Egy különleges együttműködésnek köszönhetően páratlan novellagyűjtemény jelenik meg angolul 2014-ben a Simon & Schuster gondozásában. Huszonhárom olyan szerző írását gyűjtik a kötetbe, akiknek thrillerei világszerte nagy sikert arattak, ám nem ettől lesz kivételes az antológia. A novellákat páronként közösen írják majd a szerzők, és mindenki egy-egy sorozathősét kölcsönzi a gyűjteményhez, így például a Red Eye című elbeszélésben, amelyet Dennis Lehane és Michael Connelly jegyez, Patrick Kenzie Hieronymous „Harry” Bosch-sal közösen fog nyomozni, egy másikban, a Rhymes with Prey-ben John Sandford sorozathőse, Lucas Davenport a Jeffery Deaver regényeiből ismert Lincoln Rhymesnak fog segíteni. A közreműködők valamennyien ITW-tagok (International Thriller Writers), a kötetet pedig David Baldacci szerkeszti.
Az életben ilyen lehetőség csak egyszer adódik, és csak az ITW-nek köszönhetően tudtuk összehozni ezeket az írólegendákat, mondta Baldacci, majd hozzátette: Számomra megtiszteltetés, hogy én vezethetem ezt a csodás projektet. Az ITW-nek ez a negyedik antológiája, és ez első olyan, amely a Simon & Schusternél jelenik meg. Sarah Knight, a kiadó felelős szerkesztője azt mondja, hogy ez egy igazi kincs lesz a műfaj szerelmeseinek; annál jobb, mint ezek a szerzők ezekkel a karakterekkel, egyetlen kötetben, nem létezik, állítja.
A Simon & Schuster 2014 júniusára tervezi a Face Off című kötet megjelenését, az ITW által rendezett ThrillerFestre időzítve, amelyre minden év júliusában kerül sor New Yorkban. A könyv kiadási jogai elkeltek már Nagy-Britanniában is, és várhatóan több nyelvre is le fogják fordítani. A magyar kiadásról nincs információnk, de a novelláskötetek hazai fogadtatását ismerve túl sok reményt nem fűzünk ahhoz, hogy a Face Off magyarul is megjelenik.
A kötethez a novellákat olyan nálunk is ismert szerzők írják, mint Linwood Barclay, Steve Berry, Lee Child, Michael Connelly, Jeffery Deaver, Joseph Finder, Linda Fairstein, Lisa Gardner, Dennis Lehane, Douglas Preston, Ian Rankin, John Sandford vagy James Rollins.