Egy amerikai, közép-nyugati kisvárosban, egy hideg és ködös hajnalon több száz munkanélküli áll sorban egy állásbörze helyszínén, várva a nyolc órai nyitást. Az idő teltével egyre nagyobbra duzzad a tömeg, és egyre fogy a hosszú órák óta várakozók testi és lelki ereje, amikor váratlanul egy Mercedes SL500-as hajt a munkakeresők közé, majd több halálos áldozatot és sérültet hagyva maga mögött, elhagyja a helyszínt.
Alig egy évvel később Bill Hodges nyugdíjas és elvált rendőrségi nyomozó unalmas, nem túl szívderítő életét éli otthonában. Egyetlen társasága a fiatal színes bőrű fiú, Jerome, aki néha lenyírja a háza előtti gyepet. Elkeseredettségében egyre többet szemezget kézifegyverével, de még mielőtt valami ostobaságra szánná el magát, szokatlan hangvételű levelet kap. Az ismeretlen feladó a Mercedeses Gyilkosként mutatkozik be, és levelében olyan részleteket tár a megoldatlan ügyön korábban dolgozó Hogdes elé, ami alapján egyértelmű az exzsaru számára, hogy a város életét korábban felkavaró tömeggyilkosság elkövetőjével van dolga.
A levél feladója – amiről persze Hogdesnek nincs tudomása – Brady Hartfield, aki állandósult alkoholmámorban tévelygő anyjával él egy fedél alatt. A családi ház sötét titkokat rejteget nemcsak a múltból, hanem a jelenből is. A számítógépes szakemberként, illetve másodállásban fagylaltárusként dolgozó Brady nagyon vágyik arra az utánozhatatlan mámorra, amit a lopott Mercedessel elkövetett gyilkosság során érzett, így újabb sötét tervet szövöget. Előtte azonban szeretne pár dolgot a helyére tenni: például öngyilkosságba hajszolni az érzelmileg labilisnak tűnő nyugdíjas nyomozót, ahogyan tette a lopott Mercedes egykori tulajdonosával, Olivia Trelawney-vel is. Hogdes azonban nem az elvárt módon reagál a megkeresésre, hanem ellenkezőleg, felvillanyozza, hogy újra mozgalmassá válhat az élete. Mivel nem szeretné egykori kollégáit bevonni az ügybe, a saját szakállára kezd nyomozni – ezzel mintegy törvénytelenséget követve el. Segítségére van Jerome, illetve az elhunyt Olivia húga, Janelle Patterson. A nyomozó nem várt reakciója rendkívüli módon feldühíti Bradyt, aki a tervezett nagy dobás előtt szeretné megleckéztetni. A dolgok kissé eldurvulnak, Hogdesnek és segítőtársainak pedig nagyon kell igyekezniük, hogyha meg szeretnék akadályozni az újabb ördögi terv megvalósulását.
A Mr. Mercedes Stephen King 2014 júniusában megjelent regénye, amely magyar fordításban az Európa Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2014 novemberében. A beharangozó, a fülszöveg, illetve a regény előtti ajánló is egyértelműen arra utalnak, hogy a könyv a horrorkirályként emlegetett szerző első hard-boiled detektívregénye. Krimit – vagy legalábbis műfajilag ehhez a legközelebb álló regényt – néhányszor már olvashattunk King tollából, viszont a keményvonalas bűnügyi regények eddig hiányoztak az életművéből. És talán érdemes leszögezni már itt, hogy a Mr. Mercedes is eléggé nehezen sorolható az említett műfajba, jóllehet nyomokban tartalmaz olyan elemeket, amelyek emlékezetnek rá. A regény a krimi és a thriller között egyensúlyoz, előbbiből pedig nem is a klasszikus értelemben vett detektívregényre hasonlít, hiszen a szerző rögtön az elején feltárja a gyilkos kilétét, így az olvasó számára maga a nyomozás nem tartogat különösebb izgalmakat.
A cselekmény végig két párhuzamos szálon fut, egyikben Brady, másikban Bill, vagyis Hodges nyomozó van a középpontban, a regény vezérfonala pedig az a pszichológiai kötélhúzás, ami kettejük között zajlik. Habár általában nem szoktam a fülszövegben leírtaknak különösebb jelentőséget tulajdonítani, ezúttal egyet kell értenem azzal az állítással, amely szerint a regény „a klasszikus receptet követve jó és gonosz küzdelmét állítja elénk.” A regényben nyilván Brady játssza a gonosz szerepét, Bill pedig a jó (ex)zsaru szerepét, aki viszont a siker érdekében néha maga is áttévelyeg a törvény másik oldalára. A már említett műfaji keveredés talán a két cselekményszál összefonódásában érhető leginkább tetten. A Bill által uralt nyomozós szál az, ami közelebb áll a krimihez, és talán a nyugdíjas nyomozó ténykedéseinek néhány gyakorlati és hangulati kelléke az a pont, ahol a hard-boiled jelző is leginkább ráhúzható a regényre. A Brady-központú cselekményszál azonban – főként a gyilkos elme kitárulkozásának, majd a fokozatosan felszínre kerülő múltbéli titkoknak, illetve az anyjával való beteges kapcsolatnak köszönhetően – eléggé erőteljesen egy thriller irányába viszi el a regényt. Ez a műfaji keveredés nem feltétlenül tesz rosszat a regénynek, és nem is különösebben szokatlan Kingtől, aki igencsak ért ahhoz, hogy különböző műfajokat ötvözzön írásaiban, akár a természetfeletti, akár az emberi lélek mélyebb bugyraiba való betekintés, akár a borzongatás kap nagyobb hangsúlyt.
Amit mindenképpen érdemes kiemelni a regény kapcsán, az a szereposztás. King esetében szinte már közhelyszerűnek számít az, hogy igen színes, eleven és élethű társaságot képes felvonultatni regényeiben, és nincs ez másképp a Mr. Mercedesben sem. Mondjuk a szereplőábrázolás pont a gyilkos jellemének kidolgozásában bicsaklik meg kissé, amely eléggé közhelyesre sikerült, különösebb eredetiség nélkül. Számomra a fiatal, de kissé koravén Jerome volt a legszimpatikusabb figura, illetve a vele sok szempontból kontrasztban levő, felnőtt, de bizonyos értelemben gyermeki szinten rekedt Holly, Olivia és Janelle unokatestvére. Mindkettő igen érdekes színfoltja a regénynek.
Amiben King szintén nem okoz csalódást, az a regény nyelvezete, és úgy általában az egész történetnek a stílusa. Általában ezek azt a biztos pontot jelentik King regényeiben, amelyek egy gyengébbre sikerült történetben is képesek tartani a lelket. Erre pedig a Mr. Mercedes esetében is szükség volt néhányszor, mert bár Kingnek sikerült néhányszor felpörgetnie a történetet és van pár egészen izgalmas rész, engem határozottan zavart néhány dolog: többek között az, hogy egy-egy fordulat különösen hihetetlen véletlen – és ezáltal szinte már nevetséges – esemény miatt következett be, illetve az is, hogy egy-egy túlságosan is szembetűnő utalás vagy részlet eléggé kiszámíthatóvá tette a történet alakulását is. Hasonlóképpen csalódás volt számomra a regény végkifejlete is, én személy szerint egy „kingesebb” befejezést vártam volna, ahol a szerző nem varr el (szinte) minden szálat és főként nem csúszik el egy már-már szokatlanul harmonikus zárás irányába.
Bár nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy King csak pályája elején volt képes igazán említésre méltót alkotni, és akik szerint a sikerszerző már jó ideje az utolsó töltényeit is ellőtte az írás terén, mégis azt kell mondanom, hogy a Mr. Mercedes engem annyira nem győzött meg, annak ellenére, hogy alapvetően nem egy rossz könyv. Nem a műfaji váltással van gondom, nem a borzongást hiányolom, sokkal inkább amiatt elégedetlenkedem, hogy King ezúttal túlságosan is sablonokban gondolkodva építkezett, és igazából semmi újat, semmi eredetit nem tudott hozzátenni, emiatt az amúgy teljesen rendben levő történetmesélés és hangulatteremtés számomra most kevés volt.
A hírek szerint a Mr. Mercedes egy trilógia első kötete, a szerző további két regényt tervez Bill Hodges nyugdíjas nyomozó főszereplésével. A következő regény várhatóan 2015 júniusában jelenik majd meg Finders Keepers címmel. A szereposztással szemben nem hiszem, hogy különösebb kifogásom lesz – főként ha Bill mellett Jerome, és akár Holly is felbukkan majd – , de hogyha a regény egyéb jellemzőit tekintve King ugyanazon a vonalon megy tovább, mint a trilógia első részében, akkor már most megelőlegezem a feltételezést, hogy a Mr. Mercedeshez hasonlóan a sorozat másik két része sem fog a top tízes King-regényeim közé tartozni.