Megjelent Ari Shavit óriásriportja

Vidd hírét!
 
 

„Brutális őszintesége” folytán került már megjelenése előtt a nemzetközi érdeklődés középpontjába Ari Shavit izraeli író és újságíró Hazám, az ígéret földje című könyve a The New Republic nevű amerikai hírmagazin szerint. Vasárnapi vezércikkében a The New York Times Shavit könyvét kötelező olvasmánynak nevezte Barack Obama amerikai és Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök számára. Az amerikai lap azt írja, hogy az amerikai elnöknek és izraeli partnerének „meg kell beszélnie” az izraeli szerző könyvében foglaltakat, s a kötetet el kell olvasnia mindenkinek, aki „megpróbálja megérteni a közel-keleti konfliktust”, illetve képet akar alkotni „a valódi Izraelről”. A cikkíró, Tom Friedman szerint a Haaretz újságírójának ténykönyve „pont jókor érkezik”, olyan pillanatban, amikor az Egyesült Államok két kulcsfontosságú közel-keleti tárgyalássorozatban is mélyen érdekelt: az egyik Izrael és a palesztinok között, a másik a világhatalmak és Irán között folyik. Shavit a könyvben a megszállt területekről való kivonulás és az iráni atomkapacitás megsemmisítése mellett érvel.

A könyv a modern Izrael történetét dolgozza fel egy monumentális riportban, 1897-től napjainkig. Shavit 560 oldalon keresztül érvel a cionizmus alaptétele mellett: a zsidó nép fennmaradását csak a palesztinai államalapítással lehetett biztosítani. Másfelől a megszállt területekről való kivonulást a szerző feltételnek tekinti Izrael Állam fennmaradásához. A modern Izrael hányatott és sokszor ellentmondásos történetét Shavit kifejezetten a nem zsidó közönség számára írta meg.

Shavit öt évig írta óriásriportját, angol és héber nyelven egyszerre, s a könyv ezen a héten jelent meg egyidejűleg New Yorkban, több más nyugati fővárosban és Tel-Avivban, valamint Budapesten az Atlantic Press Kiadó gondozásában. A könyvvel kapcsolatos felfokozott várakozásokra jellemző, hogy a New York-i Natan Alapítvány már megjelenés előtt 50 000 dolláros díjat ítélt meg a könyvnek. Az alapítvány zsűrijében három tekintélyes Közel-Kelet-szakértő foglalt helyet.

Ari Shavit a 2014. április 24. és 27. között megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyik fővendége lesz.


Vidd hírét!