Amir Ahmed Nasszer: Én és az Iszl@m

Írta : Amir Ahmed Nasszer
Eredeti cím : My Islam
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : Én és az Iszl@m
Fordította : Szántó András
Kiadó : Atlantic Press Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 332
77
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Egy átlagos nyugati – értsd: nyugati kultúrában felnőtt – polgár számára az iszlám vallás és az arab kultúra az elmúlt egy-két évtizedben, de főként a 2001. szeptember 11-ei események után szinte teljesen összefonódott az emberi jogok sárba tiprásával, az autoriter államvezetéssel, vagy akár a terrorizmussal. Ebben nyilván nagy szerepe van annak a nyugati médiának is, amely az elsődleges tájékozódási forrása a szóban forgó, feltehetőn igen széles rétegnek. Talán éppen emiatt is, amikor 2011-ben kirobbant, később Arab tavasz néven ismertté vált tüntetéssorozat az észak-afrikai és közel-keleti arab államokban, sokan szurkoltak annak, hogy elinduljon egy olyan folyamat, ami képes ezekben az államokban is megdönteni a több évtizede tartó elnyomó rendszereket, és nyugati értékrendhez közelebb álló államberendezkedést kialakítani. A megmozdulásokat nem egy ország esetében szinte élőben lehetett követni a sajtóban, de a legnagyobb szerepet mégis a XXI. század nagy nyilvános tere, a hagyományos médiatípusoknál sokkal nehezebben cenzúrázható internetes blogszféra jelentette, amelynek döntő szerepe volt a mozgósításban és az információáramoltatásban. Ennek a blogszférának az egyik legismertebb figurájává vált a szudáni származású, de gyerek- és ifjúkorát több országban töltő fiatalember, Amir Ahmed Nasszer, blogos álnevén Drima, avagy a Szudáni Gondolkodó. Én és az Iszl@m című könyvében arról ír, hogyan lett egy fundamentalista gondolkodású muszlim fiatalemberből a szabadságjogok egyik (él)harcosa az arab világban.


Az Én és az Iszl@m a húszas éveiben járó szerző személyes élményeken alapuló visszaemlékezése az Arab tavasz közvetlen szellemi előzményeire, valamint saját gyerek- és fiatalkorának meghatározó élményeire. A szerző önéletrajzszerűen, többé-kevésbé kronológiai sorrendben meséli el az eseményeket, kezdve egészen a legelejétől, saját gyerekkorától. Ebben a részben bepillantást nyerhetünk egy mérsékelten vallásos arab család és egy mélyen vallásos elvekre épülő társadalom működésébe, valamint a szerző származásából fakadó paradox helyzetébe: jóllehet ugyanolyan muszlim volt, mint társai, afrikai származása miatt mindig Katarban – ahol gyerekkorának jó részét töltötte – folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben részesült. Ennek jó kontrasztját adják a Malajziában eltöltött évek: a társadalmi szempontból sokkal nyitottabb országban teljesen más távlatok nyílnak meg az iszlám fiatal előtt. A szerző a két élethelyzet szembeállításával mintegy azt demonstrálja, hogy egy radikális vallási nevelésben részesülő gyerek esetében sokszor mennyire a véletlenen múlhat az, hogy felnőttként milyen életút mellett kötelezi el magát. Jóllehet sikerül egy teljesen emberarcú képet rajzolni az arab társadalmakról – és ezzel néhány „nyugati” mítoszt is lerombolni –, nem titkolja ezek árnyoldalait sem, és nem fukarkodik a bírálatokkal. Itt szembesülünk azzal, hogy adott esetben mennyire szűk határvonal választja el a normális, tiszta gondolkodású egyént attól a fanatikus gondolkodású egyéntől, aki a vallási vezetők által hirdetett eszmék szolgálatában képes akár a halálba menetelni.

A könyv nyelvezete a könnyed, blogszerű történetmesélés és a filozofikus tartalmú elmélkedés között váltakozik, és felszínre kerülnek a szerző gyerekkori élményei, majd a fiatalkori, egyetemista éveinek szocializációs hatásai mellett a gondolkodásmódját alakító, világnézetét befolyásoló tényezők is. Ebből a kettősségből fakadóan, a könyv néhol olvasmányos, könnyen emészthető, néhol nehézkes, de gondolkodásra serkentő, néhol pedig fárasztó és unalmas volt. Legnagyobb erényét egyértelműen az jelentette számomra, hogy bepillantást engedett annak a blogszférának a működésébe, kulisszatitkaiba, amely nagyon hamar megértette, hogy a XXI. században mekkora hatalom birtokában lehet akkor, amikor egy társadalomban minden hagyományos eszköz csődöt mondott abban, hogy a széles tömegek akaratát próbálja érvényre juttatni egy szűk, magát kiváltságosnak tekintő és mélységesen képmutató réteggel szemben. Amikor már robbanásig feszül a puskaporos hordó, akkor a modernitás eme nagyszerű találmánya lehet a mindent elsöprő tüzet lángra lobbantó szikra.

A könyvet elolvasva volt egy nagy hiányérzetem is, ami talán a kezdeti téves elvárásaimból fakadt: abban bíztam, hogy sokkal alaposabb bepillantást nyerhetek az iszlám vallás működésébe és társadalomra gyakorolt hatásaiba. Eddigi ismereteimet erről a témáról leginkább a napi sajtóhírekből és az iszlám tanulmányozásával foglalkozó elemzők írásaiból szereztem, de ezek kapcsán mindig ott volt bennem az érzés, hogy nagyon egyoldalúak. Viszont egy arab értelmiségi részéről, úgymond első kézből szerzett információk – aki ráadásul szocializálódását tekintve a nyugati kultúrához is közel áll, mondhatni képes beszélni a nyelvén – teljesen más hitelességgel bírtak volna. Ezen a téren a könyv nem elégített ki, a szerző szinte kizárólag csak a saját élményei kapcsán foglalkozott a kérdéssel, és úgy gondolom, hogy nem az iszlám, mint inkább saját világnézetének megismertetése volt a célja, előbbi inkább csak keretként szolgált utóbbi megértéséhez. Sokkal inkább azok a vívódások és kételyek törtek felszínre, amelyekkel a legtöbb olyan fiatal szembesül élete különböző szakaszaiban, aki gyerekkorában mélyen vallásos nevelést kapott, függetlenül attól, hogy milyen vallású. Ezen a téren a szerzőben kétségkívül sok keresztény fiatal olvasó is rokon lélekre lelt, hiszen jóllehet a tartalom különbözött, a módszerek az ő esetekben is nagyon hasonlóak voltak.

A könyv kapcsán arról már szinte közhelyszerű beszélni, hogy az arab világban a társadalmi elnyomással szembeni forrongás a nyugati világban pár évszázaddal ezelőtt lezajlott események fáziskésésben levő megismétlődésének tűnik – nyilván az új korszak biztosította eszközök maximális kihasználásával. Afölött azonban már nem lehet könnyen átsiklani, hogy az Arab tavasz sikerét és lelkesedését ma már több helyszínen is a visszarendeződés jelei árnyékolják be, és ez is jelzi, hogy a szerzőnek és társainak még sok tennivalójuk akad ezen a téren, az Én és az Iszl@m pedig csak egy pillanatkép, vagy ha úgy tetszik egy visszatekintés néhány korábbi állomásra egy olyan úton, aminek a végét nem igazán lehet még látni.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •