Mikkel Birkegaard: A holttestemen keresztül

Írta : Mikkel Birkegaard
Eredeti cím : Over mit lig
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : A holttestemen keresztül
Fordította : Sulyok Viktória
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 372
70
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Nem minden arany, ami fénylik, szól a mondás, amely a könyvismertetőm vezérmondata is lehetne. Mikkel Birkegaard legújabb regénye első látásra felkeltette a figyelmemet, nagy lelkesedéssel faltam a sorokat, hogy aztán a végére kiderüljön: nem azt kaptam, amit vártam. Benne van a pakliban, hogy az ember rossz döntést hoz, amikor bizalmat szavaz egy addig ismeretlen szerzőnek, de Birkegaard esetében szerintem többen is a rövidebbet húzták volna. Kivétel, ha valakinek a vértől csöpögő, már-már horrornak számító műfaj a zsánere.


Jómagam a klasszikus krimi pártfogója vagyok, ahol az események a saját medrükben hömpölyögnek, imitt-amott kitörve és a történetnek csavart kölcsönözve. A holttestemen keresztül is egy ilyen regény, amennyiben eltekintünk a végkifejlettől. Adott egy érdekes történet, mely fokozatosan tárul az olvasó elé, és a cselekmény előrehaladtával egyre nehezebb letenni a könyvet.

A regény alapötlete szerint az író egy kitalált író bőrébe bújik, ily módon közelebb érezhetjük magunkat az események sodrásához. Azáltal, hogy a szerző azonosul a főhőssel, azt az érzést táplálja mindvégig az olvasóban, hogy közvetlen szemtanúi vagyunk az eseményeknek, mintha ezzel lerövidült volna a néző-szereplő közötti távolság.

Frank Føns népszerű író a hazájában, könyveit egyre nagyobb példányszámban értékesítik. Olvasóközönsége előszeretettel fogyasztja az erőszakkal telített, vérrel átitatott történeteket. Sikerének a kritikus hangok sem szabnak gátat, mind többen kíváncsiak a részletesen kidolgozott erőszakos történetekre. Frank már gyerekkora óta írói álmokat dédelgetett, minden vágya az volt, hogy megírja a dán kortárs irodalom remekművét. Ehelyett csupán népszerű krimiket termel ki magából, amelyek történeteit saját életéből meríti. Családja írói kapzsisága miatt hullik szét, felesége nem bírja elviselni a temérdek erőszakot, amely Frank fantáziájából pattan ki, és amely egy idő után veszélyt jelent szeretteire is.

A válás után kialakul a tipikus írói életkép: Frank egy part menti nyaralóban, cigarettával a szájában, whiskys üvegek között élete értelmének, az írásnak szentelheti minden idejét. Az idilli állapot akkor ér véget, amikor kiderül, hogy valaki tökéletesen leutánozta egy még kiadatlan regényének egyik brutális gyilkosságát. Újabb és újabb gyilkosságok történnek, Frank addigi nyugodt élete kártyavárként dől össze.

A regény befejeztével ambivalens érzések kezdtek kavarogni bennem: itt van ez a tehetséges, megkapó írói stílussal alkotó dán tollforgató, aki egy jól megírt, érdekes történetet rak az olvasóközönség elé, jól megformált karakterrel, ám borzalmas befejezéssel. A történet iránt való lelkesedésem egyszeriben vált köddé az utolsó oldalak olvastán, borzalom lett úrrá rajtam, azt kívántam, bárcsak ne vettem volna a kezembe ezt a könyvet. Frank Føns írói felelőtlensége köszönt vissza a valóságban, amikor Birkegaard úgy döntött, hogy ilyen befejezést szán könyvének. Becsapva éreztem magam, mint akit mindvégig altatnak, hogy aztán a végén arcul üssék.

Birkegaard nem lopta be magát a szívembe, ha továbbra is ezt az irányvonalat követi, akkor nem szövődik barátság kettőnk között. Regényét olyan kemény idegzetű, jó gyomorral rendelkező olvasóknak ajánlanám, akik kimondottan ilyen történetekre utaznak.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •