Lőrinczy Judit: Ingókövek

Írta : Lőrinczy Judit
Eredeti cím : Ingókövek
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : Ingókövek
Kiadó : Ad Astra Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 448
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Sztálingrád, 1942. augusztus 21. – 1943. február 2. A világtörténelem legnagyobb folyamatos csatája, és talán a legvéresebb valaha vívott ütközet. Ha pedig az emberi veszteségeket nézzük – mintegy kétmillió főre becsülik a csata áldozatainak számát – akkor talán az egyik legértelmetlenebb is. Bármennyire is túltárgyaltnak tűnik, a második világháborús témák rajongóinak Sztálingrád egy kimeríthetetlen forrás. És hogy még korántsem mondtak el mindent róla, arra éppen Lőrinczy Judit regénye, az Ingókövek a példa.


A regény két héttel a csata kirobbanása után, 1942. szeptember 7-én indul a gumraki ütközettel és a csata vége előtt pár nappal, 1943. január 31-én zárul. Négy karakter szemszögéből nyerünk bepillantást a csatába: a magányos német mesterlövész, Wilhelm Galler, a lelkiismerete által kínzott német hadnagy, Wolfgang Lindt, az ukrán városvédő munkás Vaszilij Nyikoljevics, és a fiatal orosz pilótanő, Galina Kazacsova. Négy szereplő két ellentétes oldalon, mégis mindvégig sorstársként egy kíméletlen rémálomban. Váltogatott cselekményszálakon keresztül ismerkedünk meg velük, miközben zajlik a német offenzíva a rommá bombázott városban, és utcáról-utcára, épületről-épületre vívnak elkeseredett harcot vagy napokig tartó – kegyetlen türelemjátékká merevedő – állóháborút a támadók és a városvédők.

Jóllehet a regény elsősorban a négy karakterre összpontosít, és az eseményeket mindig egyikük szemszögéből láttatja a szerző, nagyon erőteljes hangsúlyt kap a város – mondhatni mindvégig ötödik főszereplőként van jelen. Ahogy a regény alcíme is jelzi (Sztálingrád másik csatája), nemcsak a két szembenálló fél vívja a maga kegyetlen csatáját, hanem a város is küzd betolakodókkal – akik megfosztották régi nevétől (Caricin) és megbolygatták nyugalmát –, támadókkal és védőkkel egyaránt. Ugyanakkor hőseink is vívják saját egyéni küzdelmeiket a várossal. Olyannyira, hogy egy idő után a kezdeti indítékok, az ideológiai és egyéb töltetek eltörpülnek, már csak a napról-napra való túlélés ösztöne és a város fogságából való szabadulás vágya számít.

A váltott cselekményszálaknak és a szereposztásnak köszönhetően a szerzőnek sikerül fenntartania a regényben egy egészséges egyensúlyt, amely mentes mindenféle állásfoglalástól egyik vagy másik szembenálló fél mellett vagy ellen. Ebben a csatában nincs jó vagy rossz oldal, a harcok borzalmai, az emberi gyengeségek, a korán beköszönő sztálingrádi tél okozta nehézségek mindkét felet egyaránt sújtják. Ez a mindvégig fennálló egyensúly teszi lehetővé, hogy bármennyire kidolgozott karakterekkel álljunk is szemben, a hangsúly egyre inkább a városra kerül, és egyre jobban elhatalmasodik az olvasóban az érzés, hogy hőseink csak statiszták egy olyan csatában, amit tulajdonképpen a város vív. A romokban heverő, de holtában is susogó, lüktető Sztálingrád – amely nem tesz különbséget védő és támadó között – egyformán húzza és taszítja mindkét oldalt. Ez a fajta semlegesség különleges hangulatot kölcsönöz a regénynek, és bármennyire is próbálna, az olvasó képtelen egyik vagy másik szereplővel azonosulni. Akárcsak a történet hőseit, lassan őt is magába szippantja a város.

Az Ingókövek műfaji besorolása háborús regény és városi fantasy. Előbbit a háború realisztikus ábrázolásában, utóbbit a szinte önálló szereplőként élő város lüktetésében érthetjük tetten. A fantasztikum mindvégig annyira diszkréten van jelen, hogy adott pillanatban azon is elgondolkodtam olvasás közben, miért éppen az Ad Astra Kiadó gondozásában jelent meg a könyv. Aztán a regény második felében hangsúlyosabbá válnak a városi fantasy elemei , ennek ellenére az én olvasatomban az Ingókövek elsősorban egy olyan háborús regény, amelyben inkább az események pszichológiája van előtérben, mintsem a történelmi tények és a csata technikai részleteinek az ábrázolása. A fantasztikum háttérbe szorulása miatt azonban egy pillanatig sem volt hiányérzetem, és a szerzőnek ezt a döntését – amiről egyébként egy vele készült interjúban elmondta, hogy teljesen tudatos volt – csak helyeselni tudom.

Összességében véve az Ingókövek egy lebilincselő, magával ragadó, ugyanakkor megrázó olvasmány, amit kár lett volna kihagyni. Lőrinczy Judit fiatal kora ellenére felhívta magára a figyelmet első regényével, amely felépítésének, nyelvezetének és hangulatának kiforrottságával teljes mértékben képes felemelkedni arra a színvonalra, amit a műfaj nemzetközi képviselői megteremtettek. Bármely más nyelvre lefordítva megállná a helyét a Sztálingrádról szóló történetek sorában. Kiváló választás volt az Ad Astra részéről ezzel indítani azt a kezdeményezést, amelyben magyar szerzőknek enged teret a kiadó. Most már csak remélni lehet, hogy a folytatás is ehhez méltó lesz, és a későbbiekben is hasonló színvonalú, magyar szerzők tollból született könyveket vehetünk kézbe a kiadó gondozásában.


Vidd hírét!
  •  
  •