Ferdinand von Schirach: Collini nem beszél

Írta : Ferdinand von Schirach
Eredeti cím : Der Fall Collini
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Collini nem beszél
Fordította : Várnai Péter
Kiadó : Partvonal Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 151
85
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ha egy praktizáló ügyvéd vagy ügyész írásra, regényírásra adja a fejét, annak előbb-utóbb egy jó tárgyalótermi dráma, egy izgalmas jogi krimi vagy egy törvényszéki thriller lesz a vége. A tengerentúlról számtalan példát tudunk sorolni: John Grisham, Scott Turow, William Landay – és akkor csak olyanokat említettem, akiktől 2013-ban is jelent meg regény magyarul. Ferdinand von Schirachtól két non-fiction kötet után (Bűnös? és Ártatlan?) valami hasonlót vártunk, de a német ügyvéd első regénye szinte semmiben sem hasonlít amerikai pályatársai hasonló jellegű műveihez, és ez nem csak azért van így, mert a német (vagy úgy általában az európai) jog sokban különbözik az amerikaitól. Von Schirachot érezhetően valami egészen más motiválta, amikor úgy döntött, hogy megírja ezt a könyvet. A Collini nem beszél magyarul – akárcsak a szerző előző könyvei – a Partvonal Kiadónál jelent meg. S mintha csak a címmel szeretne összhangban lenni, Ferdinand von Schirach is szűkszavú, már ami a regény terjedelmét illeti. Pedig ezt olyan szívesen olvastuk volna még 200-250 oldalon keresztül.


A harmincnégy évig szerszámkészítőként dolgozó, 67 éves Fabrizio Collini a Corriere della Sera újságírójának adja ki magát, így szervez meg egy találkozót a 85 esztendős Jean-Baptiste Meyerrel, az SMF Meyer Gépgyárak tulajdonosával egy berlini szálloda lakosztályában. Ott aztán négy tarkólövéssel végez vele, és gyakorlatilag széttapossa az áldozata fejét. Kimérten lesétál a szálloda előcsarnokába, rendőrt hívat, és leül egy kanapéra, hogy megvárja a letartóztatását. A bíróság hivatalból rendel neki egy védőügyvédet, így kerül kapcsolatba az elkövetővel Caspar Leinen, a fiatal ügyvéd. Az ügy reménytelen Leinen számára, Collini ugyanis nem tagad, bár ennek jelen esetben amúgy sem lenne értelme. Az indítékról viszont nem hajlandó beszélni, márpedig ez az első pillanattól kezdve nagy talány: az áldozat és az elkövető között senki nem talál semmilyen kapcsolatot, Collini nem pszichopata, nem őrült, korábban nem volt büntetve, feddhetetlen életet élt, de a miértre nem hajlandó válaszolni. Leinen jó baráti kapcsolatot ápolt az áldozattal, diákként viszonya volt annak unokájával, Johannával, és a két fiatal most is érez valamit egymás iránt. Ilyen alapon akár még azt is kérhetné, hogy adják másnak az ügyet, és Leinen valóban hezitál is – de aztán úgy dönt, hogy kitart Collini mellett, mint annak védőügyvédje, még akkor is, ha így gyerekkori barátja és egykori szerelme nagyapjának gyilkosát képviseli. Leinen kutatni kezd, és megtalálja azt a kapcsot, amely választ ad a miértre.

A kisregény tulajdonképpen arról szól, hogy miként viszonyul Németország a saját náci múltjához, s hogy a második világháború utáni igazságszolgáltatás hogyan kezelte a náci múlttal rendelkező, ám helyenként ügyesen rejtőzködő, a korábbi tetteiket letagadó, a társadalmi élet különböző szintjeire szinte észrevétlenül be- illetve visszailleszkedő személyeket. Bizony időnként sehogy, és most nem az ötvenes-hatvanas évekről beszélek. Ferdinand von Schirach a könyv végén található függelékben megjegyzi, hogy “2012 januárjában a német igazságügyi miniszter megbízást adott arra, hogy vizsgálják felül a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium náci múltját.” Bizony, ez még napjainkban is terítéken van. A szerző egyébként személyesen is érintett ebben a kényes, az egész országot, de leginkább éppen az ő generációját foglalkoztató kérdésben, hiszen annak a Baldur von Schirachnak az unokája, aki a náci uralom alatt a Hitlerjugend vezetője volt, s akit a nürnbergi perben a bécsi zsidók deportálása miatt 20 év börtönre ítéltek. Kis túlzással azt is állíthatom, hogy von Schirach ezt próbálta kiírni magából. Valójában a német jogrendszer kiskapuira világít rá, éppen azokra, amelyek náci bűnösök menekülését tették lehetővé. Közben több személyes dráma is kibontakozhatna, de erre igazából 150 oldal túl kevésnek bizonyul.

Ferdinand von Schirach nagyon jól ír, ezt már a két korábbi könyve kapcsán is megállapíthattam. Nagyon jó történetmesélő, a stílusa egyedi, Caspar Leinen személyében egy rokonszenves fiatalembert állított a regény középpontjába, akit jól megrajzolt, emberi tulajdonságokkal ruházott fel. Felsejlik több családi és/vagy személyes dráma is a regényben, de ezek sajnos már csírájukban elhalnak. Ilyen Caspar Leinen élettörténete, akinek a szülei korán szétmentek, ő pedig tízéves volt, amikor internátusba került. Legjobb barátja révén került kapcsolatba az áldozattal, annak unokája volt élete szerelme – de valahol valami félresiklott. Mindezt csak azért sorolom fel, hogy érzékeltessem: gyönyörű családregény is kerekedhetett volna von Schirach regényéből, ha a szerző többet mer kihozni ebből a szálból. De ugyanilyen lehetőségeket rejt Fabrizio Collini háttértörténete is, és önkéntelenül is az jut eszembe, hogy egy Leon Uris-regényben ez mennyire részletesebben ki lett volna bontva. Pedig nem szabad von Schirachot sem Leon Urishoz, sem máshoz hasonlítani.

A Collini nem beszél a német sztárügyvéd első regénye. Nagyon jó próbálkozás, de kissé mintha bátortalan. Szeretném, ha a következő regényénél Ferdinand von Schirach nem fogná vissza magát, és akkor szemtanúi lehetnénk az első olyan európai törvényszéki dráma (vagy jogi thriller/krimi) megszületésének, amely minden ízében más, mint a nagy sikernek örvendő amerikaiak, de legalább ugyanolyan friss és eredeti.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •