William Landay személyében egy újabb amerikai jogászt ismerhet meg a magyar olvasóközönség. Elődeihez, például John Grishamhez vagy Scott Turow-hoz hasonlóan Landay is előbb a jog területén szerzett tapasztalatot, mint helyettes kerületi ügyész a massachusettsi Middlesex megyében, aztán az írói vénáját is próbára tette. A Jacob védelmében a harmadik regénye, amellyel 2012-ben elnyerte a Strand Magazine kritikusainak díját a legjobb krimi kategóriában, de jelölték a könyvet a Barry- és a Hammet-díjra, valamint a Harper Lee Díjra is, amelyet minden évben a legjobb jogi krimiért ad át az ABA Journal és az Alabamai Jogi Egyetem. Itthon a műfaj rajongói nagy érdeklődéssel várták a regényt, és ott lebegett a levegőben a kimondatlan kérdés: Grisham és Turow után Landay mivel tudja megfogni az olvasót? Miben lesz más, mint a jogi thriller két nagyágyúja? Grishamhez vagy Turow-hoz fog hasonlítani? Nos, a válasz tulajdonképpen megnyugtató: William Landay stílusa meglehetősen egyedi, nem lehet és nem is kell őt senkihez hasonlítani.
Andy Barber több mint húsz éve helyettes kerületi ügyész egy csendes, békés New England-i kisvárosban, köztiszteletben áll, a munkáját jól végzi, boldog családapa. Ám a család békéjét egy a közvéleményt is sokkoló bűncselekmény zavarja meg: az iskola melletti parkban meggyilkolják az egyik diákot, és a bizonyítékok Andy fiát, Jacobot sodorják gyanúba. Az ügyészség természetesen elveszi az ügyet Andytől, és eljárást indítanak Jacob ellen. Andy a város legjobb védőügyvédjét fogadja fel Jacob védelmére, de ő is helyet foglal a védelem asztalánál. A feladatuk nem egyszerű: a vádat egy olyan ügyész kéviseli, aki Andy helyére pályázik a hivatalban, ennélfogva meglehetősen ellenségesen viselkedik, ráadásul Jacobnak is furcsa megnyilvánulásai vannak. Úgy tesz, mintha nem venné komolyan a vádakat, mintha szándékosan akarná gyanúba keverni önmagát. Andynek egy adott ponton muszáj szembenéznie a múltjával, a felszínre hozni olyan titkokat, amelyeket korábban jó mélyre ásott, és kiteregetni mindazt, amiről eddig még sem a fiának, sem a feleségének nem beszélt. De vajon elbírja-e a házasságuk ezeknek a titkoknak a terhét? Noha Andy makacsul kitart azon elmélete mellett, hogy a fia ártatlan, a felesége megroppanni látszik, és állandóan az a kérdés gyötri, hogy mi van, ha mégis Jacob a gyilkos. Ez a gyanú pedig rátelepszik mindenre – még Andyre is, noha ő igyekszik nem venni tudomást róla.
A történetet maga Andy Barber meséli el egyes szám első személyben. A regény nagy részét a múltbéli események felidézése teszi ki: a történet kevéssel a gyilkosság után veszi kezdetét, ekkor még Andy vezeti a nyomozást, és a rendőrségnek nincs gyanúsítottja. Aztán fokozatosan kiderül, hogy mi miatt lesz gyanús Jacob, hogyan veszik el az ügyet Andytől, hogyan készülnek a tárgyalásra, miként hull darabjaira a családi idill a per előrehaladtával, és hogyan próbál Andy bizonyítékot találni arra, hogy valaki más követte el a gyilkosságot. A történtek rekonstruálását helyenként a jelen eseményei szakítják meg, ezeket egy jegyzőkönyv átiratának formájában írta meg Landay, és nem csak a két idősík váltogatását oldotta meg intelligensen, de az információkat is olyan ütemben adagolja, hogy csak az utolsó oldalakon derül ki, hogy a jelenben Andy milyen ügyben is áll az esküdtszék előtt.
Landay regénye nem tartogat túl sok váratlan fordulatot, bár néhányszor azért meglepődünk az események alakulásán. Feszült tárgyalótermi jeleneteket se várjunk a könyvtől, nincsenek váratlanul felbukkanó tanúk, az utolsó pillanatban előkerülő bizonyítékok, könnyfakasztó, szívszorító, felháborító védőbeszédek, nem igazán bővelkedik feszes, pergő, keresztkérdésekkel teletűzdelt kihallgatásokban, sem a védelem, sem a vád nem trükközik látványosan – noha a jogi krimiktől hasonlókat szoktunk meg, a Jacob védelmében nem erről szól. William Landay sokkal inkább az érintettek lelki vívódásaira, elsősorban Andy Barber gyötrődéseire fekteti a hangsúlyt. Szemtanúi lehetünk annak, hogy milyen mértékben viseli meg az, amikor elveszik tőle az ügyet, amikor rájön, hogy a saját fia előtte is elhallgat dolgokat. Fogcsikorgatva próbálja összetartani a családját, védelmezni a fiát, megóvni a feleségét az idegösszeroppanástól, s meggyőzni önmagát, hogy még minden lehet újra olyan, mint régen.
Landay végig egyes szám első személyben mesél, csak Andy Barber szemszögéből látjuk az eseményeket, így (sajnos) mindenki más egy kicsit a háttérbe szorul, s ebből következően nem kapunk túl részletes képet róluk. Andy személyét nagyon jól megfesti a szerző, és a felesége karaktere is elég jól kidomborodik, de Jacobról kizárólag a többiek ítélete alapján kapunk képet, márpedig ő a gyanúsított, így szinte mindenki csak vádlottként képes róla beszélni. Talán nem ártott volna néhány korábbi cselekedetét feleleveníteni, mert így elég egyoldalú képet alkotunk Jacobról. Adott ponton csak az apja hisz az ártatlanságában, de ő is inkább azért, mert a feltételezések ellenkezőjét nemes egyszerűséggel nem hajlandó elfogadni.
A regény befejezése csillagos ötöst érdemel, Landay nagyon merészet lépett e tekintetben. Ügyesen megvezeti az olvasót, az utolsó, mindössze 40 oldalas részben elvarr néhány levegőben lógó szálat, megválaszol néhány nyitva hagyott kérdést, mintegy magyarázatot adva a korábbi eseményekre – de a hidegzuhanyt az utolsó oldalakra hagyja, és ettől szinte kiesik a könyv az olvasó kezéből.