Ez a könyv döbbenetes. Döbbenetesen hatásvadász, közhelyszerű, igaz, őszinte, és jó! Tudom, nehéz ezeket így együtt elképzelni, mégis így van. Tanít és szórakoztat, felháborít és megnevettet, akár egy jól sikerült kabaré. Minden ismerős benne, mégis olyan dolgokat vág az ember arcába, hogy pislogni se tudunk tőle. Teszi mindezt úgy, mintha az egészet a facebookot böngészve szedte volna össze.
Persze, ez kicsit se jelenti azt, hogy ne lenne jól megszerkesztve: ellenkezőleg. Inkább csak arra utaltam, hogy ez a könyv is azon igazságok egyike, amibe az ember nap mint nap belebotlik, de aztán elfelejti. Megérint, elgondolkoztat, egy pillanatra úgy véljük, végre megvan a problémák gyökere, gyorsan megosztom másokkal is, hátha megoldódik… de aztán nem változik semmi – talán, mert nincs, amit kezdenünk a mögöttes tartalommal: a világot nem lehet megállítani, a történelmet meg nem történtté tenni, az embert megváltoztatni.
Rossznak találom a magyar címválasztást, gyerekkönyveket és hollywoodi produkciókat asszociálok hozzá, bár ilyen szempontból van annyi létjogosultsága, hogy főhősünk, a 2011-ben meglepetésszerűen életre kelő Adolf Hitler egy szórakoztató műsorban dolgozik. A német cím (szabad fordításban: Újra itt van) valahogy más tartalmakat sugall, más elvárásokat ébreszt, valami „ki az, és ezúttal mit fog tenni?” kérdést indít útjára, míg a magyar cím egyszerűen csak kíváncsivá tesz: „no, nézzük meg, miféle cserebogár, aztán menjünk”.
Persze, nem megyünk. Nem hiszem, hogy ekkora teherrel, mint amit ez a könyv rak az elolvasójára, csak úgy, simán tovább lehetne állni. Inkább azt mondanám, ha van benne lélek, kínos zavarban fog álldogálni és vakarni fogja a fejét, mérlegel, mint Ady poétája a Hortobágyon, aztán – akárcsak az -, káromkodik vagy fütyörészik. Okokat lásd fentebb.
Na de mi is az, ami ekkora hatást válthat ki a mai – valljuk be, igencsak edzett – olvasóból? Nos először az, hogy a meggyőződés hegyeket mozgat – hiszen íme, Hitler újra eléri célját, és, bár teljesen anakronisztikus, bizarr jelenség, újra kilóg tarisznyájából a marsallbot. Aztán, hogy aki magát komolyan veszi, azt mások is komolyan fogják venni. Meg hogy: ha egy ideig eljátszunk egy szerepet, „ránk ragadhat”, míg végül nem tudunk különbséget tenni saját gondolataink, illetve a felvett karakter gondolatai között. Hogy az ember bármit megvesz, amitől különlegesnek érzi magát – ergo az eredetiség nevében bármilyen baromság eladható, még Hitler politikai szövegei is, a kabaréban. Hogy a televízió király. A televízió a király. A király a televízió. Vagyis aki sok emberhez eljut, annak sok alattvalója van. Hogy semmi sem az, aminek látszik – de mire erre rájövünk, már nem is érdekel, minek hittük előtte. Hogy az elvek az adott korra alkalmazandók, a határok eltolhatók, a hangsúlyok áthelyezhetők, ha úgy kívánja a helyzet. Na meg az, hogy ha Hitler tényleg ismét hatalomra kerülne, a nácik volnának az elsők, akiket elgázosítana. Mert gázosítana, az biztos. (Ő maga mondta).
Láthatjuk, hogy a szerző nem fedezi fel Kolumbusz tojását, csak összerakja a részletekből az unalomig ismert képet. A lényeg az, hogy egy sor groteszk és bizarr jelenet végén rájöttem, hogy tényleg nem létezik igazi kommunikáció, de ha valaki valamit el akar hitetni, akkor biztosan megtalálja a módját. Elfogott valamiféle szégyenérzet, amiért ember vagyok, és emberként ennyire tökéletlen vagyok. És valami iszonyú bűntudat, amiért minden cselekedetemhez ideológiát tudok gyártani, hogy igazam legyen. Feltettem magamban, hogy jobban odafigyelek arra, amit mondok, mert a szavaknak különleges varázshatásuk lehet. És főleg: káromkodtam, mert felháborított a bizonyosság, hogy egyszerűen nincs más utam, csak ez az egyetlenegy gyalázatos botladozás a féligazságok között, mert a teljes, tiszta igazság senki számára nem elérhető. És megszántam ezt az esendő embert (magam, téged), amiért kénytelen elhinni minden marhaságot, amit valaki igaznak vél – mert nem tud jobbat.
Aztán felálltam, leporoltam magam, és fütyörészve továbbmentem. Csak egy kis frusztráció maradt, amit annak elismerése okoz, hogy átlagember vagyok, mint mindenki más.