Ben Affleck könyvekből dolgozik

Vidd hírét!
 
 

Miközben a fél világ tiltakozik amiatt, hogy a tervek szerint Ben Affleckre osztják Batman szerepét a következő Batman-filmben, mi egészen más adaptációk kapcsán figyeltünk fel a színész-rendezőre. Benjamin Géza Affleck (nem vicc, Géza a harmadik neve) ugyanis az utóbbi időben nagyon sűrűn merít irodalmi alkotásokból, gyakran szerepel adaptációkban.

Kezdődött mindez 2007-ben Dennis Lehane Hideg nyomon c. regényének filmváltozatával, amelyet a 41 éves színész rendezett – az volt élete első játékfilmes rendezése. A főszerepet öccsére, Casey Affleckre osztotta, ő játszotta Patrick Kenzie magándetektívet. A Kenzie-Gennaro-sorozat negyedik részében Patrick és Angela egy nyomtalanul eltűnt kislány felkutatását vállalják el. A nyomozópáros kideríti, hogy az anyuka nem őszinte, amikor a kislány eltűnésének körülményeiről kérdezik, és ők jönnek rá arra is, hogy a gyerekét egyedül nevelő nő korábban drogozott, rossz társaságba járt, és meglovasított kétszázezer dollárt a város egyik rettegett gengszterétől. A történetnek persze sokkal súlyosabb mondanivalója van, Lehane ezzel a regényével tulajdonképpen a gyerekek elleni erőszakra, a pedofíliára és a kicsik védtelenségére próbálja felhívni a figyelmet.

Ben Affleck a következő rendezéséhez ismét egy könyvet vett alapul, egy újabb nagyszerű sztorit, szintén Bostonból. Chuck Hogan regénye egy bankrablásokra és pénzszállítók kifosztására szakosodott banda vezetőjét követi nyomon, amint próbál változtatni az életstílusán és szakítani ezzel az életmóddal. Az egyik rablásnál apró hiba csúszik a gépezetbe, és túszként magukkal viszik a csinos fiókvezetőt, Claire Keesey-t. A repülőtéren szabadon engedik, de az esemény két személyt különösebben érint: Dougot és Claire-t, aki a maszkok miatt nem látja elrablói igazi arcát. Doug beleszeret Claire-be.

Affleck nem csak rendezte a Tolvajok városát, a főszerepet is ő játszotta, s tette mindezt nagyon meggyőzően. Személyes véleményem, hogy ez volt a színész egyik legjobb alakítása – a kamera egyik és másik oldalán is. Pedig a rendezés joga valamelyest véletlenül hullott az ölébe, mert a stúdió eredetileg Adrian Lyne-nak (9 és 1/2 hét, Lolita) szánta a rendezői széket, de ő a forgatás előtt összerúgta a port a Warnerrel, így felkérték Ben Afflecket a munkára. Affleck túlságosan belelendült, és az első változatot négy órásra vágta, aztán ezt lecsökkentették 2 óra 50 percesre, és újabb kozmetikázások után lett végül 125 perces. A filmet egy Oscar-díjra is jelölték, bár végül nem kapta meg. Az aranyszobrocskára a következő rendezésig kellett várnia.

Affleck 2012-ben rendezte az Argo c. filmet – bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem egészen egy könyv alapján készült. Itthon a Partvonal Kiadó gondozásában a filmmel egyszerre jelent meg Antonio Mendez egykori CIA-ügynök és Matt Baglio újságíró könyve, Az Argo-akció, amely ugyanazt a történetet meséli el, mint a film is. Az iráni túszdráma idején Antonio Mendez a CIA Technikai Szolgálati Hivatalánál dolgozott. Ő kapta azt a feladatot, hogy kimenekítsen hat amerikai diplomatát Teheránból – ők megúszták a túszejtő akciót, és a kanadai nagykövetségen bújkáltak. Ám a film a hivatalos adatlap szerint egy, a Wired Magazine-ben megjelent, The Great Escape című írás alapján készült, és sehol sem említik Matt Baglio nevét. Ezzel együtt a két történet természetesen azonos – mindkettő megtörtént eseményeket mesél el, ráadásul mindkettő Antonio Mendez beszámolója alapján.

Érdemes elolvasni a könyvet, és aztán megnézni a filmet, mert talán így érthetőbbé válik, hogy miért kapott Ben Affleck végül Oscar-díjat a legjobb rendező kategóriában: a valóságban az akció minden probléma nélkül lezajlott, nem volt gond egyetlen pillanatban sem. Bár ez így unalmasnak hangzik, mégiscsak hallgattak vele több mint három évtizedet, és nem mondhatta el senki a részleteket. Ha végül úgy döntöttek, hogy vászonra viszik, akkor meg kellett fűszerezni némi akcióval. Ben Affleck rendezőként egy tökéletesen megszervezett és végrehajtott, hibamentes hadműveletet kellett úgy bemutasson, hogy a nézők közbe ne aludjanak el. Ezt az akadályt szerény véleményem szerint sikerrel vette. Bevált a Tolvajok városa receptje is, és a főszerepet is ő játszotta. A hírek szerint Ben Géza Affleck marad is a receptnél.

A színész következő rendezése ismét egy adaptáció lesz, újra Dennis Lehane egyik regényét viszi vászonra, és az előzetes információk szerint a főszerepet is ő játssza. A Live by Night Lehane legújabb könyve, amelyért az idén az Amerikai Krimiírók Egyesülete Edgar-díjjal utalmazta a bostoni írót a legjobb regény kategóriában. A történet természetesen Bostonban játszódik, ezúttal nem a mában, hanem a 20-as években, és egy gengszter tündöklését és bukását követi végig a szesztilalom idején. Hétről hétre változik, hogy mi milyen sorrendben történik majd, hiszen egy Superman vs. Batman című projekt is bekavart, jelenleg úgy tűnik, hogy a Live by Night forgatása 2014 őszén kezdődhet, a premierre pedig valamikor 2015-ben kerül sor. De nem ez az egyetlen olyan készülőfélben lévő film, amelyhez Afflecknek köze van, és amely egy regény alapján kerül vászonra.

Egyre valószínűbb, hogy Ben Affleck játssza majd Nick szerepét Gillian Flynn Holtodiglan című regényének moziváltozatában. Ismerős a cím? Ez volt az amerikaiak kedvenc krimije 2012-ben, jelen összeállítás írásakor a könyv 63 hét után még mindig a New York Times sikerlistájának élmezőnyében található (éppen a 6. helyen), és ez egy olyan teljesítmény, amire korábban csak olyanok voltak képesek, mint J. K. Rowling, George R. R. Martin, Dan Brown vagy Stieg Larsson. A történet szerint Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójukra készülnek, ám a lánynak minden különös előzmény nélkül nyoma veszik. A férj csak a feldúlt nappalit találja, amikor hazatér, a szőke, csinos Amy nincs sehol. A nyomok egyre gyanúsabbak, a férj mintha nem lenne teljesen őszinte – fokozatosan kiderül, hogy az elmúlt öt évre sok mindent el lehetne mondani, csak azt nem, hogy boldog és felhőtlen volt.

A regényt nem lesz egyszerű megfilmesíteni, hiszen Flynn két megbízhatatlan narrátora mindvégig megvezeti az olvasót is. Valahol a regény felénél minden a tetejére fordul, a feketéből fehér lesz, a fehérből fekete, és az olvasó továbbra sem tudja eldönteni, hogy ki mond igazat: a férj, vagy az eltűnt feleség naplója? A rendezői székbe David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja, A Zodiákus) kerül, a projekt tehát jó kezekben van, a férj szerepében az ígéretek szerint Ben Afflecket látjuk majd, az eltűnt feleséget pedig Rosamund Pike alakítja. A forgatás a tervek szerint 2013 szeptemberében kezdődik.


Vidd hírét!