A legjobban kereső tollforgatók 2013-ban

Vidd hírét!
 
 

A Forbes tavalyi jóslata bevált: 2013-ban az Ötven árnyalat-trilógia szerzője, E. L. James valóban bekerült a legjobban kereső írók közé, és tulajdonképpen meg sem állt az első helyig, letaszítva a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról James Pattersont. Pedig évek óta azt hittük, hogy az idén 66 éves amerikai regényíró már gyökereket is vert a Forbes listájának élén.

Hát most gyökerestül tépte le onnan egy brit írónő, aki eredetileg a Twilight-trilógia fan fiction-változataként publikálta különböző weboldalakon Master of the Universe címmel a munkáját, amely végül A szürke ötven árnyalata cím alatt világszerte a sikerlisták élére került. Becslések szerint a trilógiával E. L. James 2012 és 2013 júniusa között mintegy 95 millió amerikai dollárt keresett, és ez több, mint amire eddig James Patterson valaha is képes volt egy év alatt. Mindezt úgy, hogy egyelőre még nem készült film a könyvekből, noha E. L. James (eredeti nevén Erika Leonard) már bezsebelt 5 millió dollárt egy készülő adaptációért, amelyet 2014 augusztusában mutatnak be. A hölgy az eladásokkal megdöntött minden korábbi rekordot: az első nyolc hónapban 70 millió példánya fogyott a könyveinek csak az Egyesült Államokban.

A második helyen James Patterson található, a Forbes szerint az elmúlt egy évben 91 millió dollárt keresett, és ez még mindig nagyon szép eredmény. Az Egyesült Államokban 17 értékesített keményfedelű könyv közül egy az ő munkája – a Maximum Ride- és a Witch & Wizard-sorozatainak köszönhetően a young adult-kategóriában is lassan akkora teret nyer, mint a thrillereivel a felnőtt olvasóknál, és minden esélye megvan arra, hogy 2014-ben ismét a Forbes listájának élén láthassuk viszont.

Az éhezők viadala moziváltozata meghozta a várva várt és megérdemelt pénzügyi sikert Suzanne Collins számára, az 51 éves írónő J. K. Rowling és Stephenie Meyer méltó vetélytársa lett. Az éhezők viadala-trilógia mellett a The Underworld Chronicles-sorozata is népszerű a tengerentúlon. Tavaly még csak a 9. volt ugyanezen a listán, de figyelemre méltó a menetelése: két éve 10 millió dollárral a 12. helyen állt, 2012-re ezt az összeget megduplázta, és 20 millióval már bekerült a legjobb tízbe, idén pedig 55 millióra becsülik a bevételeit, és ez már a harmadik helyet jelenti a számára. 2013 novemberében a vászonra kerül a trilógia második részének, a Futótűznek az adaptációja, ami újabb csinos összeget hozhat Collins pénztárcájába, szóval könnyen lehet, hogy jövőre is itt látjuk a dobogó környékén.

A dobogó alatt nincs sok újdonság, csak a sorrend cserélődött fel újra. Stephen King a tavalyi második helyét cserélte fel a tizedikre, és ismét felbukkant a listán Dan Brown, igaz csak a kilencedik helyen. Az év első felében Robert Langdon új kalandja, az Inferno fogyott a legjobban – 369 000 példányt adtak el belőle -, de ez a szám a közelébe sem ér a szerző két korábbi sikerkönyvének, A Da Vinci-kódnak és Az elveszett jelképnek az eladásaihoz. Kisebb meglepetésre John Grisham sincs már a legjobb 10 között – a tavaly negyedik volt 26 millió dollárral, az idén “csak” 18 millióra futotta, és ez a 12. helyet hozta a számára. 2012-ben még úgy gondoltuk, hogy J. K. Rowling első felnőttekhez szóló regénye ismét a csillagos egekbe lendítheti az írónő bevételeit, de az Átmeneti üresedés nem aratott túl nagy sikert. Rowling az idén álnéven próbálkozott egy krimivel, és a leleplezést követően nagyon megugrottak az eladási mutatók, de ezzel együtt túl nagy kockázat nélkül is kijelenthetjük, hogy a brit írónő a közeljövőben nem fog a Harry Potter-sorozat által biztosított magasságokba emelkedni.


Vidd hírét!