Sikeres korszak ért véget Franciaország történelmében a Vaskirály halálával. IV. Fülöp vaskezű regnálása bel- és külpolitikai stabilitást eredményezett. A feltörekvő nemesség jogait korlátozta, az országot nemzetközileg versenytársaival szemben előnyhöz juttatta. Utódjának, X. Lajosnak (más nevén Civakodó Lajos) teljesen ellentétes elképzelései voltak az uralkodással kapcsolatosan, nem az ország érdekeit tartotta szem előtt, hanem személyes ügyeinek mielőbbi intézését. Uralkodása első percétől fogva a válás gondolata foglalkoztatta, csatlósaival azon ügyködött, hogy a házasságát hivatalosan is felbontsa. Ehhez pápai engedély kellett, de a katolikus egyház legfőbb vezetőjének hiányában ez újabb megoldandó problémát jelentett. Mindeközben a házasságtörést elkövető Margit királynő egy vidéki börtönben sínylődött, Civakodó Lajos közös gyereküket is megtagadta, mondván, hogy nem az övé.
X. Lajos uralkodásának kezdetén tehát adott volt két jelentős probléma: a házasság felbontása és új feleség találása (Károly Róbert húgát, Klemenciát, a magyar hercegnőt szemelték ki) valamint új pápaválasztás. Ezt a zűrös időszakot használták ki a király legközelebbi alattvalói, hogy feltörekvő érdekeiket érvényesítsék. A Charles de Valois herceg és Enguerrand de Marigny, a király tanácsadója között dúló viszálykodás képezi az Elátkozott királyok című regénysorozat második részének fő cselekményszálát. Mindkét fél igyekszik megszerezni a hatalmat (ez valójában az ország feletti irányítást jelentené, mivel a király gyenge uralkodónak bizonyul), és ennek érdekében bármit megtenne. Az olvasó ismét szembesül a regényfolyam első részéből megismert módszerekkel, melyeket a királyi udvarban alkalmaztak fondorlatos terveik véghezviteléhez. Az intrikák, cselszövések ebben a részben is mindvégig jelen vannak, sőt mi több úgy vélem az egész regénysorozatot végigkísérik majd.
Maurice Druon remekül adja vissza a kor hangulatát, annak ellenére, hogy részletes helyleírások nincsenek, a karakterek sem aprólékosan megrajzoltak; mégis úgy érzi az olvasó, mintha szemtanúja lenne az eseményeknek. Feltételezem, hogy a 14. századi történelemírás nem volt olyan kegyes az íróval, hogy ennyire részletesen visszaadja a kor történéseit, ehhez képest Druon fantáziája és a fellelhető tények egy jól sikerült, kerek történetet eredményeztek. A szereplők sokasága néha most is bosszúságot okoz, de a sorozat előrehaladtával egyre jobban ki tud igazodni az olvasó.
A megfojtott királyné a spoileres cím ellenére kiváló szórakozást ígér, a Maurice Druon által oly jól alkalmazott, szórakoztató de ugyanakkor okító írói stílus ebben a kötetben is érvényesül. A sorozat következő része a Korona és méreg nevet viseli, meggyőződésem, hogy méltó folytatása lesz az első két epizódnak.