Maj Sjöwall, akit a skandináv krimi nagyasszonyaként és a műfaj megteremtőjeként is emlegetnek, 2013 nyarán az Edinburghi Nemzetközi Könyvfesztiválon azt mondta, hogy a kortárs északi szerzőket túlságosan leköti regényeik megfilmesítése, vagy annak lehetősége, és a könyveikben nem a rendőrségi munkával és a bűnténnyel, hanem a szerelemmel és a kapcsolatokkal foglalkoznak, mint holmi lányregények. (Igen, pont ezt a kifejezést használta.) Hogy miért figyelünk fel erre csak most? Mert szeptember végén egy másik krimiszerző, a brit Ann Cleeves éppen a szexuális töltetű, túlzott erőszak miatt rohant ki a skandináv krimik ellen, és a két vélemény, ha éppen nem is mond ellent egymásnak, mindenképp a két végletet képviseli.
Maj Sjöwall élete párjával, Per Wahlöövel közösen írt egy tízrészes regénysorozatot, Martin Beckkel a főszerepben. A történetek 1965 és 1975 között születtek, az utolsó, a Terorristeterna (magyarul nem jelent meg) megjelenését Wahlöö nem érhette meg, 49 éves korában elhunyt. A most 77 éves Sjöwall azóta szinte egyáltalán nem írt, inkább műfordítóként dolgozott. “Kicsit unalmas mindegyre ugyanolyan regényt írni – mondta. – Nem akarok már több könyvet kiadni. Nem akarok része lenni ennek a cirkusznak.”
A Beck-regények sikerlistás könyvek voltak, TV- és mozifilm készült belőlük, de Sjöwall soha nem vált gazdag celebbé, mint ahogyan a mai írókkal történik. Amikor mi regényeket írtunk, senkit nem érdekelt az író – emlékezett vissza Sjöwall. – Ma az írók olyanok, mint valami filmsztárok – tette hozzá. Amikor a párjával írni kezdték a Martin Beck-regényeket, a svéd társadalomról akartak képet festeni, Svédország egy korszakát megörökíteni. Ez a mai műfaj egy új olvasót teremtett, mondta a 77 éves írónő: a regényeket fiatal, radikális politikai eszméket valló svédek olvassák.
Ann Cleeves véleménye szerint az a baj a skandináv krimikkel, hogy túl erőszakosak. A brit írónőt, akinek egy sorozathőse, Vera Stanhope karaktere alapján tévésorozat is készült a szigetországban, leginkább a nők elleni durva, céltalan erőszak zavarja az északi krimikben. Cleeves szeptember végén egy oxfordi rendezvényen azt mondta, hogy számára úgy tűnik, mintha a skandináv szerzők egymást felülmúlva versenyeznének azon, hogy ki tudja részletesebben leírni a női karakterek ellen elkövetett erőszakot. Azt mondta, félő, hogy Stieg Larsson Millennium-trilógiájának sikere óta ez az tendencia még morbidabb irányba tart. Példaként említette A híd c. televíziós sorozatot (amelyben nyitójelenetében egy svéd politikusnő megcsonkított holttestére bukkannak), az Egy gyilkos ügy című dán tévésorozatot (amely szintén azzal kezdődik, hogy egy nő menekül az erdőben az életéért) és Jo Nesbø Leopárd című regényét (amelyben egy sorozatgyilkos nőkre vadászik). Mindig is jelen volt az erőszak a krimikben, ismerte le Cleeves, de az utóbbi időben túlságosan kidomborították azt. Én különösen ellene vagyok a nők és gyerekek elleni erőszaknak, mondta az 59 éves írónő, és példaként A tetovált lányt említette. Nem értem – tette hozzá -, hogy a szórakoztatás a célja, vagy tényleg a karakterek egy szükséglete ez?
Cleeves azt mondta, hogy felhagyott a Nesbø-regények olvasásával is. Szerettem a korai könyveit, magyarázta, azokban nem volt ennyi erőszak, majd hozzátette, hogy ez természetesen egy szubkjektív vélemény. Az ő munkái kevésbé erőszakosak, fűzte hozzá, mert az ember azt ír, amit olvasni is szeretne, és őt nem érdeklik a hátborzongató könyvek. Az erőszaknak szerinte egy regényben is könyörületesnek kell lennie.
A jelenséget több tudományos tanulmányban is kivesézték már, arra keresve a választ, hogy a műfajon belül a nők ellen elkövetett erőszak látványos ábrázolása vajon tényleg szükséges vagy csak pusztán a szórakoztatás eszköze. Sara Paretsky amerikai krimiszerző szerint a regényekben található, nők elleni túlzott erőszak szexista társadalomról árulkodik. Az oxfordi konferencián szóba került a The Fall c. brit tévésorozat is, amelyben egy belfasti sorozatgyilkost keres a rendőrség – az áldozatok szintén nők. Cleeves azt mondta, hogy azáltal, hogy nő vezeti a nyomozást (az X-aktákból ismert Gillian Anderson alakítja a főszereplőt), valamelyest ellensúlyozták a skandináv krimiknél látható tendenciát, mert – szerinte – az emberek könyebben elfogadnak egy nő ellen irányuló erőszakos jelenetet, ha az igazságosztó szerepében szintén egy nőt látnak. Ezzel az állításával mindenképp lehet vitatkozni.