Lori Nelson Spielman: Álomlista (részlet)

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A 34 éves Brett Bohlingernek minden földi jó megadatott az életben, amire egy nő vágyhat – gazdag család, semmi felelősség, sármos pasi –, vagy mégsem? Szeretett anyja halálával az ő élete is összeomlik, és a hátrahagyott végrendelet csak ront a helyzeten. Eszerint ugyanis kizárólag akkor jut hozzá az örökségéhez és a szülők által kívánt boldogságához, ha lépésről lépésre megvalósítja gyermekkori álmait.


Kutyát és lovat még nagyjából könnyen be lehet szerezni, stand-up komikusként sem bonyolult égetni magunkat, de régi barátságok felújításához már jelentős bátorság kell, és akkor még nem is beszéltünk a saját hivatásunk és a szerelem megtalálásáról, vagy éppen a gyermekvállalásról!

Miközben Brett eleget tesz anyja kívánságának, egyre csak esnek ki a csontvázak a családi szekrényből, így hamar rá kell döbbennie, hogy bár tinédzserkori álmai felnőttként sem vesztettek érvényükből, a megvalósításukért keményen meg kell küzdenie.

Az Álomlista a 2013-as év egyik legjobban várt regénye Amerikában, már készül belőle a film. Most végre a magyar olvasók is a kezükbe vehetik ezt varázslatos és felejthetetlen könyvet.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •