Az Athenaeum Kiadó 2013 nyarán indított új sorozatában magyar krimiírókat kíván megjelentetni. Dicséretes a szándék, hiszen ha már beszélhetünk tipikus angol, francia, amerikai vagy újabban skandináv krimiről, miért ne legyen magyar krimi is? Másrészt a krimit nagyon elnyomta a thriller, illetve eléggé összekeveredtek a két műfaj jellemzői, és ez jelentősen szegényíti az irodalmi palettát…
Kovács Noémi, aki tévés riporterként, szerkesztőként, illetve a Tetthely című bűnügyi magazin főmunkatársaként testközelből figyelhette a magyar rendőrség munkáját, első regényét írta meg Lélekölő címmel. A cselekmény valós hazai bűnügyeket idéz, valós nyomozási helyzeteken és karaktereken alapszik.
Peter Page vagy Page Péter – amerikai felmenőkkel is rendelkező magyar nyomozó – egy sorozatgyilkos nyomába ered. Az elkövető a Normafánál ássa el áldozatait, és rejtélyes üzeneteket küldve próbál „játékot kezdeni” a rendőrséggel. Page a szó szoros értelmében „szagot fog”, hiszen gyermekkorában hiperozmiát (nagyon érzékeny szaglást) diagnosztizáltak nála: egy furcsa parfümillatot érez minden esetben. Nem hagyja eltéríteni magát az ösztönszerűen felfedezett csapásról, ebben van segítségére amerikai sztár-profilozó barátja, Bolt és a csinos pszichológusnő, Anna. E két mellékszereplő alkalmazása nemcsak a nyomozást segíti, hanem általuk jobban megismerhetjük Page-t, az embert, aki folyamatosan küzd kegyetlen migrénjével, aki gyakran elalszik és notórius késő, aki hevesen udvarol csinos kolléganőjének, aki mindig futtában eszik és állandóan pénzzavarban van, és aki mindezek mellett vagy mindezek ellenére zseniális rendőr. Hasonló szerepe van Page asszisztensének, Csapónak is, illetve Niedermüller ezredesnek, a budapesti gyilkossági osztály vezetőjének. Itt jegyzem meg, hogy Kovács Noémi regényeinek folytatását ígéri, és én nagyon remélem, hogy a főhős, ez a szimpatikus, nagyon emberi és nagyon nem-szuperzsaru karakter megmarad… És Csapóról is olvasnék még.
Visszatérve: a Lélekölőnek szerintem igazi erőssége az eleje és a vége. Nagyon ütős, találó a cím és a könyvborító illusztrációja, illetve meglepően kreatív a csattanó, a bűnügy megoldása. Ami nagyon nem tetszett, az a betűméret és a sorköz, bár ez már nem a szerző sara. Olyan érzésem volt, mint néhai egyetemista koromban, amikor a néhány oldalasra sikerült esszéimet kellett tíz oldalasnak eladnom…