A. D. Miller: Hóvirágok

Írta : A. D. Miller
Eredeti cím : Snowdrops
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : Hóvirágok
Fordította : Szabó Réka Eszter
Kiadó : Geopen Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 301
83
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A harmincas éveinek vége fele járó angol jogász, Nicholas Platt pár éve cége moszkvai kirendeltségén dolgozik. Orosz cégek és nemzetközi partnereik ügyleteihez biztosítanak jogi segítséget. Nick élete egy szeptemberi napon döntően megváltozik, amikor a metróban megment két csinos orosz lányt egy zsebtolvaj kezeiből. Mása és Kátya unokatestvérek, és azonnal felpiszkálják a férfi fantáziáját. Összeismerkednek, Nick velük együtt pedig beleveti magát a moszkvai újgazdagok végletek között zajló életébe, amelynek éppúgy részei a lepukkant kricsmik, mint a fényűző éjszakai bárok.


Beköszönt a hideg és hosszú moszkvai tél, de Nick jól érzi magát a lányokkal, és bekövetkezik az elkerülhetetlen: beleszeret Másába. A lányok bemutatják egyetlen moszkvai rokonuknak, Tatyjana Vlagyimirovna nevű nagynénjüknek. Majd egy idő után a szakmai segítségét is kérik: az idős hölgy el szeretné cserélni belvárosi lakását egy külvárosi, új építésű ingatlanban levő lakásra, és Nicket kérik meg a szükséges papírok beszerzésével és az ügylet jogi lépéseinek lebonyolításával. Ő teljesen jóhiszeműen elvállalja a megbízatást.

Ezzel párhuzamosan a munkahelyén egy nagy kaliberű üzlet van kibontakozóban: egy Kozák nevű, maffiózó kinézetű üzletember logisztikai cégének hitelezési ügyén dolgoznak. A cég szeretne ötmillió dolláros hitelhez jutni egy Barents-tengeri olajüzlethez, amelyben az energiaszektorban működő orosz vállalatóriás, a Narodnyeft is megjelenik partnerként. Nick cége egy nyugati bankokból álló konzorciumot képvisel az üzletben, és feladatuk nemcsak a megállapodás jogi hátterének a biztosítására terjed ki, hanem az egyes részletek kifizetése előtt annak az ellenőrzésére is, hogy megfelelő ütemben halad-e a tervezett befektetés.

Ahogy egymást követik az események magánélet és munka terén egyaránt, Nick egyre több gyanús részletet észlel mind a Tatyjána Vlagyimirovna lakásának eladása, mind Kozák befektetése körül. A szerelem azonban elhomályosítja elméjét, igazából még akkor sem képes teljesen nyíltan szembenézni a helyzettel, amikor már nagyon nyilvánvalóvá válik, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás. Lassan eljön a tavasz és a bűnökről olvadni kezd a hó. A hótakaró alól pedig előkerülnek a hóvirágok… (Hóvirág: 1. Korai virágzású, apró, fehér, harang alakú virágot hozó, gumós növény. 2. Moszkvai szleng. A télvégi olvadáskor a hó alól előkerülő holttest.)

A. D. Miller 1974-ben született angol újságíró és író. Cambridge-ben és Princetonban tanult irodalmat. Előbb televíziós producerként dolgozott, majd a The Economist politikai és kulturális újságírója lett. 2004-ben kinevezték a lap moszkvai tudósítójává, beutazta Oroszországot és többek között tudósított az ukrajnai narancsos forradalomról. 2007-ben visszatért az Egyesült Királyságba, és a lap politikai szerkesztője lett. A 2011-ben megjelent Hóvirágok az első regénye, alapjául az oroszországi élményei és tapasztalatai szolgáltak. A regény 2011-ben felkerült a Man Booker-díj öt művet tartalmazó szűkített listájára. Több mint húsz nyelvre fordították le, és a megfilmesítési jogai is elkeltek.

A regényt egyes szám első személyben, egyszerű és közvetlen nyelvezetben írta a szerző, ezzel is növelve azt az érzést az olvasóban, hogy olyan történettel áll szemben, amelynek a narrátor valóban részese volt. A címzett – akinek Nick elmeséli az eseményeket – a jelenlegi menyasszonya. Egyfajta őszinte vallomás a regény, amely révén a főhős, Nick számvetést tart – nem hallgatva el egyetlen pikáns részletet sem – néhány évvel korábbi moszkvai életéről, végleg megpróbálva lezárni a múltat.

A Hóvirágokat műfajilag elég nehéz behatárolni. A lassan, fokozatosan kibontakozó, és egyre hátborzongatóbbá váló események, a szinte végig fenntartott titkolózás, a regényt a háttérben végigkísérő, komor hangulat egy krimi vagy egy thriller jegyei is lehetnének, azonban nehéz kompromisszumok nélkül ebbe a műfajba beskatulyázni a regényt. Igazából gyilkosságra nem kerül sor – az egyetlen haláleset nincs közvetlen összefüggésben a két üggyel, amibe főhősünk belekeveredett –, viszont az elkövetett bűncselekmények nyilvánvalóak. (Az olvasó számára talán sokkal korábban, mint ahogy a szerző a regény végén kimondja.)

A regény igazi erősségének a hihetősége számít. Annak ellenére, hogy egy fiktív történetbe ágyazva bontakoznak ki az események, illetve hogy a szerző talán sokszor túlságosan is sztereotípiák mentén ír az oroszokról, az olvasónak nincs oka egy pillanatig sem kételkedni abban, hogy ezek az események Oroszországban mindennaposak lehetnek. Így válik a regény társadalombírálattá, az orosz társadalmi és politikai rendszer visszásságainak hiteles rajzává. Hátborzongató belegondolni, hogy valójában milyen keveset ér ebben a világban az ember élete és jogai, mennyire kiszolgáltatottá válik a megfelelő támogatók nélkül az egyszerű állampolgár. (Csak zárójelben jegyzem meg: a térségben jelenleg zajló politikai konfliktusok kontextusában teljesen abszurdnak és cinikusnak tűnik az, hogy egy olyan hatalom próbál demokráciából leckéztetni és külföldön élő állampolgárainak védelmére hivatkozni, aki hazai pályán lábbal tiporja a legalapvetőbb emberi jogokat és gyakorlatilag táptalajt szolgáltat az egyszerű emberek – saját állampolgárai – áldozattá válásához.) Ennek a rendszernek a jellemzésére talán Tatyjana Valgyimirovna szavai a legmegfelelőbbek, amelyek egy Nickkel folytatott beszélgetés során hangzanak el: „Kérdeztem, hogy nem zavarja-e, hogy a vezető pozíciókban levő emberek idejük nagy részében lopással foglalkoznak. Dehogynem, mondta. Nagyon is zavarja, de nincs értelme új embereket juttatni a Kremlbe, mert azok úgyis csak elölről kezdenék a lopást. Azok, akik most ott vannak, már legalább gazdagok, így talán néha jut majd idejük mással is foglalkozni.

A. D. Miller regényét olvasva, számomra elkerülhetetlenül adja magát a Dmitry Glukhovsky Orosz népellenes mesék című novelláskötetével való asszociáció. A nyilvánvaló különbségek ellenére – Miller egyetlen történetbe, míg Glukhovsky tizenhat novellába ágyazva világítja meg az orosz társadalom működési anomáliáit, Miller megpróbál a valóság talaján maradni, ezzel szemben Glukhovsky fantasztikumba burkolja történeteit, és fogalmazza meg ironikus hangvételű bírálatait – az eredmény, a hatás voltaképpen nagyon hasonló. Persze korántsem annyira sokkoló, mint egy nyugat-európai ember számára. Közép-kelet-európai olvasóként ugyanis számos ismerős praktika köszön vissza, és innen csak egy lépés – a saját országunk társadalmi-politikai berendezkedésével való hasonlóságokat felfedezve – arra gondolni, hogy hóvirágok nem csak Oroszországban nyílnak.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •