Stacy Schiff: Kleopátra

Írta : Stacy Schiff
Eredeti cím : Cleopatra. A life.
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Kleopátra
Fordította : Kállai Tibor
Kiadó : Partvonal Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 390
95
Vidd hírét!
  •  
  •  

A Pulitzer-díjas Stacy Schiff olvasmányos történelmi munkája Egyiptom híres-hirhedt királynője valódi arcának feltárására vállalkozik. Az írónő kilenc fejezetben tárja  fel a korabeli történelmi viszonyokat, ok-okozati összefüggéseket, és ezek ismeretében elfogulatlan válaszokat keres félremagyarázott vagy egyáltalán meg sem magyarázott kérdésekre. Beszámol birodalmak tündökléséről és bukásáról, királyok és vezetők emberi arcát villantja fel, pálfordulásokról, visszaélésekről, luxusról és hatalomról ír, vagy éppen arról, hogy a „hatalmas” történelmi személyiségek hiúságuk vagy más jellemhibáik miatt milyen nagyot buktak, olykor milyen szánalmas kompromisszumokra kényszerültek.


A könyv központi figurája természetesen Egyiptom királynője, VII. Kleopátra, a Ptolemaiosz dinasztia utolsó, legdicsőbb alakja. Az általa vezetett Egyiptom a Római Birodalom hűséges, bár kissé félelmetes, és mindenképpen érthetetlen vazallusa, hiszen az ország soha nem ismert magaslatokra emelkedett, hatalmas gazdagsága, pazarló pompája elhomályosította, így sértette is a puritán, haszonelvű római világot.

Róma férfiközpontú világ. És itt gondolok nemcsak a politikai hatalomra, hanem főleg arra a helyre, ahol a nőknek még önálló nevük sincs (apjuk neve után tettek nőnemet jelző toldalékot, így nevezték meg őket). De ebben a világban Kleopátra szükségképpen erkölcstelen és hiú, fennhéjázó és pazarló nőnek tűnik, ahogy Egyiptom is a maga érzelmi telítettségével, színes kultúrájával a romlottság megtestesítője lehetett.

Munkájában Stacy Schiff korabeli írók, emlékírók, filozófusok és történetírók műveire támaszkodik, köztük Cicero levelei és drámái, Dio Cassius és Plutarkhosz vallomásai, Caesar feljegyzései, Antonius önéletrajza, Sallustius, Lucanus, Euripidész, Suetonius és mások írásai. Az említett személyiségek egy része személyesen is ismerte a királynőt, egy részük viszont csak hallomásból, sőt olyan forrás is bőséggel akad, amelyik jóval a királynő halála után született. Így aztán szükségszerű, hogy a királynő valódi arcát nehéz előbányászni az idő pora és az előítélet által egyaránt – témánk szempontjából – kétséges értékűvé „degradálódott” írásokból.

Kleopátra végülis ízig-vérig nő volt, és ízig-vérig uralkodó. Legnagyobb érdeme, hogy (nőként és uralkodóként egyaránt) ujja köré csavarta a Római Birodalmat, az éppen aktuális vezetője által, és így számos évig békét, biztonságot és politikai előnyöket szerzett országának. A szerző azonban nem éri be ennyivel: igyekszik a királynő árnyalt jellemrajzát megalkotni. Ehhez felidézi a korabeli ábrázolásokat (pénzek, rajzok, szobrok), elemzi Kleopátra döntéseit és azok okait, ellenségeivel és szövetségeseivel való viszonyát. És természetesen mítoszokat rombol, tabukat dönget, hogy mire a könyvet letesszük, a végzetes csáberővel rendelkező, méregkeverő, családjtagjait kiirtó buja keleti díva helyett egy okos, méltóságteljes, kissé hiú és számító, de mindenképpen emberi, érthető és elfogadható indulatok és érzések által mozgatott uralkodó bontakozik ki a szemünk előtt.

Azt hiszem, a könyvet méltán sorolhatom az utóbbi időkben annyira divatos, nőket „rehabilitáló” művek sorába, hiszen a Kleopátra-mítosz is csak ott jöhetett létre, ahol egy férfiközpontú világban egy akarattal és ennek érvényesítéséhez megfelelő hatalommal  rendelkező erős nő egyszerre lesz isten, démon, szajha.


Vidd hírét!
  •  
  •