Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, azóta is itt él, nyelvtanár-könyvtáros egy helyi szakközépiskolában. 2010-ben jelent meg a Szindbád, a detektív című regénye, majd 2013-ban a történet folytatása, a Szindbád Szibériában. Már a könyv címéből kiderül a regény főszereplőjének neve: Szindbád – és erre mindenki felfigyel. Ez a Szindbád azonban nem az Ezeregyéjszakából ismert hajós, sem a Krúdy Gyula által megalkotott hős, hanem tolvajok, csalók és gyilkosok nyomát kereső detektív. Nevének eredete misztikum, a történet nem ad választ erre, csak sejteni lehet, hogy a gyerekkorát Bagdadban töltő, eredeti nevén Schiffer Árpád felvett neve perzsa-arab vonatkozású. Az író mintha rejtvényként építette volna bele a történetbe főhőse nevének jelentését: a Schiffer németül hajóst jelent, ami engem arra enged következtetni, hogy Szindbád az Ezeregyéjszaka meséi szereplőjéről kapta nevét.
A történet azzal veszi kezdetét, hogy Szindbád, akit gyakran nemes egyszerűséggel detektívnek szólítanak, szovjet fogságba kerül. A kínkeserves, foglyokat megtizedelő vonatút után főhősünk egy szibériai munkatáborban találja magát, a Bajkál-tó közelében. Szindbád az olvasóval egyetemben hirtelen belecsöppen a hírhedt szovjet láger életébe, ahol minden nap egy túlélésért folytatott harc. Szindbád lágernyikként (így nevezték a rabokat) eképpen vélekedik új otthonáról: „Mert a lágerben semmi sem jó, vagyis, ami jó, az is rossz, csak esetleg kevésbé.” Annak ellenére, hogy a lágernyik legfőbb ellensége az idő, Szindbádnak viszonylag hamar lehetősége nyílik a szabadulásra, ugyanis egy rejtélyes bűntény a segítségére lesz: valaki ellopja Grecki őrnagy Mauser típusú távcsöves puskáját, és a detektív rájön, ki a tettes. Cselekedete gyökeresen megváltoztatja az életét, a szovjet rendőrség sorai közé fogadja, hamarosan pedig osztályfőnökké léptetik elő. Albérletet és illetményt kap, fizetést azonban nem. Hivatalosan nyomozóvá válik, de papíron a státusza változatlan marad: lágernyik.
Bűnügyek sorozata zúdul a Szindbád vezette kis csapat nyakába, a könyv minden fejezete tartalmaz egy megoldásra váró ügyet. Olvasás közben az volt az érzésem, hogy marad néhány megoldatlan eset, ám a könyvet lezáró rész eloszlatja a kételyeket az olvasóban.
A bűnesetek többségét itt is a gyilkosságok képezik, de találkozhatunk csalással, lopással is. Szindbád kiváló nyomozó, de nem tévedhetetlen. Ez teszi olyan szerethető, kedvelt figurává. Meglátásom szerint Csabai László nem a szuperhőst, a detektívek gyöngyszemét szerette volna megformálni, hanem egy egyszerű, logikusan gondolkodó, gyakran ösztöneire hagyatkozó nyomozót, aki téved is, és ez így van rendjén. Főhősünk jó emberismerő, kiváló pszichológus, aki mindig talál újabb és újabb gyanús tényezőket a nyomozások során. Logikai gondolatmenetei majd minden esetben hibátlanok, kollegái felvetéseire meggyőző módon érvel. A kihallgatások során lényegtelennek látszó részletekbe is belebonyolódik, mondván: „Előre nem lehet tudni, mi lényeges és mi nem az.”
A regény műfaját illetően kételyek merülhetnek fel az olvasóban: detektív regény-e a Szindbád Szibériában, vagy szépirodalmi műnek tekintendő? A cselekmény alapján én az első kategóriába sorolnám, ám fontos megjegyezni, hogy nem szokványos detektívregényről van szó. Csabai László mintha ürügyként használná fel Szindbád történetét, hogy bemutathassa a negyvenes évek Szovjetunióját, azon belül is Szibériát. Egy hiteles, részleteiben nagyon jól kidolgozott képet kaphat az olvasó az akkori szovjet világról, Sztálin diktatúrájáról, a szibériai vidék embertelen körülményeiről. Megtudhatjuk milyen népek lakják a Bajkál-tó környékét, hogyan élik mindennapjaikat. A vidéki és városi kép egyvalamiben mindig azonos: a háború és a hatalom csaknem elviselhetetlenné teszi az életet.
A Szindbád Szibériában egy remek olvasmány, amelyet a szépirodalom-krimi kettősség még értékesebbé tesz. Alapos kutatómunka teszi hitelessé a történetet, rengeteg az új információ, amellyel viszont egy idő után már nem tudtam mit kezdeni. Helyenként unalmassá is válik a regényazáltal, hogy az író bizonyos karakterek monológjaival, párbeszédeivel az aktuális politikai berendezkedést taglalja. A Papás (Sztálint becézték így) fejezetet kissé furcsállottam, mintha nem illeszkedne a regény egészébe, szürreálisnak tűnt a cselekményhez viszonyítva. A befejezés remek: rengeteg kérdésre választ kap az olvasó, ugyanakkor utalás is arra, hogy lesz folytatása a történetnek.
A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet a magyar kortárs irodalom újabb remek darabja, csak ajánlani tudom.