Március 15-én este debütál a közmédia új hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A sorozatot Rudolf Péter rendezte, a hat epizód forgatókönyvét a rendező mellett Hársing Hilda és Kapitány Iván jegyezte. A fontosabb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Kálloy Molnár Péter, Lengyel Tamás, Reviczky Gábor, Nagy-Kálózy Eszter, Haumann Péter, Szacsvay László vagy Scherer Péter.
Az epizódonként 53 perces, kosztümös szériát beharangozó keddi budapesti sajtótájékoztatón Szabó László Zsolt, az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) vezérigazgatója reményének adott hangot, hogy a Kossuthkifli olyan szerepet fog betölteni, mint egykor A Tenkes kapitánya vagy A kőszívű ember fiai. Megjegyezte: a történelmi sorozattal a közmédia hosszú kihagyás után folytatja tévéfilmes hagyományait.
Rudolf Péter, a Kossuthkifli rendezője hangsúlyozta: nagy álma valósult meg a sorozattal, amelyet mintegy 200 helyszínen, 100 színésszel forgatott 816 millió forintból, amelyből 505 millió forintot az MTVA állt. 100 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott a produkció, 200 millió forint pedig szponzorok felajánlásából származik.
Fehér Béla, a tévésorozat alapjául szolgáló regény szerzője a keddi sajtótájékoztatón felidézte, hogy többször járt a forgatáson, és bár kezdetben úgy érezte, nincs köze a készülő szériához, a munkálatok során egyre közelebb érezte magához a mozgóképes adaptációt is. „Ha filmrendező lennék, valószínűleg ugyanígy csináltam volna meg” – hangsúlyozta, megemlítve, hogy a széria visszaadja a könyv iróniáját, humorát, még a „politikai kacsintásait” is.
Az alábbi interjúban az alkotók arról a digitális utómunkálatokról mesélnek:
A Kossuthkifli az 1849-es zűrzavaros időkben játszódik, amikor nem lehetett tudni, ki a kém, esetleg osztrák vagy orosz besúgó, és a beugli is hordozhatott szabadságharc-ellenes üzenetet. Fehér Béla Kossuthkiflijének rejtélyek és tények az összetevői. Ha a hatrészes tévésorozat alapjául szolgáló regényről olvasnál, ajánlónkat itt találod.
Forrás: MTI, Hirado.hu