Mons Kallentoft: Véres tél

Írta : Mons Kallentoft
Eredeti cím : Midvinterblod
Eredeti kiadás : 2007
Magyar cím : Véres tél
Fordította : Szöllősi Adrienne
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 539
75
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Hogy a skandináv krimik ideje még nincs leáldozóban – legalábbis Magyarországon – azt jól jelzi, hogy egyre több kiadó kínálatában bukkannak fel újabb és újabb észak-európai szerzők. Persze mindig ott van a nagy kérdés – és ezt sokan feszegették már, többek között mi is az Olvasóteremben –, hogy mi számít skandináv kriminek, melyek azok a jellemzők, amelyek nélkül egy regény nem sorolható ide. Emellett pedig ott van az tény is, hogy felkapottság ide, népszerűség oda, nagyon sok középszerű írás kerül piacra ebből a műfajból is, így a számbeli növekedés önmagában még nem garantálja a minőségi előrelépést is. A skandináv krimikkel előrukkoló magyar kiadók majd mindegyike megtalálja a saját sikerszerzőjét, de hogy a műfaj általában véve milyen irányba fejlődik, azt magyar olvasóként már csak azért is nehéz megítélni, mivel nagyon sokszor tejesen esetlegesen történik akár egyetlen szerző műveinek kiadása is – legtöbbször egy-egy felkapottabb művel indítanak a kiadók, eltekintve az időbeli sorrendtől –, nem beszélve arról, hogy akár több év, évtized is eltelhet, amíg egy-egy szerzőre felfigyelnek itthon, jóllehet hazájában vagy külföldön már túl van a legnagyobb sikereken.


A svéd Mons Kallentoft is utóbbi szerzők közé tartozik: most figyelt fel rá a magyar könyves szakma (ez esetben a Libri Kiadó), pedig már több mint tíz éve bemutatkozott hazájában. És nem is rosszul, hiszen 2000-ben megjelent, Pesetas című első regényéért elnyerte a Svéd Írószövetség Katapultpriset nevű debütdíját. A magyarul idén megjelent regénye, a Véres tél, a Malin Fors-sorozat első része, sorrendben pedig az író ötödik könyve.

Malin Fors a linköpingi rendőrség fiatal gyilkossági nyomozója. Egyedül neveli tizenhárom éves lányát, Tovét, emellett pedig volt férjéről, Jannéról álmodozik – akitől elvált ugyan, de még tartja vele a kapcsolatot – és közben néhanapján a helyi újság rámenős szerkesztőjével, Daniel Högfeldttel osztja meg az ágyát. Nincs túl jó passzban, és egyáltalán nem örül, amikor egy elviselhetetlenül hideg februári napon a város melletti erdőben egy fára felakasztva egy nagyon kövér férfi megcsonkított holttestére bukkannak. Az ügyre a teljes bűnügyi osztály rááll, de a nyomozás nehezét Malin és társa, Zacharias „Zeke” Martinsson vállalja magára. Viszonylag hamar sikerül kideríteniük, hogy az áldozat az egyedül élő, környezete által csak Labdaszedő becenéven ismert Bengt Andersson. Malin és Zeke minden lehetséges nyomot megvizsgálnak és van is két elméletük  a gyilkosságot illetően: a férfi halála összefüggésben állhat egykori szociális gondozója, Maria Murvall néhány évvel korábbi megerőszakolásával, ugyanakkor viszont az elkövetés módja hasonlóságokat mutat az ősrégi, pogány Ásatrú-kultusz szertartásának módszereivel is.

Malin megszállottan veti magát a nyomozásba, és szívósan küzd az elviselhetetlen hideggel, valamint saját magánéleti válságával. Rövidesen a gyanúsítottak köre is összeáll, már csak az indítékot kellene kideríteni és bizonyítékokat találni. Ehhez azonban igencsak mélyre kell ásni, és nemcsak a múlt, hanem az emberi lélek sötét titkaival is szembe kell nézni…

A Véres tél alapjában véve egy jól megírt, kiforrott nyelvezetű regény, amiben minden megvan, amit általában a skandináv krimik legfőbb jellemzőiként emlegetni szoktak. Nem hiányzik a magánéleti válsággal küzdő, sorozatszereplő központi karakter (jelen esetben a történetesen elvált és néha alkoholproblémákkal küzdő fiatal nyomozónő), bepillanthatunk egy idillinek tűnő társadalom ellentmondásaiba, és nem utolsósorban mindvégig ott lebeg egy nyomasztó hangulat, amit nemcsak az emberi kapcsolatok ridegsége alakít, hanem amihez a kemény tél képe is nagymértékben hozzájárul. A szerző megpróbál egyensúlyozni az egyes részletek között, ami többé-kevésbé sikerül is számára. Ennek ellenére a regény olvasása közben mindvégig volt egy hiányérzetem: túl egyszerűnek, túl mederbe kényszerítettnek éreztem a történetet, zavart az, hogy Kallentoft szinte semmit nem bíz az olvasó fantáziájára. Emiatt eléggé kiszámíthatóvá vált egy-egy részlet, és a sztori elkerülhetetlenül sodródott abba az irányba, amikor már nem az volt a kérdés számomra, hogy mi is történt valójában és ki követte el a szörnyű gyilkosságot, hanem az, hogy mi vezetett ide. Amikor pedig erre is megkaptam a választ – talán még hamarabb, mint ahogy a szerző kimondta –, akkor az volt az érzésem, hogy ezt a felállást már néhányszor olvastuk és láttam egy-egy másik történetbe ágyazva, más helyszíneken és más szereplőkkel.

A sztorit és a történetvezetést tekintve tehát Kallentoft regénye semmiképpen sem mondható rendkívülinek, és különösebben eredetinek sem. Hacsak a szerző által alkalmazott egyik írói fogást nem soroljuk ide: az amúgy szinte kizárólag Malin Fors – vagyis a nyomozás és a nyomozó magánélete – köré épülő cselekményszálat néhány fejezetben megszakítja egy-egy monológ, amelyben a meggyilkolt Bengt Andersson, mintegy kívülállóként „szemlélve” az eseményeket, hozzáfűzi gondolatait a történtekhez, ezekből pedig lassan kibontakozik az életében rendkívül magányos férfi lelki válsága is. Jóllehet ez megtöri a központi szál linearitását és utalásaival némi titokzatosságot is visz a nyomozásba, lényegi változásokat azonban nem hoz, inkább csak egy érdekessége, mintsem kihagyhatatlan adaléka a regénynek. Bármennyire is megvan az egyensúly a hangulat, a karakterábrázolás és a történet között, utóbbi kiszámíthatósága és beszűkülése egyre inkább előtérbe hozza az előző kettőt. Így válik a Véres tél egy különös hangulatú lélektani krimivé, aminek kétségkívül a háttérsztori a gyengéje.

Kallentoft regényét  kiváltképp azoknak a krimirajongóknak érdemes elolvasni, akik a lélektani ábrázolást előnyben részesítik a cselekménnyel szemben. Arra azonban számítani kell, hogy a regény olyan magasságokba és mélységekbe vélhetően nem fog eljuttatni,  és annyi izgalmat, feszültséget sem rejteget magában, mint amit a műfajban ma már klasszikusnak számító szerzők – Henning Mankell, Karin Fossum, Karin Alvtegen, Stieg Larsson vagy Jo Nesbø – regényei többségében megszokhattunk. Akinek viszont bejön a Véres tél, annak mindenképpen jó hír, hogy már idén nyáron megjelenik a második kötet (Halálos nyár), emellett a harmadik (Végzetes tavasz) és negyedik (Gyilkos ősz) kötet is a boltokba kerül várhatóan még 2014-ben.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •