Afonso Cruz: Kokoschka babája

Írta : Afonso Cruz
Eredeti cím : A Boneca de Kokoschka
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Kokoschka babája
Fordította : Bense Mónika
Kiadó : Typotex Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2014
Terjedelme (oldalszám) : 282
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A Kokoschka babája különleges könyv, rég nem olvastam ilyet. Nem is egy könyv, hiszen 3 részből áll és ezek közül az egyik könyv a könyben, az író-zenész-grafikus Afonso Cruz azonnal duplázza is az élvezeteket.


Bevallom, én meglehetősen címfüggő vagyok. A Kokoschka babája pedig egy rendkívül vonzó, rejtélyes és izgalmas cím, el is bűvölt első olvasatra. A könyvet eddig még csak kétszer olvastam el, de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még több is. Visszatérve a címre: aki arra számít, hogy ez a regény Kokoschkáról fog szólni, az téved. A címben szereplő babának fontos szemléltető értéke van, viszont csupán ennyi, a festő sosemvolt szerepe be is fejeződik ebben a könyvben.

Az első rész Drezdában játszódik, természetesen (természetesen? Igen.) a II. világháborúban, és magától értetődően a szőnyegbombázások idején. Csak semmi klisé-riadalom, olyasmit itt nem fogunk találni. Átvészelhetjük viszont a történéseket egy madárkereskedésben, arról elmélkedve, hogy vajon lehetséges-e pusztán az abc betűivel valami élőt létrehozni, lehet-e teremteni? Tudunk-e csupán szavakkal hatni másokra, befolyásolni életeket? A válasz egyértelmű, hiszen itt van például ez a könyv. És a többi millió. Istennek is csupán arra a huszonvalahány betűre van szüksége, miért lenne nekünk többre? A Gólem-legenda bukkan fel itt de facto és átvitt értelemben. A szereplők kissé paródiaszerűnek tűnhetnek, noha tulajdonképpen nagyon is valóságosak és élethűek. Nagy nevetések ígérkeznek már az elején, hiszen hogy is lehetne ellenállni a szerző által képileg is megjelenített macskának, akit Luftwaffenak hívnak és elpusztul a bombázásokkor? Csupa szatíra, szatírikus megállapítás az egész. Az elmélkedések nagyszerűek/egyszerűek, épp ezért bonyolultak és mint minden jó gondolat, ezek is továbbgondolásra sarkallnak. Az első rész felvázolja a második és a harmadik egységet.

A második egység a könyv a könyvben, nekem azonnal Parti Nagy Lajos Habszódiája jutott eszembe, hiszen ez is parodizál. Nem úgy, ahogy PNL, hálistennek, viszont ez is rendkívül szórakoztatóan. Ez a rész tulajdonképpen nem függ össze az elsővel, éppen csak szerves részei egymásnak. Ez egy fantasztikus szerelem története, családtörténet, történelem és filozófia. Töményen. Platón barlangelméletétől kezdve egészen annak a boncolgatásáig, hogy vajon mindaz létezik-e, amiről nem tudunk. Csupán a tudatosság teszi létezővé, valóságossá a dolgokat vagy azok minden emberi tudomásulvételtől függetlenül is léteznek? Evidencia minden, ami kívül esik észlelési lehetőségeinken és határainkon? Mi van akkor, ha fogjuk a képzeteinket és elvisszük őket az operába, miként Kokoschka tette azt a babájával? Megint felbukkan a teremtés igénye és a szereplők is megsokasodnak, Cruz könyvbéli ön-élet-rapszódiája olyan mesteri módon beszél múltról, jövőről, kapcsolati hálókról és összefüggésekről, hogy az elképesztő. Néha nehéz tartani vele a lépést, észben tartani, hogy ki kicsoda, miért, hol és mikor.

A harmadik rész gyakorlatilag szintén nem képez szerves egységet az első kettővel, noha a szereplői szinte ugyanazok és a történet is folytatódik, részben. Lezár és nyitva hagy. Lezár, mert vége van a könyvnek-történetnek, viszont nyitva hagy, mert itt konkrétan jelen van a lehetett-volna-másképpen-is érzés. És nemcsak, hiszen a lehetőség is adott. Ez a véletlenek könyve. Az esetlegességé és azé a kérdésé, hogy miért tulajdonítunk a véletleneknek akkora jelentőséget, miért keresünk mindenben értelmet, ismétlődést és sorsszerűséget.

Fél ével ezelőtt még nem is tudtam arról, hogy létezik valahol a világon egy portugál író-muzsikus-grafikus-rendező (noha ő attól még evidencia volt), aki megalkotta ezt a kitűnő témájú, jól illusztrált, nagyon jó mondatoktól hemzsegő könyvet, amit az ember legszívesebben több ezer oldalon át olvasna. Ez sajnos nem lehetséges, ám újraolvasni mindig lehet, és ezt a könyvet kell is. Aki beszerzi, biztosan nem csak egyszer fogja kézbe venni. A könyv 2012-ben elnyerte az Európai Unió irodalmi díját. Őszintén örülök annak, hogy a Typotex Kiadó megjelentette magyarul, boldog volnék, ha folytatnák Cruz műveinek magyar nyelvű publikálását, valószínűleg érdemes. A kiadás hibátlan, puhakötésű, borítós, az író saját grafikáival és fotóival illusztrálva – ezekből sokkal többet is elviseltem volna, de ez a kötet egyetlen hiányossága, és ez is személyes.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •