Julian Barnes Man Booker-díjas regényéről talán azt mondhatnám, hogy egy tökéletesen következetes könyv: akár csak a főhős számára önnön élete, a regény is két körben értelmezhető. Első körben egy átlagos férfi könnyen átlátható kis története, a végén csattanó, mindent egybevetve jó kis olvasmány. De ha ezen túlnézünk, a mélyben nem sejtett érdekességek vannak, akárcsak Tony egyértelműnek, sőt, lezártnak vélt életében.
Az idős Anthony Webster úgy tudja, életét három férfi és három nő zárja zárójelbe, és a két részre tagolt regény első könyvében vállalkozik is arra, hogy teljesen átlagos történetét megossza velünk. Kissé meg is rebbentem, amikor a könyv felénél egyszer csak a főhős mérleget készít életéről, és elhatározza, hogy már nem nagyon érheti őt meglepetés. El is gondolkodtam: az eredeti angol cím valami olyasmit jelent, hogy „a haldoklás értelme”, és hát csalódott voltam, hogy ilyen rangos díjat adnának azért, hogy tudomásunkra hozzák, hogy a haldoklás előtt kötelességünk leltározni. Persze, jó kis történet, amíg Tony eljut a gyermekkor édes remény-ízeitől a halálra készülő rendteremtő indulatáig, a szükségszerűen önző és türelmetlen (tehát életre való) férfi pedig az öregember türelmes, okokat kereső magatartásáig. Tulajdonképpen a cselekvéstől a szemlélődésig, a megmagyarázástól a megértésig, a tervezéstől a lezárásig. Így aztán Webster bárki lehetne, aki hajlandó magára ismerni akarásaiban, kudarcaiban és sikereiben. A hatvanas években startolni, és végigbotorkálni az érthetetlen nők, jellemformáló barátságok, megfogalmazhatatlan érzések, kimondhatatlan gondolatok ösvényein, majd eljutni a bölcs öregkorig – átlagos történet.
A második könyv azonban meghozta azt a pluszt, amit elvártam, és ami miatt én is újra odaítéltem a díjat. Tony kap még egy utolsó pofont az élettől, akkor amikor már éppen lehúzná a redőnyt. Az élet kiismerhetetlensége viszont másképp nem bizonyítható be. Ha van felmentés az öntudatlanság alól, akkor éppen itt kell keresni a felmentő okot. Ez az újabb fordulat elvezeti hősünket az egyetlen fontos kérdéshez: igaz-e mindaz, amit annak vél? Az elkészített mérleg egyensúlyban marad-e az elvált feleség, az elhagyott ifjúkori szerető, vagy az öngyilkos hajdani jó barát tükrében? És bizony, a kérdőjelek szükségszerűen felvillannak. A lezárt utakról kiderül, hogy tovább kacskaringóztak, a rutinról, hogy felborulhat, elfelejtett nevű fél-ismerősökről pedig, hogy életünk drámájában kulcs-szerepük volt. A felismerés villámfényében viszont hirtelen jelentést nyernek régi félmondatok is, és mindent újra kell értelmezni.
A könyv tehát a történet, a történelem kétarcúságáról szól, ami – mint ahogy egy régi történelemórán kiderült – a győztesek hazugsága és a vesztesek önigazolása egyszerre. Tony Webster győztes: szép karrier áll mögötte, megfelelő feleséget választott, aki a megfelelő időben elvált tőle, kiegyensúlyozott élete, felnőtt lánya és két unokája van. Győzelem-tudatában egójából építkező saját igazságai erősítik meg. De rájön, hogy az igazság Janus-arcú, személyre szabott, és – tisztességes ember lévén – utána akar járni a dolognak. Az új szemszögből azonban ugyanaz az Anthony Webster vesztesnek látszik, és megbukik a saját történetében is. A felfelé folyó vizek szimbolikus látványa összekapcsolódik azokkal a ritka, és értékes pillanatok élményével, amikor az ember meglátja önmagát. Egyedül igazak csak az érzések maradnak, de fel kell ismernie, hogy azokat is állandóan újraírják a megvilágítástól függően változó tények.
Amitől Webster több az átlagembernél, az az a tény, hogy képes felismerni, hogy az egyedüli érzés, amire joga van, a lelkifurdalás. Nincs létjogosultsága sem az önsajnálatnak, sem a mentegetőzésnek. Nem lehet kifogásokat keresni, még bűntudatot sem lehet érezni, amit esetleg feloldozás követhetne, mert nincs bűn: csak a tény van, hogy létezünk, és a bizonyosság, hogy ezzel zűrzavart okozunk. Az öngyilkos barát, Adrian esete azt bizonyítja, hogy ez alól nincs kivétel, nincs tökéletes öntudat. A végső következtetés viszont mégis az, hogy a létezés öntudatlansága alól az ember számára nincs feloldozás. És ez az ellentmondás eredményezi a regényből sugárzó, a cím által is sugallt hatalmas feszültséget.
Lapozó rovatunkban beleolvashatsz a könyvbe!