Mary Jo Putney: A kém szerelme

Írta : Mary Jo Putney
Eredeti cím : Not Quite a Wife
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : A kém szerelme
Fordította : Hajnal Gabriella
Kiadó : General Press Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 304
70
Vidd hírét!
 
 

Lord Kirkland Bristol utcáin sétálgatva, gondolataiba merülve a rég elmúlt boldogság felidézésén fáradozik. Elmélázva idézi fel a múltat, bár annak egyes részletei már a feledésbe vesztek, vagy legalábbis az eltemetett érzelmek tengerébe. Észre sem veszi, ahogy előkelő öltözetében egyre szűkebb és barátságtalanabb sikátorokon halad, egészen addig, amíg néhány tolvaj az útjába nem áll. Aztán egyszerre elsötétül minden, és összeesik a kövezeten…

Laurel Herbert épp az aznapi munka utáni pihenésre készül, amikor türelmetlenül kopognak az ispotály ajtaján. Ahogy kinyitja az ajtót, két rakodómunkás egy harmadik férfit cipel magával, aki eszméletlen, és úgy látszik, hogy jól helyben hagyták. A munkások a vizsgálóasztalra helyezik a férfit és Laurel gondjaira bízva távoznak. A nő megpróbálja megszabadítani őt a feleslegessé vált ruhadaraboktól, hogy ellássa és bekötözze a sebeit, borogassa a zúzódásait. Ahogy az eszméletlen és lázas férfi arcából kisimítja a hajtincseket, a döbbenettől, dühtől, félelemtől és felkavart érzelmektől meglepetten hátralépik, de tekintetét nem tudja levenni a magatehetetlen férfiról, akit oly rég óta ismer már. Akivel sok évvel ezelőtt nagyon boldog volt, akit csodált és imádott, akivel megosztotta az ágyát is. És aki nem más, mint a férje.

Mary Jo Putney érdekesen indít, hiszen egyből a történet tetőpontjába botlunk már az első oldalakon. Nincs több tíz oldalas felvezetés, rákészülés, előzetes magyarázkodás. Egyszerűen az történik, hogy egy férfi és egy nő tíz év után újra találkozik egymással egy véltetlen folytán, és rájönnek arra, hogy kapcsolatuk egyáltalán nincs lezárva és nem érzelemmentes. Azaz még mielőtt erre rájönnének, újabb fordulat következik be, ugyanis a férfi delíriumos állapotában magához húzza a feleségét, akiről lázálmában azt hiszi, hogy csupán egy képzelődés, a nő pedig újra a férje vonzerejébe kerülve nem áll ellen a csábításnak. Másnap reggel azonban minden a megszokott kerékvágásban halad tovább, és bár Kirkland magához tér és tudomásul veszi, hogy éppen felesége kötözte be a sebeit, de arra nem emlékszik, ami az éjszaka történt, a köztük kialakult több éves elhidegülés és a dolgok megmásíthatatlanságának a tudata mindkettőjüket arra ösztönzi, hogy a lehető leghűvösebb, tárgyilagos, távolságtartó modorban búcsúzzanak el egymástól ismét. Úgy tűnik, hogy a dolog ezzel le is záródik köztük, azonban a jelek szerint a felszított vonzalomnak következményei vannak. Igazából itt kezd kibontakozni a történet, és két párhuzamos szálon előtérbe kerül mindkét fél érzelemvilága. A váratlan találkozás erőteljesen felszínre hozza az elfeledett, de létező érzelmeket, a kétségeket, az önmagukba vetett hitet és csalódásokat egyaránt. Mindketten arra kényszerülnek, hogy újra mérlegre tegyék a döntést, amely évekkel ezelőtt elválasztotta őket egymástól, hiszen most már érettebben, megfontoltabban képesek ítélkezni a saját és a közös életük fölött is.

Azonban ha arra várnánk, hogy most újabb tíz év telik el, tévedünk. Elvégre már az elejétől Lord Kirkland és Lady Kirkland szerelmi történetének részesei leszünk, és mintha az írónő nem akarná vesztegetni az idejét, úgy peregnek az események egyre gyorsabban. Egyetlen dolog, amivel a szerző rejtélyesen bánik, az az ok, amiért Laurel elhagyta imádott férjét. Ez sajnos ismételt felvezetések után is csak a regény közepe felé derül ki, mindaddig érthetetlenül állunk e nagy szerelem előtt, és azon gondolkodunk, hogy igazából ez most komoly, vagy valami vicc csupán? Elhagyni egy okos, jóképű, hűséges férfit, aki ráadásul még gróf is? Nem tűnik túl ésszerűnek egy olyan nő részéről, mint Laurel, aki a szerénység, a józan megfontoltság, visszafogott egyszerűség és édes, bájos titokzatosság megszemélyesítője a regényben.

Ebből kifolyólag nagyon érdekes kettősség érzését keltett bennem ez a könyv: egyrészt a történet kapcsán, ami izgalmas, érdekes, meg is tud szólítani, együtt is tudunk érezni vele. Hiszen adott egy nagyon erőteljes, tiszta vonzódással dúsított kapcsolat egy férfi és egy nő között, amelyből a regény lapjain keresztül is átjön mindez az olvasó számára. Mégis valahogy épp ezért olyan furcsa, hogy egy ilyen kapcsolatot mi okból szüntethet meg bármelyik fél; aztán amikor ez kiderül, valahogy vagy túl gyerekesnek, vagy túl elméletinek és felfújtnak tűnik az egész. Másrészt a dolgok alakulása terén, ahogy az egymásra találás megtörténik, tíz év után, számomra minden túlságosan hiteltelen, drámamentes, amolyan meseszerű. Olyan világ teremtődik, amelyben az olvasó részéről is remélt végkifejlet már az elejétől fogva szinte biztosítva van, és az izgalom, a drámaiság, a mélység vagy nincs meg, vagy nincs kellőképpen illusztrálva. Azért tíz év mégiscsak tíz év, nem tűnik el nyomtalanul. Talán ennek tudható be, hogy valahogy vontatott lesz az egész, mintha minden lelki történet már az elején kibontottunk és átéltünk volna, aztán a végére már nem maradt, egyszerűen elfogyott. A történet így elhúzódik, mellékszereplők jelennek meg a színen, akiknek gyakorlati jelentőségük nincs, csupán dekorációs elemként vannak jelen az érdekességet hivatva megidézni, lekötni az olvasót egy mellékszállal, amíg az író kitalálja, mivel legyen fordulatosabb az egész. Csak olvasunk és olvasunk, és valójában nincsenek váratlan fordulatok, mert mindenki szép, mindenki hős, mindenki boldog, még a boldogtalanságot is boldogságra fordítva, és már a könyv közepén tudjuk, hogy Lady és Lord Kirkland összetartoznak, aztán várunk, hogy ők mikor jönnek erre rá. Amolyan túl szép, hogy igaz legyen az egész. Pedig az ötlet jó, értékes, csak túl sekély a kivitelezés.

A szerző: Mary Jo Putney (fotó: Marti Corn)

Mary Jo Putney kétségtelenül egy romantikus szerző. Regényeiben sokszor találkozunk a szerelmi szálak valamilyen fokú és formájú bonyolult szövevényeivel. Lényegében nagyon emberi és drámai történeteket dolgoz fel, a családon belüli erőszak témája, a gazdagok és szegények közötti viszony egymásnak feszülése sem riasztja el. Nem tartom kizártnak – bár elhatárolódnék a pszichológiai megközelítéstől –, hogy az író valamilyen azonosságot érez a történet női főszereplőjével, sőt, szereplőivel. Mintha kissé túlbuzgóan akarná azt, hogy a jó megtörténjen, az álom beteljesedjen, és ehhez nem igazán számít, hogy milyen eszközök felhasználásával jut el. Még az sem baj, hogy néhol következetlen és ismétli önmagát. Mondhatni, kissé egyoldalú. Egy komolyabb veszteség vagy mélyebben érintő sorsfordulat, egy kevésbé tökéletes és hűséges férfi vagy nő talán sikeresebben járult volna hozzá a történet hitelességéhez. Így viszont megmarad a varázs és a rózsaszín felhő, bár kétségtelen, hogy az erények, az állhatatosság, bátorság, hűség, hála, szerelem és szenvedély vegytiszta mintapéldáival találkozunk. Valószínű, hogy a szerző nem feltétlen tinilányoknak szánta a művét, azonban azt gondolom, mégis inkább ez a korosztály az, aki leginkább értékelni tudja. A kém szerelme egy szép, jó és kellemes hangvételű regény azok számára, akik a valós élet helyett inkább az ideálok világát szeretik, vagy szeretnének elvonatkoztatni az élet következetlenségeitől és kegyetlenségétől.


Vidd hírét!