

A naplót a Dél-Karolinai Egyetemen, a ritka könyvek részlegén őrzik. Ebben benne van minden, amit Fitzgerald napló formában leírt, mondta Elizabeth Sudduth igazgató az AP-nek. A füzetből kiderül, hogy A nagy Gatsby írója sokkal jobban a kezében tartotta az ügyeit, mint azt az emberek feltételezték róla.

A nagy Gatsby alapján készített mozifilmet a 2013-as cannes-i filmfesztiválon mutatják be májusban. Ez a regény ötödik filmadaptációja, először 1926-ban vitték vászonra. A könyv magyarul az Európa Könyvkiadó gondozásában filmes borítóval is megjelenik.


Vidd hírét!
  •  
  •