Eva Baronsky: Mozart felébred

Írta : Eva Baronsky
Eredeti cím : Herr Mozart wacht auf
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : Mozart felébred
Fordította : Nádori Lídia
Kiadó : Typotex Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 325
95
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A feldolgozott téma nem túl eredeti, számos hasonló művet olvastunk már: letűnt korok híressége korunkban ébred, és próbál elboldogulni. Mindeniknek egyik erőssége az illető személyiség élertajzának, jellemének árnyalt ismerete, a másik pedig egy lehetőség: korunk arcainak bemutatása, mintegy „naiv” alulnézetből. És persze, a két annyira különböző valóság ütköztetéséből eredő megannyi tréfás és tragikus helyzet.


Nos, Eva Baronsky regénye ugyanezt az irányvonalat követi, de megspékeli egy kis extrával: a regény különlegessége annak szerkezete, mely Mozart Requiemjének struktúráját utánozza. A mű apropója pedig az említett műhöz kapcsolódó egyik legenda, mely szerint a zeneszerző utolsó, befejezetlen művét tulajdonképpen saját temetésére írta, és egy különös (talán angyali) hírnök rendelte meg nála.

A regény a zeneszerző halálával kezdődik. Az Introitusszal különleges világba kerülünk, amelyben szórakoztató, ugyanakkor aggodalmat ébresztő bizarrságban keverednek a XVIII. századi keresztény ember fura vallási hiedelmei a túlvilágról egy elhivatott zseni társadalmon kívüliségével és a posztmodern ember látszólag derűs és értelmes, valójában azonban cinikus és értelmetlenségbe fulladó mindennapjaival.

Mozart meghal, aztán egy hatalmas buli utáni kómából és halálából egyszerre ébred fel – napjainkban. A Requiem befejezésének kényszere, agyának lázas túlvilág-víziói és a mindennapok egyforma, mégis egyedi történései nagyszerűen egymásra vetülnek, így Mozart abban a hitben él, hogy Istentől azért kapott újabb lehetőséget, hogy Requiemjét méltóképpen befejezze.

A rendkívüli ember életesélyeit latolgatva a szerző végül meglehetősen negatív következtetéseket von le. Bár látszólag sikerülhetne megtalálni azokat a kapaszkodókat, amiknek segítségével elboldoguljon, Mozartot végülis bedarálja a rendszer. Megöli a bürokrácia és az előítélet. Mintha régi korok regényeinek hajótörött főszereplője lenne, ismeretlen világok partjain. Csakhogy Robinsonnak van kegyelem, Mozartnak nincs: a vadak és a vadon ellen lehet győzni, a civilizáció ellen nem. A belső integritás, az önazonosság, az erő és a céltudat csak a szavak szintjén számít a legnagyobb emberi erénynek – világít rá a szerző-, hiszen csak akkor válhat mindez tőkévé, ha a társadalom rábólint. Mozart nem hódol a modern isteneknek. Nincs tehetségéhez méltó egója, dörzsöltsége, pénzben mérhető munkaideje, sem – uram bocsá’! – létezését igazoló személyi iratai. „Csak” tehetsége, munkakedve, jóindulata.

A szerző: a német Eva Baronsky

Persze, a szerző sorra veszi emberi kapcsolatait, érzéseit, de egyiknek se ad túl sok esélyt. Segítő szándékú barátja egyidejűleg a megalkuvás, megrekedettség jelképe is, amin kötelezően át kell lépnie. Liebermann, aki egyféle mecénása, szintén tehetetlennek mutatkozik Mozart hatalmas szabadságvágyával szemben. Singlinger, a zenei kiadó vezetője rádöbbenti, hogy „manapság az emberek úgy hallgatnak zenét, ahogy egy konzervet nyit ki az ember, hogy egy kis időre elmerüljön letűnt korok ízeiben”. Mado, mint a szexualitás, a szerelmi extázis szimbóluma szintén csak egy pillanatig tartó örökkévalóságot hoz, mint ahogy nem végleges az a megnyugvás sem, amit az örök nő szimbóluma, a nyugodt és kedves Anjou hoz. A nő nemcsak isteni társ, hanem utódokat féltő-nevelő anya is, és társadalmi normákat örökítő tényező, így aztán nem csoda, ha elriasztja egy címke: őrült.

Mintha az egész világban Mozart lenne az egyetlen, akinek nincs szüksége engedélyre az élethez, aki mer érezni, alkotni kompromisszumok nélkül. A világ persze bosszút áll hatalmas szabadságáért: őrültnek bélyegzi és megöli. Mert nincs más út: esélye sincs hozzá emelkedni, tisztulni, a világnak igénye sincs erre. Felsőbbrendűségét (és ezzel a maga kicsinyességét) el nem ismerheti, így hát kiközösíti, megnyomorítja, ellehetetleníti… bebizonyítja önmagának újra, hogy ő az erősebb… Művészsors. Most és mindörökké. Hiszen a Postludiumban Mozart újra haldoklik, újra megszületni kész…


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •