Ünnepek közeledtével ki-ki a maga módján készülődik. Mindenki másképpen. Benedikt pedig igazán egyedi módon készül. Összecsomagolja tarisznyáját, és felkészül arra, hogy kutyájával, Leóval és vezérkosával, Bütyökkel együtt bejárja a hóval borított hegyeket, megküzdjön a téli hóviharokkal, és összegyűjtse a hátramaradt, elkószált birkákat.
A történet mesélője egy nehéz sorsú családban él, a megváltás számára pedig a halál. De nem a szó szoros értelmében. Nem akar meghalni, nem szenved, nem kapunk tőle öngyilkos gondolatokat. Egyszerűen csak annak érdekében, hogy az életet megszépítse, a halottakat valamiféle piedesztálra emeli, akikhez fohászkodhat, hősökként látja őket…
Az egész szöveg szinte egy dallamos vers, metaforákkal, hasonlatokkal és egyéb elemekkel díszítve. Talán ez a sajátos stílus teszi annyira könnyen olvashatóvá és befogadhatóvá a szöveget, amelynek tartalma és súlya van még akkor is, ha valami jelentéktelennek tűnő eseményről szól.
A ‘Bellevue’ nemhogy nem egy könnyű olvasmány, de kimondottan kemény , nehezen emészthető, egyszerre fájdalmas és félelmetes. Happy end nincs, mégis egyike lett azoknak a könyveknek, melyet egyszer még biztosan újraolvasok.
Szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit lecsendesedni, elvonulni, elmerengeni a múlton és a régmúlt időkön, aki egy kis időre egy idegen család életében szeretne jelen lenni, vagy aki egyszerűen csak egy nagyon jó történetet szeretne olvasni. Senkire nem szeretném ráerőltetni a nézetemet, de szerintem ez igenis egy téli könyv, amit meleg takaróval és egy bögre forró teával illik kiegészíteni.
A Lélegzet a márványon komor idők komor olvasmánya. Időt, odafigyelést és önmagunkba fordulást követel. Ideális, amikor a nappalok még rövidek, és a hideg bent tart a lakásunk melegében. Amikor már lecsendesedtek körülöttünk a dolgok, hisz éppen elég lesz a regény által kiváltott érzelmi viharokkal megküzdeni. Értelemszerűen, nem ajánlom az örökbefogadó szülőknek, vagy azoknak, akik örökbefogadáson gondolkodnak. Jól foghat viszont azoknak, akik úgy érzik, hogy mindent elveszítettek, ami számukra fontos volt.
Stefánsson remekül ért ahhoz, hogy egyszerre írjon mindenről és semmiről; hosszú, sorokon át tartó mondataiba belesűríti mindazt, amit az életről és halálról tudni lehet, amit a magányról, a szerelemről és a tévedésekről tudni érdemes.
Ez a mű egy filozófiai értekezés életről és halálról, barátságról, hűségről és hűtlenségről, a gyávaságról, ami nem hagy bennünket élni. Olyan életigazságokat fogalmaz meg, amelyek csontig hatolnak, rendkívül fájdalmasak, ugyanakkor kinyitják a szemet, az elmét, a szívet, rádöbbentenek az élet szeretetére, az élni akarás erejére.
Az illusztrációkkal, diagramokkal, fotókkal és szakkifejezések jegyzékével ellátott kötet minden olvasói igényt kielégít. Akit érdekelnek a Csernobilban történtek, a katasztrófa következményei és utóélete, az atomerőművek és atomenergia felhasználása, annak kötelező háziolvasmány, minden felmerülő kérdésére választ kap.
A kötet egy regényt és négy elbeszélést tartalmaz; utóbbiak irodalmi értéküket tekintve egyenként is felérnek egy-egy kisebb regénnyel. Csodaszépen vannak megírva, elvarázsolnak és elringatnak, fontos emberi értékeket közvetítenek, amelyek teljesen hitelesek.
