Katya Petrovszkaja: Talán Eszter

Írta : Katya Petrovszkaja
Eredeti cím : Vielleicht Esther
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Talán Eszter
Fordította : Kurdi Imre
Kiadó : Magvető Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 292
98
Vidd hírét!
  •  
  •  

„Úgy ír, ahogyan mi írhatnánk.” – mondja a fülszöveg. Szerencsére nem. Elsőkönyves íróként Katya Petrovszkaja kiforrott stílussal büszkélkedhet, a történetvezetése a kezdeti pici tétovaság után biztos kezű, az írás úgy stílusában, mint tematikájában nagy volumenű, megdöbbentő, őszinte, fájdalmasan szép és mindemellett jó humorú.


Aki hagyományos családregényt, netán holokauszttörténetet vár ettől a könyvtől, és legyintve elmenne mellette, mert tizenkettő egy tucat, ne tegye. Ez nem olyan, mint a többi. Egyedi, mint Esterházy Harmonia Caelestise, csak intertextualitás nélkül, fontos, mint Vámos Apák könyve-regénye, releváns önmagában és önmagáért, azért, mert az övé, és azért, mert a miénk is. Az ő múltja, az ő családja, az ő története, a mi múltunk és a mi történelmünk. Valószínűleg nem sokunk nagybácsija követett el merényletet a moszkvai német nagykövet ellen, és minden bizonnyal a dédnagyapánk sem alapított iskolát süketnémák számára egyedi és jól bevált oktatási koncepcióval, ám például mindannyiunknak volt világháborúban tevőlegesen vagy csupán passzívan részt vevő felmenője, és a koncentrációs táborok léte sem nevezhető magánügynek. Petrovszkaja megkísérli feltárni a saját családja történetét, és ezáltal miénk lesz az egész huszadik század. Összefonódik a családtagok sorsa, ölelkezik majd szétválik, és olvashatunk Babij Jarról, Kijevről, egy lengyel stetlről, elvesztett hitekről, identitástudatról, amit majd egy késői utód ismét meglel, keresésről, mozaikszerűen töredékes emlékekről, amik néhol szabadversnek is beillenének, Katya gyerekkoráról, jelenéről, sok-sok kérdésről, kételyekről, Mauthausenről és talán Eszterről is. Eszterről is, akinek a neve sem biztos már, akiről csak annyit őrzött meg az emlékezet, hogy ment, amikor hívták, mert bízott abban, hogy az ember ember, és akinek utolsó, az utcán járőröző német katonáknak jiddisül feltett kérdésére biztosan nem csak a dédunokája kíváncsi.

Szépséges prózában elmesélt utazás ez, utazás önmagunkba és a múltunkba, s ha már oda, akkor a jelenünkbe is – elkerülhetetlenül. Utazni pedig végtelenül izgalmas. Mindenképpen érdemes a zsidó származású, ukrajnai, németül író Katya Petrovszkajával elindulni és végigmenni azokon a stációkon, amelyeket ő végigjárt, feltenni a saját kérdéseinket is, és megpróbálni válaszolni rájuk, megtudni, hogy mi közünk van a felmenőinkhez és mihez kezdünk a történetükkel, az örökségünkkel. A Katyájéból könyv született. Az élmény és az eredmény monumentálisabb lesz, mint gondolnánk, hiszen egyszerre történelmi retrospektíva és saját, különbejáratú időutazás. Aki pedig teheti, még megteheti, kérdezzen. Talán a név elvesztése az egyik legrosszabb, ami történhet valakivel, hiszen az identitás(tudat) nagyon fontos része. Talán Eszter volt? Talán. Soha nem tudjuk már meg.

A szerző: Katya Petrovszkaja

A kötet címadó fejezetéért Katya Petrovszkaja  2013-ban megkapta a rangos Ingeborg Bachmann-díjat.

A regényt családi és a családdal kapcsolatos fotók teszik még bensőségesebbé, hitelesebbé. Izgalmas a szövegben előforduló, lefordítatlanul szereplő idegen nyelvű szavak és mondatok használata. A várt ellenére teljesen természetesen illeszkednek be, a szöveg befogadása nem lesz nehezebb vagy kényelmetlenebb tőlük. A fordítás jó, a szövegben egyetlen elírást fedeztem csak fel; a kötet igényes, szép kiadású, keménykötésű, védőborítós. A Magvető Kiadó hozta szokott színvonalát minden téren.


Vidd hírét!
  •  
  •