Kováts Judit: Elszakítva

Írta : Kováts Judit
Eredeti cím : Elszakítva
Eredeti kiadás : 2015
Magyar cím : Elszakítva
Kiadó : Magvető Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 397
98
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Kováts Judit Elszakítva című regényéről nehéz szavakba öntenem gondolataimat… Súlyos regény ez, számomra nehezen megemészthető olvasmány, komoly társadalomkritikával, a mai olvasónak szóló üzenettel. Mindez elsősorban azért, mert történelmi regény, de 20. századi témát dolgoz fel: a második világháború utáni Csehszlovákia kisebbségben maradt magyarjainak életét. A halál, a szenvedés elfogadása már önmagában sem könnyű. Hát még akkor, ha mindez értelmetlen, erőszakos, mások által akarattal és tudatosan okozott… Kováts Judit hétköznapi kisemberek szemszögéből mutatja be a kort, akik nem hősök a harcban, de felülmúlják önmagukat a túlélésben, az elviselésben (amúgy mi mást is tehetnének, amikor a hatalmasok törvényekkel, országhatárokkal dobálóznak a fejük fölött?). Nagyon szembenáll ez a regény például  a Jókai-féle (Erdély aranykora) vagy a Gulácsy Irén-féle (Fekete vőlegények) történelmi regényekkel, ahol egy-egy döntéshozó, a döntés súlyát viselő, élet-halál felett rendelkező főhős (fejedelem, király, főpap, hadvezér, stb.) szemszögéből van ábrázolva a történelem. Az évszázadok távlatából megérthetőnek tűnik egy-egy háború, elfogadhatónak a hazáért, szabadságért hozott életáldozatok. Na de ma? Amikor az élet nagyon sok területén ugyanazt tapasztaljuk, mint Kováts Judit regényének hősei: nem vagyunk urai sorsunknak, fejünk felett hoznak döntéseket, úgy robbannak ki háborúk, hogy azt a közember egyik részről sem akarja…


Az Elszakítva egy történelmi tablóval kezdődik, amely egy általános állapotot mutat be a második világháború utáni Felvidékről, ugyanakkor megadja a regény alaphangulatát. 1945 augusztusának utolsó hetén a késmárki Thököly-várban a hónapok óta tartó rabság sokadik keddje úgy kezdődik, mint máskor: „ülnek a foglyok a nyirkos alagsor sötét termeiben a kőpadlóra szórt szalmán, a küblit már kivitték, a három vödör vizet beadták, s hozzák a harminc deka szíjas, szemetes, összeégett napi kenyérfejadagot is a mindig egyformán borzalmas ízű híg löttyel, melyről még azt sem lehet megállapítani, hogy kávé vagy leves”. Hetvenen vannak egy terembe bezsúfolva, bűnük az, hogy magyarok vagy németek. Kollektív bűnük. Aznap reggel azonban két embert kiragadnak közülük: Engelhart Andort és Adam Stoltzot. Az a feladatuk, hogy lovak helyett magukat fogva be a városi szemeteskocsiba, kiürítsék a kukákat. A börtönparancsnok elrettentésnek, megszégyenítésnek szánja az akciót, hiszen a  két férfi a vidék magyar és német lakosságának vezetői voltak, Engelhart magyar birtokos nemes, Stoltz pedig a város német polgármestere volt. A késmárki polgárok azonban nem hajlandók résztvenni a cirkuszban, senki sem gúnyolódik, nem bámészkodik, mindenki bemegy a legközelebbi házba, és kiürül az utca. Egyetlen ember marad kint, Teichner doktor, aki megemeli kalapját és meghajol a menet előtt. Teichner doktor „jó ember, az Úristen gondot viselt reá. Nemrég tért haza Auschwitzból.”

Kollektív bűnösség… A csehszlovák hatalom megfosztotta állampolgárságuktól az ott élő magyarokat és németeket, ami azt jelentette, hogy nem volt joguk iskolába járni (az elemista gyerekek járhattak a szlovák iskolákba, a közép- és főiskolások, egyetemisták még szlovákba se), nem volt joguk munkába járni, ezzel megszűnt a fizetés és a nyugdíj, nem volt joguk orvosi ellátáshoz, gyógyszerhez, kórházhoz még pénzért sem (a főszereplő szüleinek Magyarországról penicillint hoz ajándékba!), tilos volt magyarul megszólalni, elkobozták minden vagyonukat. Ebben a helyzetben több ezer diák szökött át a zöld határon Magyarországra tanulni. Bár ott is nincstelenek voltak, de legalább nem törvényenkívüliek: az oktatási minisztérium számon tartotta őket, minimális segélyben részesítette, lehetőségük volt a tanulásra, diplomaszerzésre, ezáltal az életben való boldogulásra. Ez a rendszer 1950-ig működött (ősszel tömegesen szöktek Magyarországra, nyáron haza), ekkor lezárták a határokat. Mindez nem fikció, nem írói kitaláció, a szájhagyomány, a népi emlékezet mai napig őrzi ezeknek az időknek a történéseit.

Ebbe a történelmi környezetbe helyezi hőseit az írónő. Engelhart Kinga és Wildner András között a szerelem gyermekkori barátságból bimbózik ki. Nehéz időkben találnak egymásra, de amíg együtt lehetnek, boldogok. Nincstelenség, a tilos határátlépések izgalma mind semmi ahhoz képest, hogy ezt együtt viselhetik el. De 1948-ban a kommunista hatalomátvétel után, amikor ugyanazon szovjet blokkba tartozván Magyarország és Csehszlovákia “baráti ország” lesz, kínossá válik ez a fajta oktatáspolitika, kitalálják hát a kollektív útlevelet. Ám ez csak egy évig működik, 1950-ben már nem engedik ki Csehszlovákiából a magyar diákokat. Kinga és András a határ két oldalán maradnak, hiszen a fiú szülei időközben a kitelepedést választják, és átköltöznek Magyarországra.

Itt bejön egy másik dilemma, amely általában filozófiai természetű lehet, itt azonban élet-halál kérdése: menni vagy maradni? Mármint menekülni Magyarországra a semmivel a semmibe, vagy maradni otthon, aláírni a papírt és szlovákként élni tovább… Választani önazonosság és szülőföld; nyelv, kultúra és étel meg gyógyszer között… Az adott történelmi helyzetben nem elméleti kérdések voltak ezek. Az Engelhartoknak még nehezebb (hm, vagy könnyebb?) volt, mert a kommunista hatalomátvétel után mint nemesi családnak Magyarországon sem nagyon volt mit keresniük…

András és Kinga, mit tehetnének mást, leveleznek. Közben kétségbeesetten keresik a módját a találkozásnak. Maradék befolyásukat latba vetve kilincselnek, míg Kinga apjának régi akadémista társa meg nem segíti őket: „Tizenöt perc minden hónap első szombatján, délben, csomag nélkül, üres kézzel, a Ronyva hídjának közepén, a senki földjén. Figyeljenek, hogy az országhatárt jelző csíkokat ne lépjék át, és nem fogják magukat háborgatni.” Ez a ún. határbeszélgetés. Kegyetlen helyzet? Az. De a két fiatalnak a mindent jelenti. Közben Kinga folyamatosan kérvényezi, hogy engedjék át megesküdni szerelmével, hiszen reményük szerint esküvő után családegyesítés címén a lány is áttelepülhetne Magyarországra. De semmi nem egyszerű: telnek a hónapok, válasz, ha jön, elutasító, és akkor kezdődhet minden elölről. András közben a disszidálást fontolgatja, hiszen az egyetemen eléggé ellehetetlenítette magát nem-igazán-lelkes-kommunista viselkedésével. Ekkor meghal Kinga édesapja, és András radikális lépésre szánja el magát, ami mindkettőjük életét örökre megváltoztatja…

És tovább nem mesélem, mert akkor már igazán lelövöm a poént…

Kováts Judit korábban történész-levéltárosként dolgozott. Számos tudományos munka fűződik nevéhez, illetve elbeszéléseit, novelláit különféle irodalmi folyóiratok és portálok publikálták. Ez a második regénye. A műről, írói szándékairól, a történelmi háttérről jó hangulatú beszélgetésben vall maga az írónő a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón:

[youtube width=”640″ height=”360″]https://www.youtube.com/watch?v=tLgP8Bxc7LE[/youtube]


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •