Pergel Zsolt Halálgyár című regénye (akárcsak előző könyve, az Apácabordély) valós eseményeken alapszik. „A valóság időnként sokkal abszurdabb dolgokat produkál, mint a képzelet.” – írja a szerző könyve utószavában. A karakterek és a nevek természetesen nem ugyanazok, de létezik a város, létezik a kórház, ahol megtörténtek az események, és élnek még szemtanúk is.
Miről is van szó? A regény 110. oldalán találjuk meg erre a választ: „Egy főokos kitalálta, hogy őt valamiért zavarja a magas koraszülési halandóság, és hogy ez tarthatatlan, és nem fér össze a fejlett szocializmusról alkotott képpel. Torz elméjében pedig megszületett a megoldás. Az ezer gramm alatti, gyenge életjeleket mutató újszülötteket abortumként kell kezelni. Koraszülés helyett abortusznak kell szerepelnie a papírokon.” Ez pedig azt jelenti, hogy az ilyen újszülötteket hagyni kell meghalni, anélkül, hogy minimális esélyt kapnának az életre. Komoly dilemmát okozott ez sok orvosnak, akik kényszer hatása alatt vagy önként részesei voltak a történetnek. A mai helyzetet dr. Czeizel Endre orvos-genetikus zárszavából érthetjük meg: „ A 28. terhességi hétnél korábban világra jött magzatok életét egyre jobb hatásfokkal vagyunk képesek megmenteni, ezért megváltoztatták a korábbi osztályozásukat. Jelenleg már csak kétfajta magzatot különítünk el. Egyfelől az élve születetteket, akik tehát világra jöttük után az élet bármely jelét mutatják, függetlenül attól, hogy ez a terheség hányadik hetében történt. Másfelől a magzati halottakat, akik eltávozva az édesanya szervezetéből már nem élnek. Az orvosi ellátás fejlődésének köszönhetően már 500 gramm alatti újszülöttek is életben tarthatók, noha ennek gyakorta nagy az ára: értelmi fogyatékosság, vakság, mozgássérültség. Éppen ezért komoly orvosi dilemmát jelent annak a határnak a meghatározása, amelytől az extrém korán világra jött magzatok számára emberhez méltó élet biztosítható.”
Pergel Zsolt könyve hét fejezetre osztva igen sokatmondó fejezetcímekkel rendelkezik. Én az első kettőből (Mozaikdarabok, illetve Kapcsolatok) árulok el néhány részletet, kedvcsinálóként. Dr. Nagy Leventét egy budapesti kórházból orvosi műhiba-per következményeként egy vidéki kórházba helyezik. Mint kiderül, a doktor ártatlan, a per csak kirakat-per volt, Levente pedig utolsó esélyként kap három évet, hogy bebizonyítsa hűségét a rendszer és a párt iránt… különben végleg ellehetetlenítik. A fiatal orvos már ezt is bevállalhatatlan kompromisszumnak érzi, ám rájön: cseberből vederbe esett. Ugyanis ebben a kórházban is ugyanaz folyik, mint előző munkahelyén… S ha már kórház, akkor jöjjenek az orvosok: dr. Rózsavölgyi Pál szülész-nőgyógyász, osztályvezető főorvos; dr. Szabó Róbert, Rózsavölgyi helyettese; dr. Kiss Barnabás, a morfium-függő nőgyógyász; dr. Varga István, Rózsavölgyi barátja és bizalmasa.
A civil oldalról megismerhetjük Tinner Zsófiát, a törekvő fiatal nőt, aki minden látszat ellenére támasza és társa lesz Leventének, sőt ő fogja jelenti számára a kiutat ebből a súlyos élethelyzetből. Ott van Gyarmati Gábor csoportvezető és Gyarmatiné Emese tanár, akik első gyermeküket várják, és akik áldozataivá válnak a pártemberek agyament teljesítménykényszerének. Az ügyben nyomozó rendőrhadnagy, Horváth Ádám sorsa és karrierje is különös fordulatot vesz az események kapcsán. Na és maga az ügy, ami körül a cselekmény forog: az újszülöttosztály vécéjének ablakpárkányán egy vesetálban heverő élő csecsemőt talál az egyik nővér… És akkor beindul a „nagyüzem”: perek és eltussolási kísérletek, lelkiismeretes és gép-orvosok, emelkedések és bukások, tragédiák…
Pergel Zsolt regénye provokatív, forró témát dolgoz fel. A témaválasztással szemben a stílus viszont hagy némi kívánnivalót maga után. Az írói szándékban nem látom azt, hogy oknyomozói riportregényt akart volna írni, hiszen érzelmekkel telített a mű: a főszereplők érzéseinek bemutatása mellett a mellékszereplők – mint a rendszer áldozatául eső kismama vagy a csecsemőt megtaláló nővér – lelki küzdelmeit is nyomon követhetjük. Ehhez képest a regény stílusa steril, hideg. Hiányzik az igazi, gyomorszorító izgalom. „Thriller? Orvosregény? Szerelmi história? Lélektani dráma?” — olvassuk az ajánlóban. Tényleg nehéz eldönteni, ahhoz túl jellegtelen. A párbeszédek egyformán intellektuálisak, választékosak, legyen szó főorvosról vagy verőemberről, szerelmes suttogásról vagy kőkemény üzletről. Az idősíkváltással való próbálkozás talán hoz egy kis frisseséget, modernséget a regénybe, és rendkívül találóak, érzékletesek a fejezetcímek.
Orvossal kapcsolatos negatív vagy pozitív élményei mindenkinek vannak. Legtöbbünk szívesen meséli el kálváriáját vagy épp ellenkezőleg, kellemes tapasztalatait egy-egy betegséggel kapcsolatban. És épp ilyen szívesen hallgatjuk meg mások történeteit. Ezért lehet érdemes elolvasni a Halálgyárat. Viszont érdemes elgondolkozni azokon a kérdéseken is, amelyeket egy-egy ilyen eset felvet: az orvosi etika, az ember lelkiismereti és döntési szabadsága, a tisztesség és becsület, a megalkuvás határai, a túlélési harc…