Tom Clancy a hidegháború alatt és után játszódó kémregényeivel és katonai thrillereivel szerzett hírnevet magának. Történeteiből mozifilmek, videójátékok és társasjátékok készültek, az ő egyik regénye vezeti a ’80-as években legtöbb példányszámban eladott könyvek listáját: a Kokainháborúból (egy másik kiadásban A kokain akció) 1 625 544 darabot adtak el. Clancy egyike volt annak a három szerzőnek, akinek egyik első kiadásából a ’90-es években 2 millió példány fogyott. Legismertebb regényhőse, id. Jack Ryan egyszerű CIA-elemzőből lesz az Egyesült Államok elnöke. Ismereteink szerint a fikció világában ilyen szédítő karriert főszereplő még nem futott be.

1947. április 12-én született Thomas Leo Clancy Jr. néven a marylandi Baltimore-ban. Az apja postásként kereste a kenyerét, az anyja egy bevásárlóközpont hitelirodájában dolgozott, Clancyt kispolgári neveltetésben részesítették. A tanulmányait Baltimore-ban folytatta, katolikus iskolákban tanult, gyerekként az olvasás és a katonai jellegű játékok érdekelték. Később bevallotta, hogy mindig is szerette volna viszontlátni a nevét egy könyvön, de arra gyerekként álmában sem gondolt, hogy egyszer sikerszerző lesz.
Még a kollégiumi évek során tagja lett a Tartalékos Tisztképző Iskolának, de nagy bánatára rossz látása miatt soha nem sorozták be. Első feleségével, Wanda Kinggell 1969-ben, kevéssel a kollégium befejezése után kötött házasságot. Négy gyerekük született, és a szükség rákényszerítette Clancyt, hogy az irodalmi karrier helyett valami sokkal biztosabb jövedelemforrás után nézzen. Biztosítási ügynök lett apósa társaságánál, a vidéki Marylanden tevékenykedett, bár az írói álmokról nem mondott le. Írt egy sci-fit, amit visszautasítottak a kiadók, a ’70-es évek elején pedig el kezdett dolgozni egy regényen, amelynek hősei később több regényében is megjelentek.
Wandától 1998-ban vált el. A keresetet a felesége adta be 1996-ban, amelyben a nő azt állította, hogy Tom Clancy házasságtörést követett el. 1999-ben az 52 éves Clancy feleségül vette a 26 évvel fiatalabb Alexandra Marie Llewellyn szabadúszó újságírót, J. Bruce Llewellyn amerikai üzletember lányát. A párt maga Colin Powell mutatta be egymásnak. Egy közös lányuk született.
Clancy első regénye 1985-ben jelent meg, a Vadászat a Vörös Októberre magas politikai körökben is pozitív fogadtatásban részesült, maga Ronald Reagan is elismerően nyilatkozott róla, többek között ennek is köszönhette Clancy és a kiadó azt, hogy jól fogyott a könyv. A szerző egy 1996-os regényével köszönte meg Reagannek a bátorító és elismerő szavakat, amikor Az utolsó parancsot neki ajánlotta: “Ronald Wilson Reagannek, az Egyesült Államok negyvenedik elnökének: ő volt az, aki a háborút megnyerte.” A technikai részletességgel megírt regénynek köszönhetően Clancy magas katonai vezetőkkel találkozhatott.
Következő regényében, a Vörös viharban feszült, hidegháborús légkört teremtett: háború tör ki a NATO és a Szovjetunió között. A regényt további sikerkönyvek követték: a Férfias játékokban a terrorizmus a téma, A Kardinálisban a kémek tevékenységére fókuszál, a Kokainháborúban elképzeli, hogy milyen lenne egy igazi drogháború, A rettegés arénája a hidegháború utáni időszakban játszódik, de itt is a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és az Oroszország közötti ellenségeskedés a központi téma. 1993-ban jelent meg a Bűntudat nélkül, amely időrendi sorrendben az első Jack Ryan-sztori; ebben a későbbi CIA-elemző még tizenéves, a cselekmény a vietnami háború alatt zajlik. Az Elnöki játszmát 1994-ben írta, ebben Jack Ryan már az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, de a történet végére alelnökből elnökké avanzsál. A regény bizonyította Clancy előrelátását: a történet egy öngyilkos terrortámadással ér véget, egy terrorista a Dulles repülőtérről felszállva belevezet egy Boeing 747-es repülőgépet az Egyesült Államok Capitoliumába. Minden bizonnyal Clancy ennek köszönhette azt, hogy 2011. szeptember 11-ei eseményeket követő napokban állandó vendége volt a televíziós műsoroknak és elemzéseknek, a CNN már a támadás napján a stúdióba invitálta a szerzőt. Mindazonáltal 2003-ban Clancy egy interjúban azt mondta: “Soha nem leveleztem Oszáma bin Ládennel és Afganisztánban nem fogytak túl jól a könyveim. Ha meg tudnám jósolni a jövőt, a Wall Streeten lennék.”

2003-ban A tigris karmaiban bemutatta a Ryan család új generációját – ifjabb Jack Ryan szintén hírszerzési elemzőként kezdi, akár az apja néhány évtizede, és két unokatestvérével átveszik a család kémkedési hagyományait. Az ifjabbik generációval további három könyvben találkozhatunk: Élve vagy halva (2011), Locked On (2011) és Threat Vector (2012). Utolsó regénye, a 16. Jack Ryan-sztori, a Command Authority 2013 decemberében jelent meg, két hónappal a szerző halála után, de ezzel nem ért véget a széria. 2020-ig további tizennégy Ryan-regény látott napvilágot, különböző szerzők tollából. A Ryan-franchise-t a szerző hagyatékát ápolók viszik tovább, és a Clancy halálát követő években megjelent regényeket Mark Greaney, Grant Blackwood, Mike Maden és Marc Cameron írták.
Jack Ryan 1990-ben mutatkozott be a mozivásznon. Az Oscar-díjas Vadászat a Vörös Októberre című filmben a fiatal CIA-ügynököt Alec Baldwin alakította. 1992-ben a Hazafias játékokat, 1994-ben pedig Kokainháborút filmesítették meg, ekkor Harrison Ford játszotta Jack Ryant. A negyedik adaptációban, A rettegés arénájában Ben Affleck kapta a főszerepet. Készült egy ötödik Jack Ryan-mozifilm is, ebben Chris Pine játszotta Ryant, de az előző filmekkel ellentétben ez nem egy Clancy-regény adaptációja, hanem egy „eredeti sztori”, az alkotók csak a Clancy által megalkotott karaktert használták fel. Szintén a karakterre épül a Jack Ryan című tévésorozat, amelyből az Amazon 2019 végén berendelte a harmadik évadot is, és amelyben Jack Ryant John Krasinski alakítja.
Clancy regényei, regény- és filmötletei valamint karakterei alapján számtalan videójáték készült. Maga az író is társalapítója volt a Red Storm Entertainmentnek, egy videójátékokat gyártó cégnek, amelyet aztán felvásárolt az Ubisoft Entertainment, és továbbvitte a Clancy nevével fémjelzett játéksorozatokat. A regényei alapján három asztali társasjáték is készült, ezek mind stratégiai-katonai játékok.
Clancy 2013. október 1-jén hunyt el baltimore-i otthona közelében, a Johns Hopkins kórházban, rövid betegséget követően.