A Pataki Éva-Vajda Anikó szerzőpáros első krimije az Athenaeum Kiadó 2013-ban indított új sorozatának részeként jelent meg, amely friss magyar krimiket ígér az olvasóközönségnek. A Hamlet halott címűt sajnos csak annyiban találtam frissnek, hogy 2013-ban írták. Egyébként majdnem minden részével találkoztunk már valahol.
Budapest és az ország ünnepelt színészét, Széplaki Tibort holtan találják a saját lakásán. Hamlet jelmez van rajta, ebben távozott előző este a Kisszínházból, ahol a társulat búcsúelőadásán játszott. A halottkém nem zárja ki az öngyilkosság lehetőségét sem, de Salgó Anita nyomozó megérzése azt súgja, hogy a köztudottan homoszexuális Széplaki nem saját kezével vetett véget az életének. 24 órán belül komoly fenyegetést kap az elhunyt egy nagyon közeli (szintén meleg) barátja, a fenyegetéssel együtt képbe kerül egy (zsidó-, meleg- és cigánygyűlölő) neonáci szervezet, majd egy régi szerelem, egy féltékeny színészkolléga és egy államtitkár is. Ezt a részét a cselekménynek nagyon ügyesen építette fel a Pataki-Vajda páros, vagyis a klasszikus krimi hagyományos felállása adott: egyszerre több személy is gyanús, néhány szálra pedig egyértelműen azért van szükség, hogy az olvasót és/vagy a nyomozót bevigye a sötét erdőbe. És ez így van rendjén.
Tovább haladok a dícséretekkel: a nyomozás mellett kapunk egy kis ízelítőt Salgó Anita magánéletéből is. Láthattuk (az utóbbi időben ez leginkább a skandináv krimiknél vált hangsúlyossá, noha nem az észak-európai krimiszerzők alkalmazták először a módszert), hogy ez általában jót tesz a műnek, közelebb hozza az olvasóhoz a főszereplőt, hitelesebbé válik azáltal, hogy a személyes problémái, a hétköznapi gondjai is elénk tárulnak.
Igen ám, de én úgy éreztem, hogy karakterábrázolásból nem teljesített túl jól a két szerző, és nem csak Salgó Anita figurájával kapcsolatban éreztem hiányosságokat és/vagy túlzásokat. A szereplők viselkedése helyenként nem túl életszerű, a dialógusok színpadiasak, a monológok túl vannak dramatizálva (lehet, hogy túlzás Elmore Leonard szabálya, miszerint százezer leütésre csak két-három felkiáltójel juthat, de ennyitől viszont, amennyit Pataki és Vajda használ, már csapongó gondolatai lesznek a főhősnek), Salgó Anita magánéletének bizonyos részéből pedig túl sokat kapunk, és helyenként már nem is annyira talpraesett nyomozóra, a pasikhoz fűződő zűrös kapcsolatai és már-már bosszantó határozatlansága miatt inkább egy szappanopera főszereplőjére hasonlít. Gyanítom, hogy a szerzők a krimihez a karaktereket tévéfilmekből vagy más krimikből ollózták össze, és feltehetően nem beszéltek igazi rendőrökkel, így Salgóék csapata eléggé kétbalkezes társaságnak látszik, sokáig csak a sötétben tapogatóznak. Reméljük, hogy a valóságban nem így dolgozik a rendőrség. A melegekről is túlzottan sztereotip képet adnak a szerzők, Pányokit például mindig kislányosan nyafogó buzinak festik meg, és szinte kizárólag szókincsén, hanghordozásán, mondanivalóján keresztül tudjuk azt, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Úgy értem: ha Pányoki néma lenne, a regényből talán ki sem derülhetne, hogy ő valójában homoszexuális.
A könyv hátsó borítója azt hirdeti, hogy a Hamlet halott egy vérbeli, mai „pesti krimi”. Sajnos erre rá kell cáfoljak: a regény semmiben sem különbözik egy amerikai krimitől, de hadd hangsúlyozzam újra azt, hogy a történet váza, az alapkoncepció nagyon rendben van. Ezt felöltöztetni ellenben nem sikerült, és én pesti helyszínre, hazai politikusra, színészre, hungarikumra sem ismertem rá. Akkor viszont ez mitől magyar, s leginkább: mitől pesti?