Yuval Noah Harari: Sapiens

Írta : Yuval Noah Harari
Eredeti cím : From Animals into Gods
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Sapiens
Fordította : Torma Péter
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 368
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Legtöbbünk számára valahogy nyilvánvaló, hogy az ember – Ember. Mindenek felett áll, mindenen uralkodik, mindent saját képére alakít, és mindennek az értékét önös érdekei szerint állapítja meg. Így aztán rengeteg kérdés marad megválaszolatlan, mivel eszünkbe sem jut kérdezni „magától értetődő” dolgokról.


Mivel épp ezt a gyakorlatot rúgja fel, Yuval Noah Harari könyve meglehetősen provokatív. Arra kéri az olvasót, hogy viselkedjen úgy, mint Newton az almafa alatt: gondolkodjon el a legnyilvánvalóbbnak tűnő dolgokon. Newton azon töprengett, miért lefelé esik az alma, miért nem felfelé – az eredmény minden középiskolát végzett ember számára jól ismert. Harari látszólag ugyanilyen „ostoba” kérdések sorozatával bombázza olvasóit, és az eredmény hasonlóan nagy horderejű. Szerintem olyan alapkönyvet olvashatunk, melynek „hivatása” van. Sokan vélik úgy, hogy az emberiség történelmének egy új lapjához érkezett, ahol a régi értékek elveszítik jelentőségüket és újak jelennek meg. Mintha kilépne a kamaszkorból, és a felnőttkorral járó felelősségeket kezdené felvállalni, az azzal járó nehézségekkel együtt. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a régi dolgok rendezése, a múlttal való megbékülés, az önámításról való leszokás, és valamiféle újfajta bátorság, amit az önbizalom táplál. Ehhez nyújt segítséget ez a könyv.

Yuval Noah Harari a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelmi tanszékének munkatársa, a könyv tulajdonképpen egyik kurzusának az anyaga. Én pedig, amióta a könyvet olvastam, piszokul szeretnék a professzor úr hallgatója lenni, hiszen ez az anyag lenyűgöző. Lenyűgöző azáltal, hogy partnerként kezeli a hallgatót/olvasót: nem megmagyaráz, nem szájba rág, hanem kritikus gondolkodásra sarkall. Új utakat nyit, amin a hallgatók elindulhatnak saját felfedezéseik felé. Lenyűgöző azáltal, ahogy a különböző tudományágak területéről összetereli és kapcsolatba hozza az információkat, már-már enciklopédikus tudást közvetítve. (És valljuk be, mikor a legtöbb szakember igyekszik minél kisebb területen minél mélyebbre ásni, ez nem kis bravúr…) Lenyűgöző elfogadó jellege: ahogy szakmai irigység és rosszindulat nélkül összeveti a nézeteket, tudomásul veszi a különböző korok és iskolák véleményét, és kiválasztja mindenből az arra érdemest. És végül lenyűgöző a könyv életszerűsége, szemléletessége, vicces közvetlensége, amivel rögtön kiváltja azt a hatást, hogy az ember a homlokára üt, és felsóhajt: Istenem, milyen magától értetődő, miért is nem láttuk ezt eddig?

Szóval úgy vélem, ez a könyv felnőtt könyv, a szó legnemesebb értelmében. Alapos, megbízható, ellenőrizhető, következetes, megfontolt és jól felépített, mint egy tudományos munkához illik. Hétköznapi valóságba kapaszkodó, logikus, jól felépített és “szakadékok” nélküli, mint egy ismeretterjesztő munkához illik. Emellett pedig kedves és vicces, mint egy szerető felnőtt szavai, ha célja az, hogy gyermekéből egyszer egyenrangú partner váljon.

Talán az is érdekelheti az olvasót, hogy mit tudhatunk meg a könyvből. Nos, a Sapiens az emberiség rövid történetét mutatja be úgy, hogy a hangsúlyokat eltolja. Nem hiszem, hogy csak én érzem magam kicsit ostobának, amiért eddig nem jutott eszembe elgondolkodni azon, vajon ha létezik több halfajta vagy farkasfajta, miért nem létezik több emberfajta is? Ugyanígy fejbe ver a kérdés, hogy ki kit háziasított: az ember a búzát, vagy a búza az embert? Nem folytatom: a feltalálásokon, háborúkon, birodalmakon, a pénzen és a kiborgokon át Yuval Noah Harari végül eljut oda, hogy kijelentse: ha ugyan el nem pusztítja önmagát, az emberiség egy ugrásszerű fejlődési periódus kapujában áll, melynek következményei mostani tapasztalataink alapján megjósolhatatlanok. Ebből kiindulva talán megbocsátható az utolsó fejezet egzaltáltsága: az ember állatból istenné lett. Talán érdemes lenne egyszer megvizsgálni, hogy a halhatatlanságon kívül milyen tulajdonságai vannak/lehetnek az isteneknek, mert úgy vélem, van még ahova fejlődni…

Az emberisten és a szingularitás gondolata persze nem újszerű. Nem Harari az első, aki ezt kimondja, tudósok és sci-fi szerzők ezrei élnek belőle. Viszont mindeddig leginkább az egzakt tudományok szemszögéből megközelítve találkoztam vele. Most pedig, mintha a történészeknek valamiféle szórakoztató bibliáját olvasnánk, amiből ugyan néha nem hiányzik a cinizmus, de frivollá soha nem válik. Így aztán azt hiszem, mindazok számára, akik azt szeretik hinni magukról, hogy objektíven tudnak gondolkodni a világ dolgairól, ez a könyv kihagyhatatlan!


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •